Katolikus gimnázium, Miskolc, 1923

3 Oltáríszentséget a mindszenti templomból intézetünk udvarába. Tízezer ember borult le imádattal a Legméltóságosabb előtt a porba. A fel­nőttek példaadása a gyermekek számára mérhetetlen hatással volt. Az intézet tanárai hitvalló buzgósággal járultak az ifjúsággal együtt úgy Húsvétkor, mint a míssio alatt a Szentségekhez. Isten áldása legyen rajtuk! Iskolai ünnepélyeink. Okt. 6.-án megültük; az Aradi Tizen­három Vértanú emlékünnepét. Az ünnepi szónok Hírschberg Jenő tanár úr volt, ki magas szárnyalású beszédében rámutatott arra, hogy sokat szenvedett nemzetünk, mily gazdag mártírokban, akik a Hazáért adták eletüket. A beszédet szavalatok, ének és zeneszámok követték. Január 19.-én a Nmlt. VKM. engedélyével az intézet Fráter György Cserkész­csapata rendezett műsoros estélyt, melyen a szülői társadalom és a vá­ros előkelőségei is nagyszámban vettek részt. Március í5.-ét hazafias ünnepség keretében ültük meg. Április 5.-én Madách Imre száz éves születésének évfordulója alkalmából méltó fénnyel áldoztunk a költő emlékének. Ünnepélyünk műsora: J. Kéler Béla: Rákóczi nyitány. Előadta az ífj. zenekar. 2. Sajó Sándor: Madách ünnepén. Szavalta Csíky Tivadar VIII. b) o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondotta Szikra Gyula intézeti tanár. 4. Erkel Ferenc: Kardal a Bánk Bán operából. Előadta az ífj. zenekar. 5. Madách: Ember tragédiájának XV. színéből egy részlet. Lucifer és Adám: Róth B. VIII. b) o. t. és Török S. VII. o. t. 6. Drdla F.: Serenade. Hegedűn előadta Köníg L. VIII. b) o. t. Zon­gorán kísérte Bán László VIII. o. t. 7. Egressy B.: Szózat. Előadta az ífj. ének és zenekar. — Az iskolai ünnepélyek síkerét biztosította Folkmann Ervin tanár tir buzgósága, ki ugy az egyházi, mint a világi éneket és zenét magas nívóra emelte intézetünkben. Látogatás. Méltóságos és főtisztelendő dr. Mázy Engelbert tan­kerületi kir. főigazgató ur rendes látogatásait \924. január 2t.-töl 30.-ig végezte intézetünkben. Összesen 46 tanításí órán látogatott. ,,Általában azt a benyomást kapta, hogy a tanári kar komoly, lelkiismeretes mun­kát végzett, s ezért szívesen fejezte ki elismerését és köszönetét." — Az igazgatói irodát ebben az évben főleg a vagyonkezelés szempontjából vizsgálta meg és rendben találta. Az épületben példás a rend és tisz­taság. Köszönetet mondott az igazgatónak az intézet szellemi vezetésé­ben, adminisztrációjában és reprezentációjában kifejtett tevékenységéért, Dr. Mázy Engelbert Őméltósága már látogatása befejeztével, majd az érettségi vizsgálatokat befejező értekezleten elbúcsúzott intézetünktől. A kassai tankerület a reánk kényszerített kegyetlen béke következté­ben megszűnt. Fájdalmas érzéssel válunk el O méltóságától, ki a magyar tanügy egész 35 évén át útmutató csillagunk volt. Nem nyugalomba

Next

/
Thumbnails
Contents