Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

rendet, törvényszerűséget, hogyan lessük el ennek a törvényszerűségnek és rendnek a törvényeit, hogy öntjük ezeket a törvényeket képletekbe, szabályokba, hogyan alkalmazzuk ezeket a szabályainkat ismét az anyagi világra, hogy átgyúrjuk ezt a világot a magunk céljai és szándékai szerint, hogyan rendezzük el az anyagot ellesett törvények révén gépekké, hogyan lehelünk bele lelket, hogy átalakítsuk művészetté, hogyan elevenítjük meg, hogy jóság legyen belőle, hogyan szabadítjuk fel az embert ezen a réven az anyag rabszolgaságából: látnivaló, hogy minden lépésünk, kezünknek, lábunknak, lelkünknek minden moccanása mozgó világokon és világokban gázol. Mit csinál minden lépése alkalmával, nem tudjuk. Gyönyörűséges valami annak a ténynek napról-napra jobban látása, hogy az Úristen, látható és láthatatlan világoknak ez a fölséges teremtője és fönntartója, lényege szerint állandóan dolgoztat és működtet mindent. A nyugalom látszat. S talán a lélek, ez a fáradhatatlan, anyagtalan örökmozgó, ez a legjobb értelemben vett megtestesült kíváncsiság, valami kiirthatatlan törvényét hordozza magában a tökéletesedés vágyának, mikor ismerni akar, meg alkar ismerni minden, ami körülötte, fölötte és benne van. Mert bármily titok legyen is az ismeret, egy bizonyos: kiirthatatlan vágy kerget bennünket, hogy mentől több, mentől sokoldalúbb ismeretekre tegyünk szert. Hiszen egész gyermekkorunk mi más, mint állandó ismeretszerzés. Eleinte tapogató csápjainkkal, szájunkkal, nyelvünkkel, kezünkkel, aztán szemünkkel, fülünkkel és kémlő mozgásainkkal meg akarjuk ismerni az egész világot. Ez jól van így. Mert ismeret nélkül elpusztulnánk. Ha a gyermek nem tapasztalná meg a szopást, a fényt, a leve'gőt, ha nem az ismeret tanítaná meg az életét fenyegető akadályok és ellentétek legyőzésére, hamar elpusztulna. Elpusztulna az életben később is, ha nem az ismeret adná kezébe a mindennapi kenyeret s ha nem az ismeret tanítaná meg arra, hogyan kell az elébe tornyosuló akadályokat legyőznie. De az ismeret sohasem független az akarástól, hiszen maga is valami csírázó akaratféleség, mert hiszen amit megismerünk, azzal érintkezésbe óhajtunk lépni, azt valahogyan föl akarjuk venni egész valónk vérkeringésébe. Az i s m e r et a csecsemőkorban is, későbben is élettani funkciója az ember szervezetének, amely az élet törvényei értelmében akar tökéletesedni. Ámde csak úgy tökéletesedhetik, ha az anyagi világból fölveszi magába táplálék gyanánt, amire múlhatatlan szüksége van, az anyaginál magasabbrendüből is fölveszi mindazt, ami nélkül nem lehet el. Ez a fölvétel, ez a fölfogás mutatja a legjobban, hogy az ismeret már maga — érzéki nyelven szólván egy darab akarás is. Nem lehet a kettőt szorosan elválasztani egymástól. Ha mégis elválasztjuk őket, csak olyanformán cselekszünk, mint mikor egy