Katolikus gimnázium, Miskolc, 1912

37 képességeivel, hanem hogy a gyermek egész egyéniségét testileg és lelkileg fejlessze. Humánus bánásmódjával elérte azt, hogy a tanulók száma évről-évre szaporodott s az általa lerakott alapokon haladva, most a 600-at meghaladja. Mint igazgató, becsülni tudta mindig tanártársainak munkásságát ; elismerését nem tagadta meg az érdemtől ; buzdításokból, jó tanácsokból soha ki nem fogyott; a munkában, kötelességteljesítésben mindig maga ment elől. Az iskola volt neki a legkedvesebb otthona ; hivatalos teendőit akkor is végezte, mikor súlyos betegségből némileg felépülve, csak kocsin tehette meg az útat az iskolába és haza, hogy lelke megnyugvást találjon abban, hogy a rábízott munkát híven elvégezte. A kötelességszerű munkákon kívül otthonában sem feledkezett meg a tanulókról ; írt számukra tankönyveket, szemléltető képgyűjteményt, hogy az ifjú, tanulni vágyó lélek szabad perceiben gyönyörködjék benne, az iskolában pedig tanulása a szemléltetés által könnyűvé váljék. Sokoldalú elfoglaltsága mellett Polgár György talált időt és módot arra is, hogy a szegényebb sorsú tanulóknak alkalmuk legyen, a nagyobb anyagi gondtól menten, folytatni tanulmányaikat: több középiskola mintájára megalapította a gimnáziumi segélyző egyesületet, szabad idejében minden fáradságát annak szentelte s annak régi, buzgó harcosa volt; fáradságot nem ismerő kitartással, lankadatlan buzgalommal oly alapot sikerült neki e célra összegyűjteni, melyből évenkint közel 3000 koronát lehet segélyezésre fordítani. Ez bizonyára, a humánus gondolkodás mellett, nemes szívre is vall, mert nagy fáradság, erős kitartás kell ahhoz, hogy valaki egyetlen nagyobb alapítvány nélkül ily sikert tudjon elérni. A megfeszített munka végre is aláásta testi épségét, majdnem egy évtizeden át betegeskedett; betegségének tűrésében is olyan erőt fejtett ki, mint szellemi munkájának végzésében ; jóllehet ismerte baját, de mindig táplálta a remény, hogy győzedelmeskedik a kóron, mely megtámadta életerejét. Végre is belátta, hogy testi erő nélkül szellemi munkát végezni nem lehet, az 1908/9. tanév végével visszavonult az iskolától, hogy a sorstól még ajándékozott éveit teljes nyugalomban tölthesse. Három és fél évig élt e nyugalomban, mikor f. é. január 31-én, kartársainak és tanítványainak nagy fájdalmára, örökre elköltözött tőlünk. Kartársainak tisztelete, tanítványainak szeretete és ragaszkodása kisérik nyugvóhelyére.