Katolikus gimnázium, Miskolc, 1915

87 Lassan-lassan mögöttüuk maradt az élet. Végtelen, dermesztő fenség áradt a meredező sziklafalakról. Néma szájuk sohasem nyilik szóra. Sphinxek! Visszapillantván a múltba sejtettétek-e a közel jövőt?! Megéreztétek-e, hogy nemsokára gyilkos hordák zavarják meg magányotokat, hogy szentelt testeteken szentségtelen kezek tépnek majd mély fájó sebeket? Megéreztétek ezt? Vízesések halkuló dübörgése kísért még egy ideig. Majd ez is elhagyott. S mi maradtunk az egyedüli élők az élő élettelenek között. Hómezők. jégtömbök mindenfelé! Hideg, metsző szél, havaseső! Békás tavak! Mire beértünk a Menguszfalvi völgy lágy ölébe, meleg napsugár simogatott végig. A legpompásabb tavaszi virágszőnyeg terült el lábunk alatt. Édes dongás-bongás, lágy döngicsélés, élet, éltető eleven élet mindenfelé! Legközelebbi állomásunk Széplak volt. Akkor még sötétlő, dús fenyvesektől körülölelve, puha virágain nesztelenül szökdécselő szöcskék, csalitjaiban rigófütty, árnyas sétányain mókus-mókák földi paradicsomhoz tették hasonlóvá Tátra Szépét. Most megtépázva a mult évi őszi orkántól szégyenkezve simul a Ferencz József csúcs lábához. Fent a Felkai tónál kedves találkozás a kisvárdaiakkal. Néhány diáknóta és u Hymnusz eléneklése után a Szalóki csúcs okialán vezető túrista úton ereszkedtünk le Ó Tátrafüredre, hogy azután még aznap Matlárházán üthessük fel tanyánkat. Következő reggel a Tarpataki vízesések felé tartottunk. Útközben ráértünk eszmélni a Palace Hotel szindús freskóira, pompás halijára, tetőzetig nyúló pálmáira és mindarra, ami eddig szomjas lelkünkre rávetődött. Távoli vízesések robajára ocsúdtunk fel. Mély vögyben, hatalmas gránittömbök közt hömpölyög tova Tarpatak tajtékzó, mindent magával ragadó sodra. Megtörve, znhanva, rohanva, tündéri látványt nyújt porzó árja a ragyogó napsugárban! Ám elragadtatásunk döbbenéssé változik, amint a kis Tarpatakvölgyébe érve egyfelől a Lomniczi csúcs, másfelől a Középorom, szemben pedig a Tófal hirtelen égbeszökkenő sziklafalai közé érünk. A pompájában levő tavasii flóra, egy csapat kőszáli zerge, a tovalibbenő lepkék tarkasága alig-alig egy percre köti le figyelmünket. A fagyasztó szélfuvallat, a legverőfényesebb nap és a hirtelen ködbe boruló tájék villámgyors váltakozása, a hómezők s a gletserek 2000 méteren felüli régiója teljesen rabul ejtett. Ám innen is elszólított az idő. Búcsút mondván a Téry-menedékháznak és tiroli vendégeinek, szellő szárnyon szállunk vissza. Az estét már a felkai Turista-telep árnyas fasoraiban töltöttük. A Tátramúzeum, majd a Kárpáti múzeum vezetősége hamisítatlan magyar szívességgel kalauzolt el a Szepesség történeti emlékei között. Órákat töltöttünk el szemlélődve, amit gyűjtők leleményessége és adakozók áldozatkészsége itt -egy helyen felhalmozott. Testileg megújhodva, szellemileg meggazdagodva vett búcsút a kis csapat a határvédő Kárpátoktól. Ők őrködtek hazánk épségén mindazokkal, akiket a haza hívó szava a Kárpátokba szólított.