Katolikus gimnázium, Miskolc, 1899

8 Mit akar e magányos köaycsepp ? Mit a kar én velem ? Ugy rémlik: a múltból maradt itt, Zavarni a szemem. Sok fénylő társa volt. Azok mind Lefolytak arezomon. Az éj, a vihar tovamosta Örömöm, bánatom. Ködként oszoltak semmiségbe o Ama kék csillagok, Melyek szivembe nevetgélték Az üdvöt, bánatot. És álomköd gyanánt oszolt el Maga szerelmem is. — Te régi, bús, magányos künycsepp, Oszolj cl hát te is. Mikor a fájdalom felhői mindinkább összetornyosűltak királynénk glóriaövezte feje körül, akkor Korfu szigetére járt. S ott a régi pháakok földjén, Jonia klasszikus egének azúrja alatt, az ezüst ködbe enyésző albánparti hegyekkel szemben fekvő, narancserdős gaszturi szirten, melyet a nép Homéros Odysseus kővé vált hajójának tart, építtetett a királyné egy fehér márványpalotát, az Achilleont. Mert Jonia édes, puha tavaszára, a narancserdők bódító illatára, a hellén tenger és a hellén partok egymásba folyó színeinek szelíd harmóniájára s végül a klasszikus pogánykor derült filozófiájára volt szüksége a felséges anyának, hogy megkiizdhessen egyetlen fia halála felett érzett fájdalmával. Thetis is, a Trója alatt elesett Achillens anyja, ilyen palotában sirathatta el fiát. A kert terraszán áll Achilleus szobra. Es lenn a tenger partján álló kupolás csarnokban van az emberi fájdalom édes nevű költőjének, Heinenak, szobra. A haldokló Heine fekete cziprusok között, karosszékében ülve, megtört, fehér márványszemével nézi a hazavonuló halászbárkákat. Ide járt sokat a mi királynénk egyetlen fia hálála után; keresve, a mit elveszített, a lélek derűjét, összhangját, életkedvét. Kereste idegen országokban, hegyeken, völgyekben, erdőkben, ligetekben, mezőkön, tengeren és szárazon, mindenütt, míg egyszerre egy pillanat alatt megnyílt lábai előtt a sír. A gaz anarchista legyilkolta s a királyi férj árván maradt. Áll a tölgy; ágait letördelte a vihar, lombkoronáját elperzselte a villám tüze, pusztán, magánosan, özvegyen maradt a