Katolikus gimnázium, Miskolc, 1895
6 lottak; én azokat összeszedem, koszorúba fűzöm és a koszorút kartársaimra tűzöm vissza, azon szívességért, melylyel engem igy meglepve, megtisztelni kegyeskedtek. Korunkban, midőn a tudományok mezején heves szellemi harczok, miclőn az öntudatos népek anyagi és létérti küzdelmei, az önérzetes nemzetek élet-halál tusái vívatnak; vajmi csekély jelenet az egyes embereknek életmozzanata és mégis kartársaim a küzdelmes és áramlatos élet hullámai közt megfigyelték kis sajkámat, melyben már 30 év óta evezek a világító fhárosz elé, hogy életrejtvényemet megfejtsem, mely nem egyéb, mint kiérdemelni embertársaim szeretetét, kiérdemelni a reám bízott ifjúságnak boldogításában saját boldogságomat. Tiszta öntudattal, nyugodt lelkiismerettel tekintek vissza 30 évi küzdelmeimre, mert jól lehet, életsajkám vitorláihoz gyakran a viharok hullámai csapódtak, de én türelmes szenvedéseim alatt a vallás lángjaiban megvigasztalódtam, higgadtságomat kedélyességgel párosítottam, erőt merítettem szándékaim tisztaságából, erőt kötelességérzetem sugallatából és azon meggyőződésből, hogy hivatásomnak felelek meg, ha az ifjúságnak szivjóságát és nemességét, a lélek képzettségét tűzöm ki az iskola czéljául, mert ez boldogsága és dísze az ifjúságnak. Mig a szónok nyilvánosan meghallgattatva dicsőíttetik, az iró müveivel nagy körben szerezhet nevet, s a művész még az utószázadoktól is kegyeltetik, addig a tanár csak teljesített kötelessége öntudatában s a jobbak elismerésében találja jutalmát. A régieknek tapasztalás által igazoltnak látszó mondata: hogy a sors haragja és a tanár ikerszülöttek, időközönként és ma is meghazudtolja magát azon nemes tények által, melyek a nagylelkűek szeretetéből forrásoznak. E kitüntetés nem lehet érdemeim jutalma, mert érdemnek csak azt ismerem el, a mi jutalmat nem kap; nem keres. I)e én bőven meg vagyok jutalmazva azon rokonszenves érzelmek által, melyeket nekem itt kifejezni szíveskedtek. Önöké a kitüntetés kedves kartársak, önöket illeti meg a példaadás érdeme, a férfias kitartás tisztelete és az előharczosok jutalma. Önökre, mint hatalmas szellemerkölcsi erőkre támaszkodtak gyengeségeim, önök barátságába akasztottam életsajkám horgonyát, mert önök tiszta barátsága képezi életemben a napot, mely világít és melegít, mely a szép érzések minden magvát kicsiráz tatja és gyümölcscsé érleli hálateljes szivemben. Az ember létrejöttének van oka, tehát létéhez joga is van : Önök, tisztelt kartársak, lételök okát magasztos hivatásukban, szellemerkölcsi öntudatukban érzik, ez ébreszti önökben a magasztosabb eszmék iránti lelkesülést; létjogukat bizonyítja az isteni gondviselés, mely önöket e pályára hivta, hogy önszivök véréből kölcsönözzenek növendékeiknek szivéletet, hogy eszméikkel csatlakozzanak ama nagy szellemi diadalmenethez, mely hivatva van az erkölcs és tudományosság oltárait felépíteni, müveit elméjök kincseit ezen oltárokra áldozatul hozni, hogy beteljesedjék egy történetíró e mondata: hogy a fény legelőször Magyarhonban kezdett tündökölni, és a többi nemzetek bámulva nézték e ragyogást. — Ragyogjon önöknek élete fölött a szerencse és isteni áldás csillaga, mely ezüst és arany jubileum ünnepeiken túl is soha el ne homályosodjék. Ezután Jankovics Gyula IV. o. t. az ifjúság háláját tolmácsolta, diszes ezüst serleget és egy emléktárgyat nyújtva át a nap emlékeül; szavaira a jubiláns ezeket válaszolta:
