Katolikus gimnázium, Miskolc, 1906

15 Pera büszkén tekint alá. Eközben mindjobban bejutunk a föld legnagyobb kikötőjébe. Az aranyszarv szélessége 600 méter (a Dunáé Budapestnél 300 tn.) és két vashajóhíd tartja fenn a közlekedést Stambul és Galata közt s ezáltal a kikötő 3 részre oszlik. A külső és középső kereskedelmi, a belső hadi kikötő. A parton rendkívül pezsgő az élet s az emberek nyüzsgő sokasága oly képet nyújt, mint egy hangyaboly. Ily eleven az élet a vízen is. A ladikok úgy siklanak el egymás mellett, hogy az ember nem tudja, hogy melyiket kövesse tekintetével. Elütő a miénktől a ladikok evezője, mely a fogójánál kiszélesedik, megvastagszik. Benne a ladikban valamelyik nagyúr kis fia fekete ruhában, fekete bojtos piros török sipkában és az inas, hogy felvigyázzon a hullámok hátán bámulatos ügyesen evező fiúra az ide s tova rohanó hajók tömkelegében. Hajónk még ki sem kötött, a török, görög, örmény hammalok (hordárok) és szállodai kiküldöttek már integettek, hívogattak, hogy az ő szállodájukba menjünk s kiki igyekezett a figyelmet magára vonni. Az üzleti érzés egy népnél sem lehet annyira kifejlődve, mint ezeknél. A hajóról azonban addig le nem szálltunk, míg egy szállodai küldöttel előre ki nem alkudtunk, mi kissé nehezen ment, mert csúnyáúl tudnak alkudni. Sajnálattal kell jeleznem, hogy értesítésünket a követségnél vagy nem kapták meg, vagy megfeledkeztek rólunk, mert egy Kovács nevű emigrált öreg úron kívül nem várt bennünket senki, hogy a hosszasan kutató fináncoktól felszabadítson s mielőbb Stambulba vigyen s ennélfogva a legérdekesebb látványosság II. Abdul Hamid szultán templomba vonulásának megtekintése nem kis bosszúságunkra lekerült a napirendről. Ugyanis nagypénteken délelőtt érkeztünk meg Konstantinápolyba s a törököknél a péntek az, a mi nálunk a vasárnap s a szultánnak ünnepélyes templomba menetele oly nagyszerű pompával megy végbe, hogy vannak emberek, kik csupán ennek megtekintésére utaznak Konstantinápolyba. Kiérve a partra podgyászunkat vámvizsgálatnak vetettük alá, mely hogy gyorsabban menjen, a jegyzeteket s könyveket még a hajón zsebbe tettük. Mindazonáltal az úton szedett kőzetek s kövületek csakhamar felköltötték a fináncok figyelmét, kalapálgatták, szagolgatták s alig lehetett őket megnyugtatni, hogy ártatlan portéka. A vámtól szabadulva szállodába siettünk, erősen ügyelve, hogy egyrészt a gyalázatosan rossz kövezeten el ne botoljunk, másrészt hogy a görbe utcákban a nyüzsgő nép közt el ne veszítsük egymást. Szállodánk kifogástalan, modern berendezésű volt s az ebédlő ablakaiból gyönyörű kilátást nyújtott a Marmara tengerre. A rend,