Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

53 azonban balfogásokká válhatnak mindannyiszor, valahányszor pusztán ötletszerű döntés alapján állapítom meg, hogy ebben a konkrét esetben föl vagyok mentve teljesen a gondolkodástól, az emberismeret, helyesebben a geyrmeklélek ismeretének folyton mélyülni akaró tendenciájától, mert hiszen mások gondolkodtak helyettem, mások eszeltek ki helyettem egy csomó fegyelmező praktikát, melyeket nekem az adott esetre egyszerűen sablon módjára csak alkalmaznom kell. Ez így nem lehet. Ezek a gyakorlati útbaigazítások mindenütt csak akkor fogják igazán szolgálni a fegyelem szellemét, ha magam is tisztában vagyok lényegében a fegyelem filozófiájával és azt is tudom, hogy minden konkrét esetben nekem kell eldöntenem a fegyelem filozófiája alapján, hogy itt és most a fegyelmezés lélektana szerint melyikét kell alkalmaznom azoknak a gyakorlati tanácsoknak, eszközöknek, vagy fogásoknak, melyeket annyian és annyiszor összegyűjtöttek már hozzáértő pedagógusok az iskola belső és külső rendjének biztosítására. A fegyelem filozófiájáról kell tehát bármilyen röviden is szólnom. A fegyelem maga valamilyen megkötöttsége a szabadságnak, a fegyelmezés pedig az a folyamat, amely tervszerűen alkalmazza a szabadságnak esetrőlesetre való megkötését azért, hogy a nevelendő elfogadja a szabadságának korlátozását, eleinte nem szívesen, csak félelemből, később pedig, értelmessége és jóakarata növekedtével, lelki élete fokozatos mélyülésével iktassa ki lehetőség szerint a félelem indítékait és a mástól rárakott korlátokat önként, szívesen vállalja, most már nem félelemből, hanem tiszteletiből aziránt, amitől eddig csak félt; sőt a fegyelem legmagasabb fokán ez a tisztelet is alakuljon át meleg szeretetté, amelytől indíttatva maga rakja rá magára az eleinte annyira irtózatosaknak vélt korlátokat. Az utóbbi eset már nem bizonytalan ingadozás a félelem és a tisztelet között, hanem kialakult jóakarat, következetes cselekvésmód, karakter. Efelé kell nyilván törekednünk. Hanem a fegyelmezés fönehézsége éppen abban van, hogy nem szoktuk figyelembe venni a benne rejlő érdekes, lényegbevágó mozzanatokat. Ezeket a mozzanatokat tartjuk quantité negligeable-oknak, pedig épen rajtuk épül fel a fegyelmezés tudománya. Melyek ezek a mozzanatok? Első mozzanat az, hogy a fegyelmezés, tehát a szabadságkorlátozás folyamata fejlődő folyamat, amely az érzelmi élet hatalmas tényeire támaszkodik. A gyermek, a kamasz és az ifjú érzelmi életének egész mélységét szántjuk föl, mikor fegyelemre akarjuk szoktatni: először megfélemlítjük, aztán a félelmet átalakítjuk benne félig-meddig tiszteletté, a tiszteletet pedig meleg szeretetté. Mitől féljen? A korlátozástól. Mit tiszteljen? A szabadságkorlátozást. Mit szeressen- meg? A szabadságkorlátozást. Végső elemzésben tehát azt kívánjuk meg tőle, hogy csókolja meg azt a kezet, amely valaminő igát rak betöretlen nyakába: csókolja meg eleinte félelemből, aztán tiszteletből, végre szeretetből. Nem követelünk-e tőle abszurdu-