Katolikus gimnázium, Miskolc, 1902

15 zán méltányos, igazságos legyen. Legjobban meggyőződhetik erről azon tanár, a ki a gimn. felsőbb osztályaiból az első osztályba megy be pl. latint tanítani. Hozzászokott ahhoz, hogy bizonyos, legegyszerűbb kérdésekre biztos, helyes választ kapjon. Nem kapja meg, legjobb akarata mellett ingerlékeny lesz. Jusson eszébe ekkor, hogy egy első osztályos apró teremtéssel van dolga. Szálljon magába, vezesse az önmérséklés, a szeretet, az önfeláldozás. Hiszen a szigorú tanártól nem mindig a legtöbbet tanulják a növendékek. A szigorú tanár rendesen sablonos, vannak neki rendesen conditio sine qua non-jai, melyek nélkül a tanuló nem boldogulhat. Az ilyen tanár lehet tanult ember, ha véletlenül az, de nem pedagógus. Már pedig az iskolának oly vezetőkre van szüksége, akik az ifjakat ugy irányítják, hogy első sorban a növendék egyéniségéhez alkalmazkodnak. A szigorú tanárok conditio sine qua non-jainak az osztály képessége, az egyéniségek összessége adhatja csak meg az irányt. Tanítványaink előmenetelének eredményét nem azzal érjük el, ha mennél többet buktatunk, hanem ha leszállunk növendékeink képességéhez s ezután igazodunk. Figyeljük meg növendékeinket alaposan s akkor járjunk el egyetértőleg s akikben megállapodunk, hogy vagy végtelen hanyagok, vagy végtelen korlátolt felfogásúak, azokkal szemben éreztessük szigorunkat, még igy is meglehetős, de igazságosabb °/

0-a kerül ki a megbukott tanulóknak. így inkább leszünk igazságosak, mintha mindnyájunk külön véleménye érvényesül. Támogassuk a gyengébbeket! A munkaszeretettel párosult kötelességérzet többet ér a tehetségnél, pedig itt több elnézéssel szoktunk eljárni. Vegyük számba, hogy a középiskolai tanuló bizony sok biró, sok tanár Ítéletének van alávetve, s nincs is ellene igazán apelláta. Mily igazságtalan az egyéni vélemény, semmi sem bizonyítja jobban, mint azon növendék, a ki az egyik intézetből a másikba kerül. Megtörténik, hogy az egyik intézetben ugyanazon tantárgyból elégségest, a másikban jelest kap; vagy az egyik tanárnál jót, a másik tanárnál ugyanannyi, sőt még több tudás mellett elégtelent. Osztályozásunk igazságossága igen relatív; pl. az egyik tanár ugyanazon tantárgyból 25-öt, a másik csak 5-öt buktat. A tanár munkáját kétségkívül nehezíti a sok tanítvány, az azokkal való lelkiismeretes foglalkozás túlfeszíti erejét. Nem ismerheti meg kellőleg tanítványait, igazságtalanul bírálja meg; innen az osztályozás sokfélesége. E tekintetben semmi sem kárhozatosabb, mint az egyes szaktárgyaknál a tanárváltozás. Mindegyikünk meggyőződhetett, hogy az egyes osztályok mily terhelő pótló-munkát végeznek akkor, ha a tantárgyat más