Katolikus gimnázium, Miskolc, 1927
93 A gör. kath. ifjak Szt. László kongregációja. Az iskolai tanév megnyitása után, szeptember hó második felében kongregációnk Demkó Sándor hittanár, prézes atyánk irányítása mellett megtartotta alakuló gyűlését. A fogadalmat tett, régi tagok közül csak azok hiányoztak, kik valamelyes okból eltávoztak az intézet kötelékéből. Lelkesedéssel választották meg az új tisztikart. A régi kongreganisták kötelességszerüleg apostolkodtak fiatal társaik körében. Meghívták őket a liliomos zászló alá. Jelentkeztek is 15-en és kérték a jelöltek sorába felvételüket. Mária fiainak száma így megnövekedett. A válogatott csapat megújult erővel a régi nyomokon elindulva, lelkesen, a legszebb elgondolásokkal fogott a munkához. A tisztikar nemes törekvése az egész év folyamán arra irányult, hogy a boldogságos Szűz anyai oltalma alatt a kongregáció tagjait az Isten és hazaszeretetben, a tiszta erkölcsökben nevelje s mindezek birtokában jellemüket erősítse. Ezen kitűzött célok érdekében mindent elkövettünk, minden kínálkozó hasznos alkalmat felhasználtunk arra, hogy eredményt érhessünk el. Első sorban a vallásos élet intenzív gyakorlati megnyilatkozását kértük a tagoktól. A havonkinti kötelező áldozás mellett az Úr oltárát soha nem hagytuk árván, mert a hivatalos diákmiséken a kongregáció sorából önként vállalkozó testvéreink ott térdeltek az oltár előtt és figyelmeztették társaikat arra, hogy a tisza, erkölcsös ifjúság csak az Oláriszentség gyakori vételével nevelkedhetik fel az élet ezernyi veszedelmei között. A tagok tehetségükhöz mérten részt vettek az egyházi énekkarban is, amely viszont a hívek áhítatát fokozta. Gyűléseket kéthetenkint tartottunk. Ezeken a lelki élet mélyítése, a szokásos ájtatosság és erénygyakorlatok mellett a kisebbek szavalatok, a nagyobbak pedig felolvasás és szabadelőadások útján művelték önmagukat és társaikat. A jelöltoktatás 2 hónapon át tartott. Gyulay Jenő VII. o. tanuló lelkiismeretesen előkészítette a jelentkezőket a tagfelvételre. Kongregációnk nagy örömünnepe június 10-én érkezett el, amikor egész évi fáradozás után azon nemes eszméknek, melyekért a megalakulás óta 12 éven át küzdöttünk, zászlót szenteltünk. A jólelkű, megértő emberek adományaiból, — kiknek ez alkalommal is hálás köszönetet mondunk — beszereztük a művészies kiállítású, tühímzéses képekkel díszített, selyem lobogót. A zászlószentelést tagavatással kötöttük egybe. A 45 tagot számláló kongregáció örömmel, lelkesen tette le fogadalmát a most már kézben tartott liliomos zászlóra, melyet Melles Géza székeskáptalani kanonok úr áldott meg a szokásos szertartások keretében templomunkban.