Katolikus gimnázium, Miskolc, 1920

5 noklatot s adta elő az ének- és zenekar Vidats Jánosnak ez alkalomra írt gyönyörű irredenta diákindulóját. Ünnepségeink színvonalát magasra emelte Folkmann Ervin tanár odaadó buzgóságából létesült ifjúsági ének- és zenekarunk közreműködése, mit elragadtatással párosult elismeréssel tüntetett ki a mindig óriás számú hallgatóság. Az intézet és Folkmann Ervin büszke lehet az ö kis énekeseire és zenészeire. Jun. í2-én volt az önképzőkör záró ülése, mikor a VII. és VIII. osztály tanulói számoltak be az évi munkásságukról. Jun. J9-én az I-—VI. osztálynak volt igazán bájos szavaló versenye, mely végtelen örömére szolgált a nagyszámban megjelent szülői társadalomnak. Jun. 26-án a nemzeti hadsereg mískolczí gy. ezrede zenekarának közreműködésével régen látott szép tornaünnepélyünk volt, melynek megrendezése Podhorszky Győző és Wagner József tornatanárok érdeme. Junius 29-én kettős ünnep volt: kétszeres hálaadás. Hogy szerencsésen véget ért a tanév s hogy találkozhattak azok a férfiak, kik tíz esztendővel ezelőtt először tettek érettségi vizsgálatot a mískolczí kir. kath. főgimnáziumban. Valóban megható volt. Az immár férfikorban levő volt tanítványok újra a diákok között énekelték a Te Deumot s azután az évzáró ünnepséget tették nevezetessé, midőn a nagyközönség és a jelen növendékek között tettek vallomást az Alma Mater iránt táplált szeretetükről. Az igazgató követendő példának állította a volt tanítványokat s meleg szeretettel kérte őket, tartsák meg szívükben a nekik oly sok kincset adott intézetet... Az első tíz év elmúlt. Belső történelme az intézetnek nem gazdag eseményekben. Mindenesetre emlékezetes lesz, hogy ezalatt a tiz év alatt zajlott le a világháború, amikor a kötelesség az iskola padjaiból vitte a diákságot a becsület mezejére. A tíz esztendő alatt 400 érettségizett növendék közül kilencven kapott hadíbízonyítványt, hogy azután a hadban érlelje őket férfiakká a megpróbáltatás. Az első tiz év után széles perspektívában jelentkezik intézetünk jövő hivatása. Végvár lettünk a csonka Hazában. S Isten után hálát kell adnunk mindazoknak, kik ezt a végvárat idejében létesítették a keresztény magyarság megerősítésére; elsősorban gróf Apponyí Albertnek és báró Barkóczy Sándornak. Vajha láthatná még a két nagy férfiú a keresztény erkölcsökben és területében integer Magyarországot ! Í92Í. ápríl. 4-, 5- és 7-én a fögímn. Szent Imre kongregációjának jubileumáról külön számolunk be, mint legszebb eredményéről annak a jótékony munkásságnak, mely a kongregáció virágos kertjében folyik. Nemcsak az örömről kell azonban beszámolnunk. Volt részünk az ürömben is. Az intézet volt jólelkű igazgatója elköltözött közülünk. Míg az ő elmúlását megnyugvással viseltük, addig két szép ifjúnak