Katolikus gimnázium, Miskolc, 1911
27 falu, szűk völgyben csak ép hogy elfér a folyó medre mellett a kocsiút, melyről remek látványt nyújt a kövek között habzó víznek folytonosan változó szépsége. A képzelet odaépíti a meredek falak fölé a boltozatot és maga előtt látja a szurdokvölgyek régi alakját, mikor még mint barlangok rejtőztek a hegység méhében. Nem láttuk ugyan a barlangerosiónak bizonyítékait a falakon, de a képzelet sokszor épít analogiákon és hasonlatosságokon elindulva. Jobboldalt a hegyoldalon két helyen is kristályvizü vízesés öntözi a hináros, mohos sziklát és barázdát hasít a lapjára. A szurdok bejáratánál megnyitott vendéglőben bővítjük ki tapasztalatainkat teljesre, mert a Rimamurány-Salgótarjáni Részvénytársaság nevében a lupényi gyár vezetője látja vendégül társaságunkat és így a bőségesen terített asztalnál könnyen felejtjük a fáradságot, a hőséget, a port. A meglehetősen gyors utazás fáradalmainak kipihenésére számuk junius 28-át, melyet Déván töltöttünk el. Este búcsút vettünk kirándulásunknak voltaképeni színhelyétől, a Hunyadiak birtokaitól, ahol egyrészt a mult tanulságaiból, másrészt a jelen haladásából erőt meríthettünk az élet küzdelmeire. Kolozsváron át, hol egy napot töltöttünk a város nevezetességeinek megtekintésével, junius 30-ára visszaérkezett társaságunk Miskolczra.