Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

33 nünk. Nem siettek. Egy megragadó közmondásuk sokszor hangzott a fülünkbe, mikor egy-egy emelkedését, vagy esését rajzolták meg rólunk lelkükben annak a görbének, amelyet bátran nevezhetnénk a fejlődő jellem görbéjének. Ez a közmondás így szólt: „Isten sem nem siet, sem nem felejt." ők is utánozni akarták ebben az Istent és sikerült elérniük, hogy mi, gyermekek is valamennyire istenutánzót és istenhelyettest láttunk bennük. Ez a nagyszerű szülőkvalitás jóformán egészen eltűnt. Sok a szél, sok a homok, s az apró jóságok, apró gyarlóságok indexeit besöpri a szél. Mi mindig sietünk, mint a gyerek, mindig kapkodunk, mint a gyerek, mindig hirtelenkedünk, mint a gyerek. Elvész előlünk a mult. A jelenben élünk merő impressziók közt és szem elől vétjük a szülői tekintély egyetlen és legfőbb alapját: az ezerszemű figyelést, pontok leszögezését, •egyforma pontok összefoglalását, különbözők megérteni akarását és az ebből türelmes okossággal származó, múltból a jelenen át haladó tudatos jövőépítést. Többé-kevésbbé gyermekek lettünk mi is és gyermekeink még friss és mindenre kiterjedő figyelőkészsége hamar •észreveszi, hogy nagyobb gyermek akarja vezetni a kisebbet. Ezért kevés a tekintélyünk. Nyilvánvaló, hogy a komoly és mély vallásos nevelés elé ezer akadálya tornyosodik a kornak. Tagadhatatlan, hogy a materializmus lapos „bölcsesége" a filozófiában meghalt és az új reál-idealizmus rendszere bontogatta, itt-ott már ki is bontotta a szárnyát. Talán már repül is. De bizonyos: a keresztény idealizmus a reális élet problémáinak olyan megoldandó tárházát látja maga előtt, hogy csak most birkózik velük. A Rerum Novarum és Quadrage— simo Anno zseniális alapvetések. Ezeket aprópénzre kell váltani. Országonként más az a váltópénz, amely valósággá dolgozhatja át azokat a hatalmas gránit-tömböket, melyeket a két nagyszerű pápai irat görget. Egészen a szemünk láttára vajúdik egy nagyszerű folyamat: meg lehet-e valósítani az Isten országát itt a földön is úgy, hogy a földön élő tömegeknek földi gyökérszálai is legyenek, de azért szívvel-lélekkel belékapcsolják földi életük minden mozzanatába naponkint és óránkint az örökkévalóságot. Olyan munka ez, amelyről évszázadok óta minden nagy lélek álmodozott s amelyet a világ fejlődésének isteni elgondolása az idők vajúdó méhéből mint itt és most megoldandót vetett elénk. A nagy megrázkódtatások és tömegnevelésre vállalkozó módszerek azt mutatják, hogy az ember megfogta már az ekeszarvát, de vissza-visszanéz a múltba <és nehezen megy neki az égrenézés. Az ifjúság mindig földrengés-