Katolikus gimnázium, Miskolc, 1898

VI. Segély ző-egyesület. Szegény tanulóinkat segélyző egyesületünk a tanév folyamán három választmányi és egy közgyűlést tartott. Választmányi ülés szept. 5-én. Az igazgató előterjesztette a tankönyvsegélyezésért folyamodó 90 tanuló kérvényét. Mivel az egyesület anyagi helyzete nem engedte meg, hogy minden folyamodó megkaphassa az összes tankönyveket, azért két csoportba sorozta a kérelmezőket ; a szorgalmasabb és szegényebb tanulók teljesen megkapták a kért tankönyveket, a többiek csak részben. Teljes segélyezésben részesült 7 negyedik, 14 harmadik, 19 második, 25 első osztályú tanuló. Részben segélyeztetett 8 negyedik, 6 harmadik, 2 második, és 9 első osztályú tanuló. Mivel a meglevő tankönyvek nem voltak elegendők, az igazgató felhatalmazást kért a választmánytól, hogy 100 frton új tankönyveket vásárolhasson. Közgyűlés. 1898. okt. 30-án. Ka/]ka Ignácz elnök azon óhajának ad kifejezést, vajha nagyobb számmal jelennének meg a tagok egyesületünk közgyűlésein; távolmaradásukat azonban nem tulajdonítja közönynek egyesületünk iránt, hanem inkább a tagok azon meggyőződésének, hogy az egyesület ügyeinek vezetése szakavatott kezekbe van letéve s a választmány bölcs belátással intézi annak ügyeit. Az elnök ezután felkéri a titkárt, hogy olvassa fel jelentését az egyesület mult tanévi működéséről. A titkári jelentés felolvasása és tudomásul vétele után az igazgató az egyesület tizéves fennállása alkalmából a következő beszédet mondotta: „Örömmel értesülhettek a t. közgyűlés tagjai a titkár úr gondosan szerkesztett jelentéséből az egyesület tizéves fennállásáról és virágzó állapotáról. Az én keblemet is, ha rá gondolok segélyegyletünk decennális áldásos és sikeres működésére s arra a szép eredményre, melyet elérnie sikerült, az igaz öröm és megelégedés érzete tölti el. Még élénken emlékszem azokra az okokra, melyek engem 12 év előtt az egyesület létesítésére buzdítottak, még ma is ifjú hévvel lelkesülök az egyesület szent czéljaiért. Az ok az volt, mert intézetünknél is sok a szegény szülő, kik sokszor önhibájukon kivül nyomorba estek s kiknek szorgalmas és jóviseletű gyermekei csakis anyagi támogatás mellett folytathatták tanulmányaikat, mely nélkül sok, különben veszni indult szellemi kincset megmenteni nem lehetett volna. És a czél mi volt? Az, hogy a liumanismus, a ker. felebaráti szeretet, a jótékonyság gyakorlására buzdítsuk a jószívű könyörületes embereket a szegény, jó tanulók iránt, kik anyagi segítség mellett a vallásnak, a társadalomnak és a hazának egyaránt buzgó, mű veit és jellemes tagjaivá lehettek. Czél volt a társadalom szorosabb hozzákapcsolása intézetünkhöz az adott jótétemények útján s a tanulókban is egymás irányában a jószívűség s a könyörület felkeltése, ápolása. Ezek voltak a czélok, melyek 12 év előtt kezembe adták az egyesület zászlaját, melynek fennenlobogtatása mellett felhívtam egyeseket és testületeket az egyesületbe lépésre, a szeretet munkájának, a jótékonyságnak szegény