Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932
48 Természetesen volt vers és versbírálat, novella, „humoreszk", voltak zeneszámok* énekszámok, tréfás cserkész-számok. Legutóbb megpróbálkoztunk a „gyorstalpaló-akadémiával" : készület nélkül állottak ki és számoltak be a szólásra jelentkezők legutóbbi olvasmányaikról. A 3—5 perces kis szabadelőadások jól sikerültek, tetszettek és valószínűleg kedvelt s ösztönző hatású állandó műsorszámmá lépnek elő. Ha így a kör évi munkáján visszapillantunk, szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy az nem volt szegény vagy lanyha. Voltak szép sikerű üléseink. A Szent Imre-ünnepélynek,, melyet szintén a B) önképzőkör rendezett, szép sikere volt, erkölcsi és anyagi is. Nyilvánosan szerepeltünk a városháza nagytermében: városunk többi iskolájának önképzőköreihez hasonlóan bemutatkoztunk egy estén a nagyközönségnek (ez esetben az A) csoport tagjaival együtt, az egész Vörösmarty-önképzőkör). Ha mégis arra utaltunk beszámoló cikkünk elején, hogy az önképzőkörrel való számításunk nem vált be teljesen, annak az a magyarázata, hogy végeredményben mégis híját éreztük a .VII. osztálynak. A két hatodik derekasan megállotta helyét, a VI. A) osztály teljes ülést kitöltő műsorral is szerepelt, de nem degradálja a hatodik osztály lelkes gárdáját, ha megállapítjuk azt, hogy az üléseik nívójának és komolyságának emelése szempontjából s a műsor gazdagítása végett a VII. osztály bekapcsolódása igen üdvös lett volna. A VII. osztály (az egyetlen) azonban az A) csoportban volt. Az egyetlen VIII. osztály tehát jövőre szintén hiányozni fog. Ennek meggondolása talán azt a gondolatot is maga után vonja: indokolt-e a két csoport fönntartása a következő iskolai évben, mikor a VIII. osztály nem lesz kettős, nem lesz párhúzamos. Azt azonban elmondhatjuk így is, hogy a kör jó, hasznos munkát végzett, vezetősége sokat fáradt, derekasan kivette részét a munkából s az önkritika csak azt jelenti, hogy a jövő évben ujult lelkesedéssel akarunk munkához látni, tökéletesítve, tökéletesedve, amint csak lehet. Komán Andor, vezető tanár A „Fráter", intézetünk ifjúsági lapja. Első száma karácsonykor jelent meg, díszes rajzú kék borítékban, nyolcadrét alakban, 16 oldalon. Volt abban vezércikk, vers, elbeszélés, tréfa, repülésről, rádióról szóló rovat, fejtörő, szerkesztői iizenet és — képek. Igen, kérem, mindez benne volt az első szám-