Katolikus gimnázium, Miskolc, 1914

Gömör barlangjaiban. írta: Dr. Szerényt Nándor. Dobsina, Aggtelek! Két név, ezernyi csodát ígérőn csendültek meg gyermekkorom álmaiban. Két hely, elérhetetleneknek, megközelíthetetleneknek tetszettek satnya testemnek. Képzeletemben róttam hát össze egész csodás világukat, de éreztem, hogy ez mind mulandó ábrándkép: volt . . . nincs . . . Egyszer aztán fejedelmi ajándékot kaptam; nem játékot, hanem jó csomó ásványkövet, aranysárga piriteket, ólomszürke galenit-kockákat, finom, lehelletszerű antimonit tűket és sok egyebet, közte csonka cseppköveket, szeszélyes mészkődarabokat. Fejedelmi volt az ajándék, hisz kincseket jelentett a számomra, kezembe vehettem, tűzzel, vízzel, kalapácssal, egyéb szerszámmal, sok más furfanggal kereshettem a szép kövek lelkét. Igen a lelkét, mely a galenitből mindig apró kockákat hasított, ha ráütöttem, mely a megolvasztott antinomittal iromba ákombákomot rajzoltatott a papírra, mely a mészkőből, ha sósavat cseppentettem rá, pezsgő buborékokban szállt fel. Milyen kísérteties volt, mikor a merev kődarab egyszerre megelevenedett és halk sistergéssel felszakadtak belőle a szénsavbuborékok, megannyi sóhajtások. Néhány percig tartott az egész, majd megint mereven, mintha semmi sem történt volna, feküdt kezemben a kődarab. Valahogy ilyen módon babonázza meg a sivatag zengő homokja is az arabot, aki hűséges fia marad a sivatagnak még akkor is, ha paradicsomi vidékre jutott. Megbabonázott engem is a bugyborékoló mészkődarab, nem felejtettem el titokzatos üzenetét addig, míg eljuthattam a birodalmába, Gömör barlangjainak a vidékére.