Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

13lébe kerül, aki valóban önnevelés útján termelte ki magában az életelveket, neon pedig papírosról és könyvből tanulta őket. Az akarat misztériuma. A nevelés lényegében véve tökéletesebbé tevés. Tudjuk, hogy a fiatal csemetét a hozzáértők öntözik, napra, levegőre teszik, férgektől óvják és tisztogatják; hogy el ne hajoljon, karót tesznek melléje és megkötik hozzá; vadhajtásait lenyesegetik, készülő koronáját megigazgatják s ezt a segítő munkát csak akkor hagyják abba, ha gyökere megizmosodott, a törzse megerősödött és reményük van arra, hogy most már a válandó tölgyfát a maga erőire hagyhatják. Ezt az analógiát tartják szem előtt az emberek akkor is, ha nem a növény, hanem az ember fölneveléséről van szó. A baj csak az, hogy nem szállanak le elég mélyen a hasonlóság lényegébe. Nem veszik figyelembe, hogy azok az erők és nedvek, melyek a fa belsejében keringenek, mértéken túl soha meg nem szoríthatók, mert hiszen a segítő nevelés valóban rásegítés arra, hogy erők és nedvek maguk végezzék el a nevelés munkáját abban az irányban, melyet okosság és szeretet jelöl ki neki. Ha a fiatal csemetét olyan kötelékkel kötöm a karóhoz, mely testébe vágódik, ha a madzagot túlságosan megszorítom, ha a nyesésben mértéket nem ösmerek s ha az öntözésben, napfényben túlságos adakozó vagyok, elpusztítom a növendéket. Világos, hogy ugyanígy jár az embernövendék is, ha a nevelő korlátai, karói, fékjei, annyira túlságba mennek, hogy elevenbe vágnak és megfosztják őt az emberpalánta legfőbb, sőt végső elemzésben egyetlen örömétől, az erők és nedvek szabad keringésétől, az öntevékenységtől. Valóban: nincs kertész, aki csak egy pillanatig is abban a hamis illúzióban ringatná magát, hogy a fa-csemete éltető erőinek ö a termelője és fokozója. Nem. Minden kertész tudja, hogy erők és nedvek adottságok, működő valóságok, melyek lényegéhez ő hozzáadni tevékénységével nem bír semmit, de ügyetlenségével megfojthatja őket. Az egészséges fa hajt, mert ismert és ismeretlen tényezők olyan élő erőcentrummá tették, hogy akarva-akaratlan folytonos tevékenység árad minden ízéből. A válandó ember is erőcentrum, pontosabban akarat-centrum, amelynek az élettan törvényei szerint állandó tevékenységre van szüksége, hogy szívesien élhessen, azaz örülhessen. A kenyér élteti a testét, az öröm az akaratát. Egészséges test és éltető öröm, azaz lélekző akarat maguk munkálkodnak, hogy az élet nagyobb teljességét önmagukból hozzák létre. Téved minden nevelő, aki azt gondolja, hogy a saját lényével, szigorúságával, mordságáva] valami olyan csudát tud cselekedni, hogy a testet és az akaratot erőszakkal megtörheti