Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

4 Velleius születését a Kr. e. 18-ik évre teszi. Hogy Capuából származott, azt műve több helyén (I. 7, II. 16., II. 76.) valószínűvé teszi. Családjának az állam körűi érdemei voltak s úgy látszik, hogy inkább e körülmény, mint kiválóbb személyi tulajdonságok segítették Velleiust a consulságon kivűl valamennyi hivatali fokra. Ezen korban az ifjak a tizennegyedik év betöltésével megkapták a toga virilist s ezzel megkezdődött hadi szolgálatuk is. Suetonius (Aug. 38.) közli velünk, hogy a senatori ifjak tisztek gyanánt voltak beosztva a hadseregben s 10 évet töltöttek el ott, mert a senatori méltóságokra csak 24-ik évök betöltével juthattak. Kr. u. l-ben hadi tribunus volt (II. 101.), mely rangot P. Silius és M. Yinicius, a consul atyja alatt nyerte el Thraciában és Macedóniában; örömmel emlékszik vissza ezen időre, melyben bejárta a keleti tartományokat s mely alkalommal tanuja volt a C. Caesar, Augustus íia és a parthus király közti találkozásnak. Kr. u. 4-ben praefectus equitum lett (II. 104.) s Tiberius seregébe jutott, kit Germaniába kisért a marcomannok elleni hadjáratba, mely után Rómába tért vissza, hol quaestornak választották. Mint megválasztott quaestort Augustus egy csapattal Kr. u. 6-ban Tiberiushoz küldötte, ki a pannóniai hadjárattal volt elfoglalva s ebben részt vett Velleius is (II. 111.) annak Kr. u. 9-ben történt befejeztéig. 14-ben Augustus és Tiberius ajánlatára praetorrá választották. Mivel azonban a gyakorlat szerint a quaestori hivatal viselése után vagy az aedilisi, vagy a néptribunusi hivatalt kellett előbb betöltenie annak, ki a praetorságra kívánt pályázni, s mivel szerzőnk egy szóval sem említi, hogy e hivatalok valamelyikét viselte volna, azt kell hinnünk, hogy tekintettel sok évi hadi szolgálatára a császárok kegye megengedte neki e hivatalok átugrását, mely e korban különben sem volt példátlan eset; hasonlót olvasunk Tacitusnál,*) hol Curtius Rufus „quaesturam et mox nobiles inter candidatos praeturam principis suffragio assequitur." Hogy a praetorSágnál följebb nem jutott, az kitetszik hallgatásából, mert hogy művét csak Kr. u. 29-ben írta meg, azt bizonyítja a művében megemlített utolsó esemény, Líviának, Tiberius anyjának halála, mi szintén 29-ben következett be és M. Yinicius consulsága, kinek ez alkalommal való üdvözlésére írta meg müvét. Halála évét 31-re teszik s azt mondják, hogy Tiberius kegyenczének, Seianusnak bukásakor végeztetett ki ő is, mint műve végső fejezetei által nem méltatlan gyanúba keveredett Seianus-párti. Ez azonban bizonytalan, de némi valószínűséget nyer onnan, hogy bár Tiberiusnak kedvencze volt, consullá nem lett s hogy az ezen művében annyiszor emlegetett terjedelmesebb művéről, melyet írni szándéka volt, mit sem tudunk, tehát nem is írta meg, mert csakhamar meghalt. A római klasszikus kor írói közt egy sincs, kinek műve oly szerencsétlenül járt volna, mint az övé ; a Históriáé Romanae az egész középkoron át ismeretlen volt és csak 1515-ben födözte fel azt beatus Rhenanus az Elsasz északi részében fekvő Murbach nevű kolostorban. Ezen egyetlen, rendkívül fogyatékos és romlott kézirat alapján készült aztán öt évre rá az első kiadás (Basel, 1520), melynek megjelenése után az eredeti kézirat nemsokára ismét elveszett s így Rhenanus rossz másolatú kiadása maradt sokáig Velleius művének egyedüli forrása, mig ujabban a Rhenanus egyik tanítványa Amerbach által a murbachi kéziratról még a baseli kiadás megtörténte előtt vett gondosabb másolatot meglelték. A Históriáé Romanae jelentékenyen megcsonkulva jutott el hozzánk; a két könyvre terjedő műből hiányzik az első könyv eleje, majd ismét — hogy *) Ann. XI. 21.