Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930

15 sődik, nem fészkelődik, szépen megy a sorban, csendben várja a tanárt óra előtt, szépen áll, szépen ül, szépen vigyáz az osztály becsületére; ez az osztálybecsület pedig az előbb említett erények összessége, stb., stb. — Ebből igaz annyi, hogy az önfegyelmezés művészete valóban hozzátartozik a jóerkölcshöz. Csak az a baj, hogy a válandó ember még csak folytonos figyelmeztetések és irányítások révén később fedezi fel, hogy az életünk legapróbb mozzanatai is összefüggésbe kerülhetnek az az erkölcsi törvénnyel s eljöhet, sőt jó ember számára el is jön az az idő, amikor az ember, az alapvető nagy erények lélekbefogadásától megtartalmasodva, megvilágosodik és fölemelkedik az emberszeretetnek arra a magaslatára, amikor majd valamikor, a nevelés magasabb fokán, aprólékos kellemetlenségekkel sem akarja bosszantani embertársait. Azt hiszem pedig, hogy az az alapvető erény, amely fundamentuma a többinek, s amelyre szilárd épületet húznunk lehet, a hazugságnak minden vonalon való elkerülése, más szóval az igazság létezésébe és teljes érvényébe vetett komoly és őszinte meggyőződés megalapozása. Fonák nevelőeljárás, ha a vér ifjúi, vagy gyerekes protuberanciáit (lárma, zakatolás, kellemetlenkedés stb., stb.) az erény 1:magaslatáról akarom kezelni, ellenben az ethikai életnek azokat a mozzanatait, amelyekkel telidestele van tűzdelve a diákélet, (hamisság, hazugság, csalás, leekeeltagadás, tanár- és szülőfélrevezetés stb. stb.). GZ3szemethunyva tekintem, mint olyan gyarlóságokat, melyek a diákéletben voltak, vannak és lesznek s velük egyetlen pedagógus sem tudott eddig megbirkózni. Az a nevelő, szülő, vagy tanár egyaránt, akinek saját élményei vannak arról, hogy micsoda nagy munka az igazsághoz való föltétlen ragaszkodásnak beléépítése a lelki életembe, mindig elnéző lesz az illetlenséggel szemben, mert ez csak a társadalmi konvenciókat sérti meg, ellenben keserves könnyeket ont sokszor magából azért a tragikus életigazságért, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt úgy éljék le az életüket, hogy talán soha egy őszinte szavunk, ítéletünk nincs a magunk cselekvései számára, mikor ez az ítélet a társadalmi konvenciókon áthaladva marasztaló volna és éppen marasztaló voltáéval készítsen elő bennünket a nagy és jobbátévő megrendülésekre. Veritas liberabit vos! Egyszerűen és velősen szólva, az a meggyőződésünk alakul ki, hogy sem a lármának, sem a fecsegésnek, sem a szomszédlökdösésnek, sem a szép állásnak, járásnak, meghajlásnak a nevelés ezen a fokán nincs köze az erkölcsi törvényhez. A külső rend olyan követelményei ezek a nevelés ezen a fokán, amelyek föltétlenül szükségesek ugyan, de nem mint ethikai erények szükségesek, hanem mint a társas élet úri konvenciói, amelyekhez azért ragaszkodunk első sorban, mert egymással szemben tűrhetőbb együttélést biztosítsanak. Eljő az idő, mikor ezek a társadalmi konvenciók is az erény magaslatára lesznek fölemelhetők és fölemelendők, de ez az idő még messze van. Egyelőre az erény belénk-