Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

17 Leroskadva, porbasújtva állunk e sír körül mindenható Isten, ki végtelen hatalommal intézed teremtményeid sorsát. Leborúlunk Előtted alázatos imádással és hogy emberi gyarlóságunk mégis lázad alig elviselhető fájdalmunk miatt, oh bocsásd meg ezt nekünk, szegény szolgáidnak! Hiszen Te nemcsak a végtelen Hatalom, hanem a végtelen Irgalom és a végtelen Szeretet is vagy; hiszen Te mindig a legjobbat akarod nekünk: akkor is, amikor porig alázol, akkor is, amikor égig emelsz bennünket. Legyen minden a Te végtelen bőlcseséged szerint. Hívő lélekkel hisszük, hogy amit mi törpeségünkben csapásnak érezünk, abból üdvösségünk fakad, hogy ami a földön fájdalom, keserv, abból a mennyben öröm, boldogság lesz, hogy itt minden szenvedésünk csak pillanatnyi s érette az égi hazában örök jutalom vár. Mi bizakodó lélekkel emeljük esdő tekintetünket Feléd, mert hisszük, hogy a mi drága, elköltözött társunkat Magadhoz vetted az égi hazába, ahol nincs többé emberi szenvedés, fájdalom, keserv, hanem csak örök, tökéletes, angyali boldogság. Hisszük, hogy akinek távozását siratjuk, már a Te országodból tekint le ránk, hogy a föld rögéről felirányítsa tekintetünket az égi magasság felé, ahonnan a végtelenül szerető Atyának vigasztaló szózata hangzik felénk: szülő, testvér, barát, embertárs ne sírj, hanem bízzál Bennem s akkor a röpke szenvedés után mindnyájan együtt lesztek Velem! Nem búcsúzunk hát hosszú időre, kedves Gyulánk! Csak porhüvelyednek adunk végtisztességet, csak drága szülőfölded hantját szórjuk rád, amelyből lettél s amelybe elfáradt tested most visszatér örök pihenésre. Te már boldog vagy, Neked már nincsen gyengeséged, nincsen szenvedésed, Te már elnyerted jutalmadat. Minket az isteni gondviselés további küzdelemre szólít, távoznunk kell. De feledhetetlen emlékedet szívünkbe zárjuk, drága ereklyekép őrizzük; ragyogó emberi példádat hálásan követjük. Legyen áldott ez a magyar róna, melyből életrekelve köztünk, nekünk, értünk éltél; legyen áldott a te kedves szülőfalud, hol bölcsődet ringatták s legyen ezerszer áldott a te szeretve-szeretett magyar hazád, amelynek oltárán fiatal életed minden kincsét feláldoztad! . . . Csak egy kis időre hát — Isten veled! A lélek örökké él, — találkozunk ! Harsányi Sándor. 2