Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

ról és járjon a kisdedek között, akiket ne műremekeknek, hanem alakítandó anyagnak tekintsen. Tudja róluk, hogy szellemi képességüket testi-lelki összetételük adja, az pedig egyénileg változó. Tudnia kell, hogy az az igazi művész, aki a kemény, engedelmeskedni nem akaró márványból tud remeket teremteni; hogy ne az „úgyis mindegy"-re, hanem a nehézségek fokozatos legyőzésére nevelje tanítványait. Legyen neki minden tanítványa egyformán kedves, aki az akolban van, az az ő nyája. Tudjon gyerek lenni, hogy be tudjon jutni a gyerekszívbe, meg tudja érteni a gyerekleikeket, de tudjon erős lenni, hogy tekintély lehessen. Menjen kitárt szívvel és embertársi arccal a szülő felé és elé, érezze magát nevelői, emberi mivoltában megalázottnak, ha hozzájárul ahhoz, hogy az anyának először be kell menni a miriták templomába, hogy elég erőt kérjen magának Istentől a megalázó útra, a keresztútra, a tanári fogadóba. Gondoljon arra, ha apa közeledik felé, hogy ő jön annak személyében, ő a férfi, kiben ugyancsak van önérzet, ugyanúgy van dac, ki ugyancsak felcsapja a fejét, ha szerinte legszentebb érzésében bántják meg. Legyen ember: ne engedjen elmenni könnyező anyát megvígasztalás nélkül, ne engedje elrohanni elkeseredett apát lecsillapítás nélkül. Ha büszke művészi voltára: legyen művész, az erős szeretet művésze: tudja tudatosan, hogy más a műterem és más a várószoba, ott ő alkotóművész, itt embertárs. Ha önmagát olyan nagyon érti és ismeri, ismerje szülőtársát, embertársát is. Tudjon őszinte lenne, hogy őszinteséget kapjon. Csak a második lépés a szülőé. A szülő ne szégyelje elfogultságát, de szégyelje, ha ezt nem gyermeke javára, hanem kárára használja. Az anya tudja, hogy az apa nem ellensége gyermekeinek, ösztönös lényét rendelje alá férje logikus lényének. Legyenek gyermekeik jóbarátai, jó pajtásai, féltve őrizvén a tisztelet és megbecsülés határait. Az együttes erővel és szeretettel nevelt gyermekeiket adják át bizalommal a nevelőnek, az iskolának. Ne lássanak a nevelőben ellenséget, hanem jóbarátot, ki lényegileg ugyanolyan célra tör gyermekük érdekében, mint ők. Ha a formában látnak különbséget, ne ítélkezzenek meggondolatlanul, főleg ne gyermekeik előtt egymásról és az iskoláról. Legyenek emberek, használjanak emberi hangot egymással és a nevelővel: ne feledjék el, hogy az emberi meg nem értés oka, átka az, hogy egymással nem emberi hangon beszélünk. Tudjanak őszinték lenni a nevelőhöz, segítsék munkájában; tartsák szem előtt, hogy gyermekük a nap 24 órájából csak 5-öt, 7-et tölt az iskolában. Ne ítéljék el hangjáért, mozdulataiért a nevelőt: ő is ember, ő is családapa gondokkal megrakva, körülményekkel körülvéve. Jöjjenek az iskolába,, 20