Katolikus gimnázium, Miskolc, 1928

104 Kongregációnkban ez évben is négy szakosztály működött s a munkából valamennyi bőven kivette részét. Az eukarisztikus szakosztály, Richter Antal vezetésével, az Oltáriszentség intenzív ápolását tűzte ki céljául s a kongregáció egy része egyhetenkint, másik része kéthetenkint áldozott. Mindennap két-két kongreganista járult az Oltárisztenség vételéhez, felajánlva azt a jó Istennek azzal a kéréssel, hogy könyörüljön meg Mária országán, hogy minél előbb felbúghasson a Te Deum Na gy-Magyarországon. A missziósszakosztály Tóth-Szabó István vezetésével, a külföldi missziók támogatásában vette ki részét azáltal, hogy hónaponkint hetvenöt példányban árusította a „Katholikus Missziók" c. folyóiratot, nagy érdeklődést keltve városszerte a katholikus missziók iránt. A hitvédelmi szakosztály Ferenczy József szakszerű vezetése mellett a gyakorlati hitvédelemre nevelte a kongreganistákat, hogy kint az életben eredményesen állhassák meg helyüket a támadásokkal szemben. Nagyon fontos szerepet tölt be kongregációnkban, mint ifjúsági kongre­gációban, a vallásos irodalmi szakosztály. A szakosztály vezetője Vaczulik Ti­bor volt s munkálkodása irányt szabott irodalmi téren is kongregációnknak. Gyűléseinket hetenkint tartottuk, melyen az egyes szakosztályok szere­peltek felváltva műsoraikkal. Gyűléseink középpontja természetesen szeretett prézes atyánk exhortációja volt, melyből minden kongreganista odaadó hitet, jól rendezett reményt és élő szeretetet tanulhatott. Műsorainkat felolvasások, szavalatok s zeneszámok tették változatossá. Felolvasóink között első helyen kell említenem Vaczulik Tibort s Richter Antalt. Szavalóink közül kiváltak: Auerswald Emil s Hodicska Jenő, míg Jaczkó Gyula zeneszámaival tette széppé és kedvessé műsorainkat. A munkakedv serkentésére hirdettünk pályázatot 10 P. pályadíjjal. A nyertes Richter Antal volt „Szt. Ferenc mint költő" című munkájával. Ünnepélyes gyűlést Szt. Imre-napján rendeztünk, amikor kápolnánkban szentmise volt; majd prézes atyánk névnapja alkalmával, amikor szeretetün­ket azzal fejeztük ki iránta, hogy szt. áldozásunkat ajánlottuk föl érte az Ur­nák. Jólsikerült karácsonyfa-ünnepélyt rendeztünk dec. 20-án, mikor is száz kongreganista éneke szállott az ég felé, dicsőítve Istent, ki lejött a földre, hogy üdvöt hozzon az emberiségnek. Missziósnapot tartottunk febr. 18-án. Kongregációnk különösen ezen a téren mutathat föl nagy eredményeket. Négy éve, hogy megindult ez a nagy­szabású missziós élet. Az első siker: egy Józsa névre hallgató néger gyermek kiváltása volt, hogy a pogányság babonái helyett a keresztény hit világít-sa be lelkét. A másik siker az említett missziós nap, melynek délelőttjén az elő­adó páter, Hemm János S. J., az ifjúságnak, délután pedig a nagyközönség-

Next

/
Thumbnails
Contents