Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

30 minden akadályt legázolva mint egyének érvényesülni, még mindig van egy szerényebbnek és ideálisabbnak látszó módjuk az érvényesülésre: embereket toboroznak össze egyesületekbe s ezek vállán, ideális jelszók hangoztatásával, elbújva, a sokaságtól eltakarva, az egyesülés erdőibe és bokraiba megbújtatva, de mégis mint egyének óhajtanak érvényesülni. Ha nem volna igaz ez a megállapítás, hogyan magyarázhatnók Miskolcnak azt a rengeteg egyesületét, hogyan a báljait, az előadásait, a műsoros estélyeit és délutánjait, hogyan azt a sok-sok fényűzést, pazarlást, amely a jótékonyság nevében Luxus őfelsége oltáraira csillog s mindenek felett hogyan azt a tényt, hogy az egyesületek hosszú-hosszú életében olyan kevés a benső, a lelki haladás, és olyan sok az egymást lekicsinylő versengés, féltékenység ? Hiszen a Jó, a Nagy, az Ideál, a Szent, melynek egyesülve szolgálatába állunk, ha csakugyan a lelkünket fűti, olyan személytelen nagyhatalom, amelyért •egyéni érvényesülésünket valóban egyszerűen és könnyen föláldozhatjuk, hogy egyéniségünk legdrágább égő és fűtő áldozata magasabbra lendítse a Jót, a Nagyot, az Ideált, a Szentet a feléje közeledő emberek szeretetében ! Bocsásson tehát meg mindenki, ha mint pedagógusok sokszor megfigyelt tényeket konstatálunk a miskolci viszonyokban is, meg lévén győződve, hogy a nagy és kis város határán mozgó átmenet a társadalmak lelkében is ilyen átmeneti állapotokat terem, s mindnyájan, akiknek nevelő hivatást rendelt az Isten, azért vagyunk itt, hogy nyitott szemmel lássunk, igazat mondjunk azoknak, akik gyermekeit neveljük és utakat-módokat nyujtsunk nekik a gyermekek hajlamainak megértésére és irányítására, Hisszük és reméljük, hogy az akarás való indítékainak megvilágítása, amely felől még a jóakaratú és nagyműveltségű emberek közül is csak olyan kevésnek van tiszta képe, egy lépéssel közelebb visz mindnyájunkat ahhoz, hogy indítékainkat megvizsgálva, a kiselejtezendőket a nemesebbek irányába tolva, gyorsabb tempóban közeledjünk a jobb, a nemesebb, a szentebb cselekvések felé. Képzeljük el már most, hogy az átmeneti városnak ebbe a pár sorral megrajzolt társadalmi világába még új erők is robbannak belé: a danivölgyszerű nyomorúságok kiáltó, vagy elfojtott panaszai, az élet-standardjukat elvesztett középosztálybeliek néma sirámai, az „úri szegénység" sok-sok lemondásának és titkolt erőfeszítéseinek az otthon számára megőrzött keserves diszharmóniái, melyeket kifelé — bármi áron! — mégis csak át kell változtatni valaminő társadalmi, keztyűs-cilinderes-szmokingos mosolygássá, a „kultúra" hangos jelszavaitól egy magasabb élet „javai" irányában fölgalvanizált, de a szerénység és egyszerűség nemzetfenntartó értékeiből egészen kiábrándított munkásság lelki vétói és követelődzései . , , és még soksok társadalmi tény, melyekről nagyon sokat lehetne még akár mondani, akár írni . . . Valóban, Miskolc társadalmának, mint átmeneti városnak körülbelül ilyen a levegője.