Katolikus gimnázium, Miskolc, 1908

14 csillognak a napfényben. A keresztalakban épített csatorna főága a távolba vesz el. Két oldalt méltóságos sorfalat állnak az egyenesre nyírott fák. A park minden részébe symmetrikusan vágott utak vezetnek. A tervszerűen elrende­zett szobrok fehérsége kivillan a magas fák sötétzöld alapjából. Rend, nagy­ság, fenség. Letűnt nagy kornak egyik tépett, kopott maradványa, amely még rongyaiban is fenséges. Aki a vizet csak folyóban vagy pohárban látta, el sem hinné, mennyi fönséges mozgás és csillogás lehet szökellő víztömegben. A Fontaine de Neptune hatalmas vízmüvei elragadják a kételkedőt. XV. Lajos érezte, hogy nem méltó kiéltségével ehhez a királyi kerthez. Du Barryjával a kert szögletében a Trianon játékkastélyban húzódott meg. Kis tó közepén apró templomot épített a szerelemnek. Marié Antoinette el­puhult udvarhölgyei már nem tudtak újabbat föltalálni, minthogy a kert szögletében falut utánozzanak s ott szerelmeskedjenek pásztorruhába öltöz­ködve. Pedig már közelgett a forradalom. Ide jutott XIV. Lajos hatalma. Ez a vége fönséges kertjének. Vannak meggazdagodott háziurak, akik tévhitet vallanak. Azt hiszik, hogy ha Versailles parkját majmolják, akkor csodás kerttel dicsekedhetnek. Az ilyeneknek azt ajánlom, hogy szerezzenek kertjükhöz még egy birodalmat. Akkor szép lesz a parkjuk. Gombbal nem lehet dicsekedni, kabátot kell hozzá szerezni. Minden műtárgy értéke elsősorban azon fordul meg, mennyi­ben illik a gazdájához. A versaillesi kerteket csodálom, de idegen volnék bennük, ha nekem adnák. Végre is a büntetésnek igen raffinált módja volna, ha templomban kellene laknom. Már inkább lakom kicsiny, de kényelmes szobában, inkább sétálok kellemes, barátságos kertben. Kis keltemben barátaim vesznek körül Virágok, amelyeket magam ültettem, magam ápolok. Színeikkei, illatukkal örülnek a szép életnek és hívnak, hogy én is örüljek velük. A fák öreg ismerőseim. Ők már komo­lyabbak, nem kacérkodnak, mint a virágok. Csak csendesen bólintgatnak, amint a szél végigsuhan rajtuk. Ezt az öreg vadgesztenyét különösen sze­retem. Sűrű lombjai alá menekülök, ha hirtelen rákezd az eső. Azok. a magas fenyők még húsz éve alacsonyabbak voltak nálam Májusban alig várom az orgonabokrok, aztán a jázminok virágzását. Utánuk a hársfák édes, bódító illatát keresem. A nyirfák fehér kérge, lágyan hajló ágai tetszenek. A platánok magas, termetét, elegáns törzsét szeretem. Ősszel még szebbek a kert fái, mint tavasszal. A zöld különböző árnya­latai életteljesebbek, de nem oly hangulatosak, mint az ősz sárga, barna, piros színei. Az őszi gyöngülő napsugárban még szebbek a bükkfa sárguló koronája, a vadgesztenyék barnuló, zörögve hulló levelei s a veranda pirosló vadszőllője. Még az ősz virágai, az őszi rózsa, chrysanthemum is kedvesebbek. Az utolsó rózsát, melyet az első fagytól mentettem meg, legjobban szeretem, mert az utolsó virág. Szabályt adhatok rá, aki mindenáron szabályt akar tudni, hogyan kell kertet tervezni. Szeretni kell a virágot, a fákat, a természetet. Aki nem szeret kertben sétálni, az bízza másra a kerttervezést. Legjobb, ha egyáltalán nem csináltat kertet. Annak a kertjében lesznek halastavak, de senki sem fogja megtalálni. Az utak szerfölött kacskaringósak lesznek és senki sem fog rajtuk eligazodni. A virágok megfúlnak a hőségben, elsenyvednek az árnyékban. Az illatok, a színek összevesznek, a fák egymást nyomják. Inkább kényelmes kereveten olvasgatok, mint ilyen kertbe száműzve bolyongok.

Next

/
Thumbnails
Contents