Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

'30 mat tud biztosítani a megrendíthetlen szeretet. Láttuk, mekkora erő az igénytelenség, mekkora erőmegszegés az az „igény", mely a kultúra vívmányaként a lelket egészen megfosztja szabad szárnyalásától és az akarat kezdeményező erőit megbénítva, a sors játéklabdájává teszi az embert és a családot. Sokszor rámutattunk, hogy minden „igény", amelynek nem adjuk meg megfelelő ellensúlyát, nem találjuk meg megfelelő kompenzációját valamiféle lemondásban, megfosztja a családot legfőbb kincsétől, áldott nyugalmától. Fiaink is vergődnek a sok baj és felnőtt-nyugtalanság között, ütődnek jobbra-balra a sok keserves sóhajtás közepette és mintha elvesztették volna a családi élet legfőbb kincsét, a gondtalan nyugodalmasságot. Nem is csoda, ha vágyakoznak belőle kifelé. A kor szerencsétlensége, hogy azt az aktivitást, amelyet egyébként ki-ki a család ezer tennivalójának szociális munkamegosztásában találna meg, a családon kivül keresi. A kor jelszava és uralkodó szenvedélye: a sport, túlontúl sok módját biztosítja a számukra az otthonkerülő szórakozásnak. A társaságkeresésnek kalandos korában mindenkor valamennyire elvágyakozott az ember a családi fészekből, de viszont boldog szeretettel tért meg a fészekbe, ha minden társasegyüttlét azt a tapasztalatot szereztette meg vele, hogy az érdek- és dicsőségkeresés kegyetlenek, csak a szeretet áldó és kegyes. A fiatalság ma nem így gondolkodik. Telve van ugyan igazságkereséssel, jobban, mint valaha, telve van egészséges életösztönnel, annyira, hogy sohasem volt ebben telítettebb, de túlontúl erős dicsőséghajhászását nem fékezik mélységes életerők. Ami legnehezebb: semmi és senki meg nem mutatja neki azt az útat, melyen szerénység, igazi fiatalos alázatosság az ifjúság aktivitásával találkozhatnak és megcsókolhatják egymást békességgel. Kétségtelen ezért, hogy túlságosan szárnyra kapott féktelen indulataik között a nyers erő. Ezért nem válogatnak kifejezéseikben, durvák és szeretetlenek a kiszólásaikban, veszekedők, verekedők, megfékezhetetlennek látszók, néha egymást kíméletlenül legázolok is. Jól tudjuk, hogy ezek a gyarlóságok többékevésbbé mindig sajátja voltak egy-két neveletlenebb fiatalnak, de nem hisszük, hogy tévedünk, mikor ideírjuk, hogy ma mindebből a szokottnál sokkal nagyobb porció adagolódott belé az ifjú lélekbe. Pedig hogy csak máz ez a durvaság, nem pedig szívbéli életigény, az abból is megtetszik, hogy egy komolyabb kártévő eredmény láttára igazán nagy és mély az ifjak megdöbbenése. Akartuk ebben is irányítani őket. Talán nincs messze az idő, amikor észrevesszük mindnyájan, hogy éppen a komoly és általános