Katolikus gimnázium, Miskolc, 1927

20 valahogyan az ifjúság csodálatos aktivitásához, csodálatosan szemléletes és csodálatosan hangulatos lelki világához lélektani módszerességgel kapcsolódjanak hozzá, azt most teljes valósággal megkaptuk. Az atyák mesterei voltak az ifjúsággal való bánás tudományának: beszédeikből számkivetve minden szónokló póz, aiz egyszerű beszélgetés kedves meghittségével hatottak. De milyen volt ez a beszélgetés! A megragadó, újszerű, az életből ellesett, nem erőszakos gondolkodással kigondolt képek csak úgy peregtek egymás után és ontották az élet hatalmas bölcseségét. Senki észre nem vette bennük az írásmű, vagy szónoki mű megszerkesztésének „törvényeit", a bevezetéseket, tárgyalásokat és befejezéseket: ezek a folyamatos, szemléletes, kedves és mély megbeszélések kerek egységként hatottak, a fölvett gondolatot képszerű elevenséggel ábrázolták és egészen beléállították az ifjúság lelkébe. Volt bennük igen sok erő, minden erőszakosság nélkül, ami annyira imponál az ifjúságnak; volt bennük igen nagy bátorság, amely köntörfalazás nélkül megfogta. és megvilágította azokat a problémákat, amelyekről ifjak egymás közt csak suttogva, a léhábbak kuncogva szoktak beszélgetni; volt bennük igen nagy természet- és művészet-szeretet, lelemény, nagy lélekismeret: úgy éreztük, hogy csillag, virág, szellő, szélvész, hegy, völgy, a gyönyörű természet bájának és fölségének minden alkotása össze volt fogva, hogy a végtelen felé induló gyermek, vagy siheder lelki világát fölrázza. Föl is rázta: mi pedagógusok, akik együtt éledtünk az ifjúsággal ezekben a hatalmas beszélgetésekben, akik talán épen annyit tanultunk és okultunk rajtuk, mint a fiaink, lelkünk benső: örömével láttuk, mint mennek a kérdezősködők, a problémáikat kitáró kicsik és nagyok az atyák elé, hogy ne csak „legyónjanak", hanem beszélgessenek velük az örökkévalóságról. Gyönyörűen összefoglalva a nagy napok élményeit Gubertsik Jenő, VII. o. t., aki pályadíjat is nyert dolgozatával. Méltó is volna ez a dolgozat arra, hogy közreadjuk minden tanulónk okulására az Értesítőben, de fájdalom, a rendelkezésünkre álló helyszűke miatt csak kivonatban tehetjük. Ha a lélek ablakán át nézzük a saját életünk tájképét, akkor „gyönyörű tájkép ,a katolikus ifjú élete, mert napsugarakkal aranyozza be az Isten közelségének tudata s virágos pázsittal vonja be az előttünk járó Krisztus lába nyoma. ^Ragyog a napsugár a tájkép fölött, míg a bűn fellege el nem takarja. A bűn fellegével eltűnik a virágos pázsit is, mert a lélek ablakából a testiség pinceablakához sülyedt ifjú nehéznek, sziklásnak, meredeknek és járhatatlannak látja azt az útat, melyen Jézusunk halad." Az örökkévalóság azonban kikerülhetetlen. Boldog az az ifjú, aki a lélek ablakán nézi a világot, .megfogja a Mester kezés és — követi. — A lélek ablaka a lélek templomáról nyílik s ha ebbe a templomba belépünk, három szentképet tanlálunk benne, /nelyet ki-ki maga festeget meg valamilyenre egész élete folyamán. Ez a három szentkép: Isten, a Szüzanya és Hitves szentképe; az első: a lélekben