Katolikus gimnázium, Miskolc, 1893

7 A tanulók tapasztalás szerint gyakran szinte önkénytelenül raknak a hangzók fölé magyar módra vesszőt, azért czélszeríi, a következő szabályt jól bevósetni a tanulók memóriájába : — A latinban egyáltalában nem használunk hangzók fölött vesszőt. Most áttérhetünk az ae és oe hangzókra. A Czézár szóból kiindulva, elmondatjuk a tanulóval, a mit e szó latinos átírásáról tud: „a hangzók fölötti vesszők elmaradnak, a cz c-vel, a z s-sel írandó." ismeretlen elem itt az e írásmódja, melyet tehát a tanár mond el. Abból, hogy a c itt megtartotta hangzását, megítéli a tanuló, hogy ez a kettős magánhangzó (ae) a magashanguakhoz tartozik. Hogy közel áll hozzá az oe, legjobban megmutathatná a komédia, csakhogy ép e szó kiejtése nem nyújt fölvilágosítást az oe hangzóra nézve, mert nem ejtik komödiá-aak, azért egyszerűen a coelum szón mutatjuk meg a kellő kiejtést. Sokan fontosnak tartják, hogy a tanuló az e és ae kiejtésében különbséget tegyen. Erről - ha ugyan érdemes e subtilitást feszegetni — legfölebb akkor lehet szó, ha a magyar nyelvi oktatásnál a nyílt és zárt e kérdése kerül szóba. Általában az olvasásról szóló tárgykörnél kerülendő a kiejtésbeli finomabb árnyalatok feszegetése. (Az uj porosz tanterv is hangsúlyozza e szempontot: LL. 1892. 83. fiiz. 85. s köv. 1.) A magánhangzók közül még csak az i (j ) igényel némi útbaigazítást. (E pont egyébként ép oly jogosan a mássalhangzóknál volna tárgyalható.) Szabályát egyszerűen az idevágó hónapok neveiből vonjuk le (lanuaríus, Maius, lunius, lulius). Az y kiejtésével már a gymnasium szónál ismerkedtek meg a tanulók. Összefoglalás — B tárgykör kiegészíthető még a nagy betűk alkalmazásáról szóló egyszerű szabálylyal (pl. Caesar; jó volna, ha a d e u s [egy Isten] d-jére nézve valamelyes megállapodásra jutnánk,) — továbbá a szótagolás szabályaival. B tekintetben nézetünk szerint legozélszerúbb eljárás, ha a magyartól eltérő jelenségeket alkalomadtával összegyűjtetjük és begyakoroltatjuk. Említenünk sem kell, hogy az idevágó (egyébiránt meglehetősen jelentéktelen) szabály (pa-stor, i-gnis, com-plet stb.) levezetése annyiban korai, a mennyiben a tanuló ugy sem tudhatja előre, hogy st-, gn-, pl- kezdetű latin szók vannak. — A diaeresisről csak későbben és alkalmilag. A tanulók most már az eddig előfordult latin szavakat végzeteik szerint csoportosíthatják, pl. így: meta, bestia, eret a, corona, comoedia, rosa; — servus, Ianuarius, Februarius, Martius, Maius stb. stb. Erre alkalmilag hivatkozunk. (L. alább az o csoportnál.) * IV. Időmérték. Az időmértékre nézve csak a következő általános ismeretekre van szüksége a tanulónak: 1) A magánhangzók quantítatív hossza és rövidsége. Hivatkozunk arra, a mit a gymnasium a-járól mondtunk, aztán szembeállítjuk a magyar ad-ád alakokat. Végűi megfigyeltetjük a tanulóval, hogy a Gyakorlókönyvben a hosszú magánhangzók fekvő vonallal vannak megjelölve. (Megemlíthető, hogy e megjelölés csak az alsó osztályokban használt latin tankönyvekben — mint graphikai könnyítés —- fordúl elő.) — Az ae és oe fölött nincs fekvő vonal, tehát: 2) A kettős magánhangzók mindig hosszúak, mert összetettek. A 3. általános ismeret — melyre azonban csak a metrika kezdő tanításánál van szükségünk — abban állna, hogy a tanulót a s z ó t a g quantitására figyelmeztessük, mely nem mindig függ magának a hangzónak quantitásától (a „positione" hosszú szótagok,) — esetleg „a d a", és „adj a" szókat állíthatunk szembe egymással (az utóbbinál a két mássalhangzó okozza az első szótag „hosszú" voltát): ugy a latinban is. Ezt a pontot azonban jobb elhagynunk, mivel egyrészt nem okvetetlenül szükséges