Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930

96 mutatni egy-egy vidék sorsában a földrajzi tényezők döntő hatású közreműködésére, láttuk, hogy minden politikai alkotás között csak az bizonyult állandónak, ami a földrajzi adottságnak megfelelt, ami en­nek ellentmondott, összeomlott. Vigaszul szolgált ez a drága tanulság megtépett magyar leikeinknek. Természetűm. Tanagya ugyanaz, mint a VII. A) osztályban. Mennyiségtan. Tananyag ugyanaz, mint a VII. A) o.-ban. Szülői értekezlet, 1930. december 19-én délután 5 óra. A bevezető előadás tárgya: A modern és klasszikus nyelvek a gim­náziumban. A modern nyelv tanulásának hasznossága, sőt szükségessége ma általánosságban elfogadott elv. Gyökerezik ez: a) A kultúrigények elterjedtségében, ami ilyen és ehhez hasonló kiszólásokat termelt ki: „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz." b) Idegen államok közé való ékeltségünkben, gazdaságilag való ráutalságunkban. Ez tehát sokszor anyagi érdek, az életben való bol­dogulásnak néha elengedhetetlen feltétele. így a modern nyelvek iránt az érdeklődés úgy a szülők, mint a tanulók részéről legalább elvben megvan. Ha tehát az atmoszféra a modern nyelvek tanítása szempontjából kedvezőnek mondható, sajnos, nem mondható a klasszikus nyelvek szempontjából. Ennek a helyzetnek a megváltoztatásán elsősorban nekünk kell dolgoznunk. A klasszikus irodalom és nyelv értékes voltáról, sőt a gimnázium­ban való tanításának szükségességéről magunknak kell mélyen meg­győződve lennünk. Ez azonban még nem elég. Meg kell győznünk erről a szülőket, rajtuk keresztül tanulóinkat közvetve, mindennapi mun­kánkkal pedig közvetlenül. A szülők nagy rétegének megnyerésére nagy segítségünkre lehet­nek azok a szülők, akiknek maguknak is klasszikus műveltségük van. Ezek társadalmi érintkezésben, máskor meg gyermekeik és azok ba­rátai előtt itt-ott elejtett buzdítószóval többet használnak az ügynek, mint egy tanárnak órákon át tartott propaganda előadása. Máskép hat, mint a tanár szájából, a szülő, vagy más felnőtt szájából az az igazság, hogy a latin nyelv észázadok magas kulturáját őrizte meg, amelyet a most már változhatatlan nyelv eredetiben tár elénk. A tár­sadalom egész magánjogi berendezése a római jogászok csodálatra­méltó tudására van alapozva. Különösen mi magyarok évszázados történeti létünkben a latin nyelvet minden más nemzetnél hatványo­zottabb mértékben használtuk.

Next

/
Thumbnails
Contents