Katolikus gimnázium, Miskolc, 1901

9 mes és élvezetes neki, ha a kezébe vett tárgyat szétszedheti, elannyira, hogy ha ez munkásságának nem enged, vagy elveti, vagy — ha birja — összetöri. És ezt nem annyira romboló hajlamainak, mint inkább tudvágyának kell tulajdonítani, melyből az egves tárgyak részei között levő összefüggést keresi, s a melyből a tárgyak belsejét is ismerni kivánja: mely tudvágyát szellemi fejlesztésének czéljaira lehet a játékszerekben is felhasználni. Eme kíváncsiságból magyarázható, hogy a gyermek semminek sem tud jobban örülni, mint annak, a mit vagy az ő szeme láttára készítenék neki, legyen az bár a legegyszerűbb játékszer, vagy pedig a mit maga talál ki.') Csak az ilven játék gyönyörködteti a gyermeket s órákig elmulat rajta a nélkül, hogy megunná. Azért, ha a gyermek agyagból lovakat, katonákat, kemenczéket csinál, vagy házat, templomot, tornyot épít, örömest engedjük ezt neki, mert ez képzelme gyakorlásira kitűnő szolgálatot tesz A képzelem ugyanis munkát keres, s azt megtalálja az egészen egyszerű játékszerben, sőt valamely idomtalan kő-, vagy fadarabban is. De bármilyen játékszert is adunk a gyermek kezébe, kiváló gondunk legyen arra, hogy a leg egyszerűbbet adjuk, a melyből aztán képzelme szerint alakíthat magának uj bbnál ujabbat. Czélszerűtlen, sőt káros hatású a játékszerek sokasága is. A sok játékszer nem köti le teljesen a gyermek figyelmét, mert egyet sem néz meg tüzetesen, egyikkel sem foglalkozik sokáig, hanem pillangó módjára egyikről a másikra csapkod. Innen van, hogy a gazdag valóságon elszegényül, elhervad a képzelem. Tapasztaltam ennek igazságát egy alkalommal magam is, midőn résztvettem pgy Jíis gyermek karácsonyfa ünnepélyén. Látva a karácsonyfa (jazdac; kiállítását s az alatta levő különféle szebb«/ o O nél szebb játékszereket, melyekkel hozzátartozói a kis be czézett babatündért elhalmozták, kíváncsi voltam ezek hatására, melyet különben a jelenlevőknek előre is jeleztem. Es nem csalódtam. A kis gyermek meglepődve kezdetben mozdulatlanul és szótla ul nézte a sok mindenféle játékszert, majd egy kissé magához térve, hol az egyikhez, hol a másikhoz futott, azt sem tudván, melyikhez nyúljon előbb; míg végre maga ajánlotta, hogy az egészet tegyék el holnapra íme a játékszer sokaságának követ') L. Plató Rospublica ez. könyvét.