Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

20 legújabb és legmélyebb kutatásain alapuló tanár-tipust tartottuk állandóan a szemünk előtt, mely a tekintély alapját nem a több tudásban és több hatalomban keresi, hanem abban, hogy mélyebben lát bele az emberi gyarlóságok dzsungelébe, magában is tapasztal gyarlóságokat és kérlelhetetlen szigorúsággal először a maga gyarlóságain óhajt erőt venni; ez a magán vett diadal-sorozat adja meg neki az erkölcsi erőt arra, hogy a fiúk gyarlóságait is munkába vegye, szemüket magukkal szemben fölnyitogassa s ha megtanította őket látni, egy-két atyai szóval, prédikációk nélkül, egyszerűen és bölcsen, igazítsa őket a helyes csapásra. így az iskola, tanár, szülők és tanítványok számára nem az ellenőrzés par excellence helyévé válik, mint inkább olyan intézmény tudatát kelti, melyben a bölcsebbek és kiforrottabbak nem büszkék sem a bölcseségükre, sem a tudományukra, hanem inkább azon vannak, hogy örömmel fordítják a kevésbbé bölcsek, kevésbbé tanultak és kevésbbé kiforrottak hasznára tapasztalataikat, okosságukat, nyugodtságukat és bölcseségüket, Csak természetes, hogy ideáljainkról van itt szó, amelyeket meg akartunk közelíteni, nem pedig arról, hogy soha nem vétettünk ez ideáljaink ellen. A tekintély elengedhetetlen alapja, hogy igazak és igazságosak legyünk s hisszük, hogy a magyar közéletnek nagy szüksége van annak a kimondására, hogy ne dicsekedjünk olyasmiben, amink nincsen, Mikor azonban a tanártestület legbenső életét is szem elé akarjuk tárni, szükségünk van rá, hogy beszéljünk erről a tanár-ideálról, amelyről — fájdalom — oly keveset hallottunk tanulmányaink folyamán, de amelyet — Istennek hála — fölfedeztünk, megértettünk és meg akartunk valósitani. Ez a tanár-ideál testületi szellemet is teremtett közöttünk. Nagyra tartottuk ezt a testületi szellemet, melyet épen az a meggyőződés nevelt meg közöttünk, hogy bármilyen magasan álló ideál ís az imént vázolt, alapjában véve megdönthetetlenül igaz és mert igaz, minden anyagi bajaink és súlyos küzdelmeink dacára csak érette érdemes küzdeni, érette érdemes nevelni, érette érdemes tanítani. Katolikus szempontból különösen nagyra tartottuk a testületi szellemet, mert az evangélium egyik alapigazságának gyakorlati megvalósúlását láttuk benne. Az evangélium ugyanis jajt kiált mind arra, aki egyet is megbotránkoztat a kisdedek közül, Ezt a jajt mi ugy magyaráztuk, hogy az ifjúság elé soha véleménydifferenciákkal nem léphetünk, hanem csak egységes, meghiggadt, férfiasan kiforrott meggyőződésekkel. Ha tehát nézeteltérések voltak közöttünk, el nem hagytuk egymást, míg egymás jószándékáról meg nem nyugtattuk egymást s míg mindnyájan egy nevezőre nem hoztuk a véleményeinket. Voltak hosszú, voltak fáradt konferenciáink, de terméketlenek aligha. Az Értesítő szerkesztője e helyt is hálás köszönetét fejezi ki a testületnek, hogy az ifjúságért valóban sokat dolgozott, hogy zokszó nélkül helyettesített, ha szükség volt rá (körülbelül 586 órában), hogy a szülőket mély-