Katolikus gimnázium, Miskolc, 1896
60 idő előtt 5 éven belül valóságos himlőt nem állottak ki, vagy ha nem igazolják, hogy azon időn belül eredményesen beoltva voltak. — Különben az 5. §. szerint az iskolába véglegesen fel nem vehetők. Oly tanulóknak, kik egy kötelező tantárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet és a kiket a tanári testület képeseknek tart arra, hogy a szünidő alatt önszorgalmukból pótolhatják mulasztásukat, megadhatja a jogot, hogy a jövő iskolai év kezdetén javító vizsgálatot tehessenek, de csupán abban az intézetben, a hol tanultak. Ezen javító vizsgálat díjtalan. — Azok a tanulók, kik bármely két kötelező tárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet, az igazgatóság utján csak fontos okok alapján folyamodhatnak javító vizsgálatra való engedélyért a felsőbb tanügyi hatósághoz. (Rendtartás 41. §.) A kérvények a d ebre c zeni tankerületi kir. főigazgatósághoz czimezve, 50 kros bélyeggel ellátva és az iskolai bizonyítványnyal, valamint egyéb, a tanulmányokban történt hátramaradás okait igazoló okmányokkal felszerelve f. évi julius hó 5-ig a gymn. igazgatóságához nyújtandók be. Aki kettőnél több tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az javító vizsgálatra semmi esetre sem bocsátható. Az osztályt ismétlő és újra bukott tanulók újból való ismétlésre föl nem vehetők. i49,715/87. min. rend.) Ha valamely tanuló a vizsgálatokat betegség vagy egyéb'fontos ok miatt le nem teheti, vagy megszakítani kénytelen, f. é jul. 5 ig a tanári testülethez folyamodhatik a következő tanév kezdetén tartandó pótló vizsgálatra való engedélyért. A betegség igazolására hatósági, vagy hatóságilag megerősített orvosi bizonyítványt kell mellékelni. A pótló vizsgálat csak teljes vizsgálat lehet, melyért semmi díjat sem kell fizetni. (Rendtart. 42. §.) Magántanulók, kik magán úton, vagy magánintézetben tanultak és előmenetelükről nyilvános középiskolától kívánnak bizonyítványt nyerni, az 1883. évi XXX. t.-cz. 15. §-a szerint az illető iskola igazgatójánál való előleges bejelentés és annak kimutatása mellett, hogy a közvetlenül lefolyt tanévet mely magánintézetben, illetőleg hol és mily rendszerű tanulmányozással töltötték, tehetnek vizsgálatot az e czélra megállapított időben. (Rendt. 15. §.) A magántanulóknak azt is igazolniok kell. mi okból akarnak magántanulók lenni. (1,643/890. főig. sz.) Minden tanuló 3 frt felvételi díjat és 24 frt tandíjat fizet. Azonfelül fizet mindenki 50 krt ifjúsági könyvtárra, 70 krt értesítőre, 50 krt énekre. A felvételi, ifjúsági-könyvtári, értesítői és ének-díj alól senki sem menthető fel; de az egész tandíj bármily vallású tanulónak elengedtetik, ha szegény és a rendes tantárgyakból nincs több elégségese, mint jója és jelese együttvéve és nem kevésbbé szabályszerű vagy rossz a viselete. — A tandíj elengedéseért csakis a rendes időben (1. félévben szept. 10-ig, 11. félévben tebr. hó 10-ig) az intézet igazgatóságához kell folyamodni. A folyamodvány bélyegtelen; hozzá kell mellékelni az iskolai bizonyítványt, továbbá a községi hatóságtól egy évnél rövidebb idő előtt kiállított szegénységi bizonyítványt. 1 A tandíjat, mely egész évre 24 frt, 4 részetben: okt. 15., decz. 1., márczius 15. és május 1. napjáig kell befizetni. Csakis tiszta és legújabb kiadású ócska könyveket szabad vásárolni. Piszkos, rongyos és régibb kiadású könyvek a használatból kitiltatnak.