Katolikus gimnázium, Miskolc, 1911
21 Etnográfiái ismeretről tanúskodik a következő négy sor is, melyben az eszkimók azon vendégszerető szokásáról van szó, hogy felkínálják nejeiket az ismeretlen vendégeknek. Szörnyű nagy sértés ezen ajánlat visszautasítása, figyelmezteti is erre Lucifer Ádámot, mondván: Öleld meg hát, hisz e becsületes Ember halálba' sértve lesz, ha ily Tisztességet se gyakorolsz nején. (XIV: 3922—3924.) * * Ha végig tekintünk munkánkon, látjuk, hogy mi vezérelt tárgyalásunkban. Rá akartunk mutatni „Az ember tragédiájáénak természettudományi gondolataira. Nem az irodalomtörténész s nem is az esztetikus szemüvegén keresztül olvastuk el ez alkalommal Madáchot hanem a természetvizsgáló nézőpontjába helyezkedtünk. Láttuk, hogy az evolúció áramlatának hullámai eljutottak még a költőkhöz is s hatalmas visszhang támadt verseik nyomán. A fejlődés eszméi iránt tehát még nagyobb érdeklődés kélt s épen ennek az érdeklődésnek a felköltése Madách érdeme. Míg Lamarck, Cuvier, Lyell és Darwin a tudomány minden fegyverével terjesztik az új igéket, Madách költői formába foglalja a sok fáradságos tudományos kutatás eredményét s emlékoszlopot állít a Múzsák szent berkeiben az evolúció örök tanainak.