Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

Haj, die belérozsdásítottuk a fiaink lelkébe a széphazugságot, amelylyel nem ártani, hanem boldogítani akartunk! Haj, de hatalmas munkát kell végeznünk, amíg átéletjük, hogy a rúthazugság éppen ellenkezője annak, ami a gyermekkor boldogításában történt: a rúthazugság ugyanis az ártó erejű és ártó szándékú hazugság. De hol az ártó erő, az ártó szándék ? Nem könnyű dolog ezt nem megprédikálni, hanem mély élménnyé tenni a nevelendöben. Először is az ártások nemcsak testiek, hanem lelkiek is. Ártani lehet valakinek úgy, hogy testi sértést, testi fájdalmakat okozok neki, de lehet úgy is, hogy lelki életét, magasabbrendű énjét sértem meg. Lehet ártani úgy is, hogy a jól elrendezett szeretet törvényét sértem meg: magamat hangsúlyozom, magamnak tulajdonítok nagyobb társadalmi súlyt a kelleténél éppen a közület rovására. Ezek az ártások finomak, egészen szociálisak és mégis robbantó erejűek. Éppen azért nem azonnal és nem kézzelfogható kártételekben nyilatkoznak meg. Ártó erejük éppen abban van, hogy kapcsolódnak, lánccá szövődnek a másokból kiáramló ártásokkal és így egy hatalmas háló szövődik a társadalomban, melynek kötelékeiben megbénul a jóságnemző társadalmi erő. A társadalom életének ebből a szemszögből való vizsgálata fölötte érdekes és csábító feladat volna, de külön társadalomlélektani probléma és igen messze vezetne a megtárgyalása. Itt csak elég belőle annyi, hogy a nem rögtön destruáló ártó erők szövedékében éppen a hazugság játssza a főszerepet. Azok a meggondolások, melyeket eddig hangoztattunk, világosan mutatják, hogy magunkon kellett a hazugság folyamatait részletesen mefigyelnünk, hogy pusztító erejére a maga teljes destrukciós voltá.ban ráébredhessünk. Egy hazugsággal meginduló folyamat mindig bajságos út, tele oldalhazugságokkal, toldozó-foldozó hazugságokkal, és egyenes, sima folyamat helyett hurkok és csapdák leselkednek az emberre. A hurkok átvágására, a csapdák hatástalanítására szolgáló erők többé-kevésbbé mindig rendelkezésre állanak ugyan, de egyre nagyobb vakmerőség, szemtelenség és embertelenség kell az átvágásokra. A hazugság végzetes destrukciója éppen ebben a növekvő szemtelenségben, vakmerőségben és a desperadó-ságig fokozódható cinizmusban van. És végül mégis megjelenik a Nagyhurok, a Nagycsapda, amelyben megfogódik a hazugság és akkor leplezetlenül áll az ember a maga erkölcsi semmiségében Isten és embertársai előtt. A vége a hazugságfolyamatnak mindig valami Dies irae-szerü bűnhődés: Quid sum miser tunc dicturus, Quem patronum rogaturus, Quando iustus vix securus. 26