Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

10 De sokkal könnyebb ezt a nagy szót kimondani, mint életté váltani. A tanártestületben, bízvást mondhatjuk, megindult az a folyamat, amely talán életté válthatja a m,a még csak jelszót. Erre a bizodalmas hitre az adja meg az alapot, hogy a jelszó megvitatása megindult a testületben. Akik eddig is gyakorolt nevelőeljárásaink alkalmával temérdek kudarcot voltak kénytelenek megtapasztalni, azok egy-egy keserű órájukban nem egyszer azzal állítottak be a társaságba, hogy kezükkel legyintettek egyet s erővel húzták alá a Mundum non reformabis keserű, de pogány töredék-igazságát. Ez a töredék-igazság pontot tesz oda, ahova csak gondolatjelek valók. „Boldog, ki mindig újra kezd. — Boldog, akit a nyár maraszt. — Boldog, aki vígan kaszál : — Boldog, aki — paraszt." Ez a hatalmas intuiciós költő-szó magába sűríti össze mindazon törekvéseket, melyek a pont helyébe rakott gondolatjelek nyomában rezegnek. A nevelés ugyanis akkor válik jelszóból életté, ha mindig, mindennap ^ I újrakezdünk, ha az újrakezdés nyomán új felfedezéseket teszünk, ha az új felfedezésünk azt a reményt gerjesztik bennünk, hogy a nevelő-ráhatások nagy erdejében voltaképen a kezdet legkezdetén állunk próbálkozásainkkal. Vígan kell kaszálnunk tovább a nyárban, bizalommal és paraszti erővel döntögetnünk rendet rendre, míg rátalálunk az élet nyitjára. A testület nevezetesen erre irányuló termékeny eszmecseréiben eljutott oda, hogy nem bízik a szó nevelő erejében, ha pusztán oktató és felvilágosító sízózuhatagok hordozzák a nevelő ráhatásokat. Tisztában van vele, hogy az a szótechnikázás, amely a történelem, hittan, vagy magyar, az ú. n. kedélyfínomító tárgyak keretébe akarja utalni a nevelés feladatát, egészen meddő vállalkozás. Azzal is tisztában van, hogy ugyanilyen meddőség volna az osztályfőnöki óra keretébe utalni azt a feladatot, amely mindnyájunk közös kötelessége. Tisztában van azzal, hogy mindennemű oktató munkánknak rendes, pontos, kapkodás nélkül való, a tanár egyediségét szinte elmosó, de személyiségét annál nagyobb erővel ragyogtató elvégzése egyik leghatalmasabb nevelő erő. De csak akkor, ha világosan áll előttünk, hogy tanár és tanítványai egy társadalmi egység, amelyben a közölt tudománynak nem öncélja van, hanem életformáló rendeltetése. A tudomány maga a fiatalembert soha nem gyújtja lángra, még csak föl sem igen melegíti. Annak a tudománynak, mely nevelőerőket ébreszt, a tanár személyiségéből kell sarjadnia. Innen kapja nevelőértékét, mert aki személy, az az értékek hierarchiájában már jól elrendezte az egymás mellé, vagy egymás alá rendel-