Katolikus gimnázium, Miskolc, 1915

XI. Egy hét a Tátrában. — 1914 június 24—28. — Sorrendben a Magas Tátra következett. Készültünk reá. Sokat vártunk tőle s — nem csalatkoztunk. Egy hét a szabad természet öléri! Egy gondolat átérzése, valóra váltása! „Óh Természet! Óh dicső Természet! Mely nyelv merne versenyezni véled!" Június 24-én hajnalban indult el a kis csapat: összesen 24 ifjú két intézeti tanár vezetésével. Már a Hernád-völgye is nyújtott látnivalót' gyönyörű metropolisával: Kassával és annak koronájával a Dómmal meg Rákóczy Ferenc fejedelmi mauzóleumával, örök becsű alkotásaival a gótikának. A nagy tömegek, a magas oszlopok karcsúsága, a szárnyas oltárok szokatlan színkeveréke — megragadott, a színdús keskeny ablakok terjesztette áhitatgerjesztő félhomály — megihletett mindnyájunkat. Ám mit szóljak a nagy Száműzött meglátogatásáról ?! Fenséges, megkapó magányban, elkülönülve a világtól folytatják örök élétüket azok, — akik a világtól, az ő magyar világuktól — elkülönülve rodostói magányukban élték le csendes életüket, hallgatván „. . . tenger mormolását, . . . déli szél zúgását." Odazarándokoltunk hűséges szívvel a nagy Rákóczyhoz, dicső fejedelmünkhöz, hős Bercsényi Miklóshoz s a többihez — ihletet merítendők az elkövetkező, akkor még csak nem is sejtett súlyos megpróbáltatások idejére. És — Istennek hála — merítettünk! Azóta egyesek már a harctereken vannak s talán nem is egyszer vidultak fel a táboritűznél fel-felhangzó „Hős Bercsényi Miklós sírdogál magában . . ." bús akkordjainál. Isten vezérelje őket mielőbb vissza hozzánk! Megilletődve, nehéz szívvel hagytuk el a Dómot. Ám a tetőzete mozaikján tükröző napsugár s a levegő újból eszünkbe juttatta a további célt: a Magas Tátrát. Kassán túl ugyancsak a Hernád-völgyében haladtunk tovább. Dús erdőborította hegyoldalak között, sokszor szédületes mélységű völgyek legfelső párkányán vitt el utunk — gyönyörű természeti panorámákat nyitván meg előttünk egymás után.