Katolikus gimnázium, Miskolc, 1907
33 A' növendékeket az iskolai dolgozat írásánál segíteni kell, különben unatkoznak, nem törődnek vele. Hiába is törődnének. Kedvet kell ébreszteni a gyakorlat iránt is. Oly dolgozatot adjunk fel, mely a tanulók tudásának megfelelő s segítsünk ott, a hol szükséges. A feladatot beszéljük meg előre. Minden föladatot elő kell készítenünk s a tanulók felfogásának megfelelőleg megszerkeszteni. Az alsóbb osztályokban több, sőt sok ; a felsőbb osztályokban kevesebb útbaigazítás szükséges. A dolgozat csak olyan terjedelmű legyen hogy a kiszabott idő alatt a tanuló elkészíthesse, be is fejezhesse. A házi dolgozatot is előre, az iskolai előadás alatt kell előkészítenünk. Meg kell beszélnünk a dolgozat tárgyát, terjedelmét, beosztását. Meg kell adnunk a vázlatát, melyen belül is elegendő mód nyílik a tanulók önálló felfogásának nyilvánítására. A magyar nyelvi dolgozatok eredményesebb fogalmazását igen elősegítené az, ha az egyes szaktanárok az intézeti értesítőkben nemcsak a dolgozatok címeit, de a tanárok által készített gyakorlatvázlatokat s a tanulók által készített 1 — 1 dolgozatot teljes terjedelmében közölnék. Üdvös okulásul szolgálna ez a tanároknak és tanulóknak egyaránt. Mert most a gyakorlatok tárgyát, készítését, javítását, megbírálását illetőleg rendkívül subjectiv álláspont az uralkodó. Nagy súlyt fektessünk az önálló, értelmes felfogás mellett a stílus magyarságára, elevenségére. Az olvasmányok tárgyalásánál nemcsak a tartalomra legyünk tekintettel, hanem ügyeltessük meg a szerkezetet, a műfajt, az előadási módot. Buzdítsuk a tanulókat az ifjúsági könyvtár szorgalmas látogatására. Ismerjék meg a tanulók jeles íróink műveit. Szemeljünk ki egyes olvasmányokat, hogy azok a tanulók dolgozatainak mirttákul szolgáljanak. Szoktatni kell a tanulót arra, hogy szóban és írásban világosan gondolja el mondani valóját s világosan is fejezze ki s kerülje mindazt, ami a stílus magyarosságáv.al ellenkezik. Az elbeszélést és leírást a felső osztályokban már az értekezés, sőt kisebb beszédek készítése is felválthatja. Igen célszerűek az olyan feladatok, amelyek a tanulóknak alkalmat adnak össze hasonlításra és összefoglalásra. Így : Egy költeménye tárgyalása, összehasonlítása más költeményekkel képezheti a dolgozat tárgyát. A házi olvasmányokat is bevonhatjuk a dolgozatírás körébe pl. Coriolanus és Toldi összehasonlító jellemzése. De a házi olvasásra szánt olvasmányokat is gondosan elő kell készítenünk. Egyes nehezebb munkák nagyon megkövetelik az alapos tájékoztatást, hogy ha belőlük sikeres dolgozatot akarunk készíttetni. Az irodalmi mű olvastatása után a tanár magyarázza meg annak szerkezetét, jelentőségét, esetleg a személyek jellemzését, stb. S csak akkor adjon fel dolgozatot. Sőt óhajtandó, hogy alkalmilag a latin és német olvasmányokra is legyen vonatkozás p. Goethe Hermannja és Toldi közt párhuzam. Berzsenyi viszonya Horátiushoz stb. Magyar irodalmi dolgozatok alkalmas és érdekes tárgyat vehetnek a 3