Katolikus gimnázium, Miskolc, 1929

31 Az egészségi állapot meglehetősen gyenge volt, de jobb a tavalyinál. Egész tanévben egy órát sem mulasztottak 8-an: Barna István, Fazekas Ferenc, Mádai Lajos, Pap Vince, Vadassy Kálmán, Várhelyi László, Witt­ner István. Nagyobb betegséggel mulasztott 5 tanuló, súlyosabb fertőző be­tegségben is 2, szerencsésen meggyógyultak. A tanulmányi állapot kielégítő. Hittan. Fiaink nagy érdeklődéssel szemlélték, hogy az általuk már jól ismert ószövetségi előképek és jövendölések, mint valósulnak meg: 1. Jézus születésében, 2. Jézus gyermekkorában, 3. Jézus nyilvános működésének három évében, 4. Jézus szenvedésében, halálában és megdicsőülésében. Az évvégi összefoglalás szempontja: Jézus tehát valóságos Isten. Taní­tása (Hegyi beszéd) föltétlen igazság. Egyháza üdvhozó. Dicséretesen dolgoztak: Duray László, Flórer József, Gárdus Ferenc, Kormos László, Rajz Zoltán és Tarnay István. Magyar nyelv. A nyelvtan anyaga volt. A hang-, szó- és mondattan rendszeres összefoglalása s gyakorlása és a helyesírás gyakorlása. Olvasmá nyaink voltak: Mesék; elbeszélések a magyar történelemből, a görögtörté­nelemből; képek a magyar nép életéből. A dolgozatok részben az olvasmá­nyok alapján voltak mindinkább önálló fogalmazások, részben szabad téte­lek. A nyelvtanban különösen kiváltak: Lasánszki Ferenc, Bohács István és Rajz Zoltán; haladást tettek a jobbak közül: Flórer József, Kormos Ká­roly, a gyengébbek közül Barna István. A dolgozatokban különösen kivál­tak: Lasánszki Ferenc, Rajz, Zoltán, Nóvák Imre, Soltész Béla. Latin nyelv. Nyelvtan: Az egyszerű mondat részeit tárgyaltuk s ezzel kapcsolatban a névszó eseteinek használatát, továbbá az igeneves kifejezése­ket. Az olvasmányok részben a római köztársaság korának történetéből vett fejezetek voltak Livius nyomán, részben Phaedrus-mesék, valamint mind­ezek nyomán szövegek magyarból —latinra. Miként a magyar, úgy a latin olvasmányoknál is súlyt vetettünk azok erkölcsi és hazafias tartalmában való elmélyedésre. Nagy gondunk volt a szókincs gyarapítása, A dolgoza­tok szövege az olvasmányokkal kapcsolatban a nyelvtani ismeretek gyakor­lására szolgált. Igyekvésükkel és haladásukkal kiváltak: Lasánszki Gyula, Kiss László, Bohács István, dolgozataiban még Nóvák Imre. Német nyelv. Elvégzett tananyag: Rövidebb olvasmányok, kisebb köl­temények. Beszélgetés a feldolgozott olvasmányok és költemények alapján. Nagy súlyt helyeztünk a lelkiismeretes szótanulásra és a nyelvtan alapele­meink pontos begyakorlására. A tanulók elég szorgalmasak voltak, de még mindig sokat küzdöttek a kiejtés nehézségeivel. Ez ellen a német szövegnek kórusban való olvastatásával és elmondatásával igyekeztünk segíteni. Szép eredménnyel dolgoztak: Kiss, Lasánszki, Soltész és Tarnay.

Next

/
Thumbnails
Contents