Katolikus gimnázium, Miskolc, 1906
'2Q tevékenységét, hogy minden útat megjárt velünk, mindenhova elkísért, pedig már túl volt a hetvenen. Mondta is olykor nem egyszer, mikor meredeknek mentünk: Urak, kereket kötni, — mert nem bírt versenyt haladni. Ez az öreg fáradhatatlan emigráns velünk töltötte még az utolsó vacsorát, melyen Lóczy professzor asszistense meleg szavakban mondott köszönetet önzetlen kalauzolásáért. Fáradozása valóban önzetlen volt, mert nem fogadott el érte semmiféle címen egy fillért sem. Örült, hogy magyarok közt lehet s honfitársaival jót tehet. A felköszöntés meghatotta s az elválás könyeket csalt szemeibe. Megígérte, hogy az őszre fel fog jönni Budapestre, lekísért a szálloda kapujáig, s mikor mi még jól messze haladtunk, napernyőjére támaszkodva még mindig ott állt s nézett utánunk, rnig csak el nem tűntünk szemei előtt! Mi pedig áthaladva a hídon tekintetünkkel végigfutottunk az Aranyszarvon, majd visszapillantottunk a Galata toronyra s egy szempillantást vetve még a Bosporüs felé, siettünk Stambulba a vasúti állomáshoz. Itt bediktáltuk nevünket az idegenek nagy könyvébe elmosolyogva, mint irta a török visszafelé haladó betűkkel a nevünket és fél órai várakozás után 7 órakor vonatra szállva a várfalak mellett, de folyton a Márvány-tenger partjánál haladva elhagytuk Konstantinápolyt. A végső búcsú megható és gyönyörű volt. A hold teli tányérja ezüst lepelbe burkolta a török fővárost, a tenger fodros tükrén pedig egy folytonosan vibráló ezüst hidat vont. Hosszú ideig gyönyörködtünk a természet ezen illuminációjában, mig zakatoló kis gőzösünk a tenger nagy terjedelmétől mindjobban távolodva, e látvány végleg eltűnt szemeink előtt! Midőn nagyobb tanúlmányutam e kis részét közlöm, teszem ezt azért, hogy a magot, melyet odaadó professzorom atyai gondoskodásából nyerhettem, fogékony lelkű tanítványaim közt elhintsem, így vélvén legközvetlenebbül s legegyenesebben meghálálni a magas Ministerium támogatását s szeretett professzorom fáradozását, mert mondhatom az ő bölcs vezetése nélkül ily rövid idő alatt, a mennyi rendelkezésünkre állott, nem tudom, vájjon mindezeknek a felét is megláthattuk volna, magyarázata, felvilágosításai pedig kellő értékükre emelték a látottakat. S ha a mag, melyet így tanítványaim lelkében elhinteni kívánok, termékeny talajra talál, ha elméjükbe vésik az angol jelszavát, hogy az idő pénz, tehát az időnek, mely úgyis oly elérhetetlen gyorsan repül, megragadják minden percét, nem engedve ez amúgy is rövid élet drága napjainak egyikét sem egyhangúlag üresen repülni el, ha akaratukat nevelik, — mert azt is nevelni, ápolni, edzeni