Katolikus gimnázium, Miskolc, 1911
16 Mit most a légből szűr a tudomány Nagy fáradsággal. Ezt az ércet itt Vasnak nevezték, s míg el nem fogyott, Az alumínért 1 nem kellett kutatni. Ez a darabka az arany, nagyon Nevezetes s nagyon haszontalan. Mert még midőn az ember, vak hitében, Imádott felsőbb lényeket magánál, Felűlállókat még a sorson is: Ilyennek hitte az aranyat is, Oltárain jólétet és jogot, Mindent mi szent volt, áldozott, hogy egy Bűvös darabját birja megszerezni, Melyért cserébe mindent kaphatott, Csodálatos tény, még kenyeret is. (XII. 3289—3306.) Ha elgondoljuk, hogy a széntelepek csak elenyészően kicsiny' részét képezik a földkéregnek s hogy ezek csak lokálisan fordulnak elő, érthető a jövő kor embereinek a félelme, hogy mivé lesz a Föld teljes szénkészletének kihasználása után. Rövid időközök, rövid néhány történeti adat elegendő arra, hogy tanúbizonyságot tegyen, miszerint nem egy vidék bányáját be kellett szüntetni a földrétegek meddősége miatt. Érthető tehát a jövő emberének újabb hőforrás után való kutatása (v. ö. a 15. oldallal), hogy pótolni tudja a szénben felhalmozott s a Naptól nyert melegmennyiséget. Sok élőlény kihalt már, mert a megváltozott életviszonyok között nem volt képes létét fenntartani; másrészt maga az ember is siettette egyes állatok és növények pusztulását, túlságosan kihasználva őket. A falanszteri jelenetben (XII. szín) a jövő képének fantasztikus rajza áll előttünk, melyben már csak reminiszcenciákként szerepel jelenünk, mint mult. Lépjünk be a falanszter múzeumába, melyről a falanszteri tudós azt mondja, hogy: Páratlan az egész mai világon, Az ősvilág kihalt állatjai Valódi példányokban állnak itt, Mind jól kitömve. Ezrenként lakoztak, Apáink közt, míg barbárok valának, Megosztva vélök a világ uralmát. (XII. 3251—3256.) Benn vagyunk tehát a jövő paleontológiái gyűjteményében. Ősállatokat ismerünk meg, melyek egykor együtt éltek az emberiséggel, azaz velünk, a jelenkor gyermekeivel. Nem találunk itt túlzást, sőt ellenkezőleg. Néhány évmillióval előbbre képzeli Madách az életet, amelyben már nem egy mai állat veszett ki. Tudjuk, hogy a létért való küzdelemben (1. a XIV. szín 3826—3828 sorait) kivesznek a kevésbbé életképes s a megváltozott életviszonyokhoz alkalmazkodni nem tudó állatok. Csak az erőteljesebb s legügyesebb képes fennmaradni. A jégkorszak szőrös elefántjai, a mammutok 1 Alumínium.
