Katolikus gimnázium, Miskolc, 1927
íj18 iparkodtunk: arra, hogy elmélyítsük a hazafiasságot és azokat a vallásos erényeket, amelyeket az ifjú lelkében sürgettünk, mind mint az aktív hazafiság és az aktív vallásosság egy-egy gyakorlatát akartuk beiktatni a fiú lelki életébe. A szorgalom, a kitartás, a csalafintaság helyébe tett egyenesség, a társainkkal szemben táplált szociális érzés, a gazdagnak lelkiismeretbéli megmozdulása a szegénnyel szemben, a szegénynek hálája a legkisebb jótéteményért a jómódúval szemben, a nagyszájú handa-bandázások lassú tempójú, bölcs és okos átterelése a szerénység irányába, az igazi alázatosság lényegének megértetése, ami fejlődő fiúknál a legnehezebb pedagógiai feladat, szóval az iskolának, ennek a kis társadalomnak olyatén berendezése, hogy elmaradjanak belőle a szokványos, noli me tangere-gyarlóságok és helyettük komolyan növekedjenek az erények: ezek a vallás-erkölcsös és hazafias aktusok lényege. A hazáért és a vallásunkért nem szónokolnunk, hanem mélyen és áldozatosan élnünk kell. A magyar nyomorúság ezer és ezer ténye mind abban gyökeredzik, hogy nincs bennünk önismeret, nincs bennünk szociális érzés, nincs bennünk felesősség érzés, nem vagyunk tisztában azzal, hogy mire kötelez bennünket társadalmi állásunk, nagyobb rangunk, előkelőbb származásunk, nem vagyunk tisztában azzal sem, hol kezdődik a jognak, hol a szeretetnek birodalma, azt sem tudjuk, milyen viszonyban van a kettő, fogalmunk sincs arról, hogy mennyi kötelezettség teljesítése vár ránk a suum cuique elvénél fogva; el sem birjuk egyelőre gondolni, milyen finomságokat kell kicsiholnunk minden a kezünkbe adott magyar lélekből azért, hogy a demokratikus világberendezkedés mellett megkapja a megfelelő ellensúlyokat az a magyar közélet r amelynek eddig történelmi katoTia-hivatásánál fogva mélyen arisztokratikusnak kellett lennie. Ha a történelmi hivatásánál fogva eddig többé-kevésbbé arisztokratikusan berendezkedett magyar állam polgárait minden rendű és rangú iskola, továbbá minden rendű és rangú pasztoráció nem tudja felruházni azokkal az erényekkel, amelyek nélkül a demokratikus berendezkedés nem állhat meg, akkor újabb és nagyobb megrázkódtatásoknak tesszük ki Szent István birodalmát. Ezért hát a vallás-erkölcsös és hazafias nevelés egész életprogramm volt a számunkra. A hazafiasság nagy napjait (okt. 6., márc. 15.) megültük, de programmjukon alapgondolatot akartunk végigvonultatni, hogy szomorkodhassunk, megrázassunk és lelkesedhessünk. De egy pillanatra sem gondoltuk, hogy az ünneplés lezajlásával 2—3 hónapra eleget tettünk hazafias kötelességeinknek: arra iparkodtunk, hogy az iskola életének legapróbb cselekedetei is (gyakorlatírás, sport, okosan végzett munka, apróbb áldozatok, takarékosság, tisztaság, rend stb. stb.) szerves összefüggésbe hozódjanak a magyar kötelességekkel. Természetes, hogy a magyar műveltség tengelyének a magyar irodalom becsületes és mély megismerését, megszeretését tartottuk nemcsak azért ,mert író-olvasó magyarokat is szeretünk látni, hanem azért is, mert az
