Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

38 kát külön egy éven át nem tanítanánk. Minden gyakorlott tánárember tudja, hogy ez az elméleti stilisztika-tanítás jóformán teljesen értéktelen. Nincs tanár, még a legügyesebb sem, aki ne valami szent borzadállyal fogná kezébe a stilisztika tanítását a IV. osztályban. Milyen egyszerű dolog volna, ha a stilisztikát az I—VIII. osztályban számra nézve kevesebb, de együttes munkával jól feldolgozott és együttes munkával jól kijavított dolgozatok alapján tanítanók! Ez volna a praktikus stilisztika s a fiaink vele igen nagyot nyernének helyesírásban, mondatszerkesztésben, az elmélet pedig nagyon egyszerűen össze volna föglalható a VlII.-ban érettségi előtt, amikor a nyolc éves állandó gyakorlat bőségesen támogatná a növendékeket. így egy évet nyernénk az elmélyített nyelvtan és az irodalomtörténet javára, melynek filozófiai mélységű alkotásait (Ember tragédiája, Csongor és Tünde, Kemény, modern költők stb.) így együttes munkával dolgozhatná fel a tanár tanítványaival. Valami csodálatos egykedvűség kellett eddig is ahoz, hogy soha keresztül nem vezettük a diákjainkat gyökeres értelmezéssel pl. az Ember Tragédiáján, melynek minden sora az igazságkereső magyar léleknek egy-egy mélységes és számunkra legközvetlenebbül érthető élményét tartalmazza. Milyen felszínesek vagyunk ma is, mikor ezeket a gyöngyszemeket az egész életre elpörögtetjük a semmibe és megelégszünk azzal, hogy ezt a fölséges alkotást minden kommentár nélkül ebek harmincadjára juttathatja akármelyik ripacs-színész, aki görög-tűz és nagydob mellett elzúgja emfázissal a legmélyebb értelmű szavakat, amelyek tartalmáról fogalma sincsen, mert soha beléjük nem ereszkedett! A Faustnak egész könyvtárra való kommentátora akadt és a germánság vetekszik benne, hogy ezt a mély, a germán pszichét valóban keresztmetszetben mutató irodalmi alkotást közérthető kincsévé tegye mindenkinek, aki germánság legmélyebb élményei átélésével akar odakapcsolódni a nemzeti kultúrához. Semmi sem jelzi jobban irodalmi kiütúránk fölszínességét, mint az, hogy az Ember Tragédiájának nincs teljes kommentáros kiadása, mint az, hogy a színpadra alkalmazás a színi hatás kedvéért az egész műnek értelme szempontjából főbenjáró részeit hagyja, vagy legalább hagyta ki, mint az, hogy a Csongor és Tündét senki se érti, mert ennék sincs értelmező kiadása, noha állandó programmján szerepel színházainknak. Ezek a szomorú tények csak ki vannak kapva és mindennél jobban igazolják, hogy vannak ugyan kincseink, de keleti kényelemmel ott hévért etjük őket az útszélen. Végzetes tévedésünk, hogy elmulasztottuk és elmulasztjuk őket beléoltani az iskola révén a nemzet vérkeringésébe, mert a nemzeti életnek mélységes tat-talmat adhatnánk úgy, még pedig olyat, mely a velünk élőket és magukat nem magyaroknak vallókat is hozzánk láncolhatta volna.