Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

16 hátra hajtván, jobbjával a kard hegyét tartotta, s azt bal melle közepére illesztette épen ama helyre, hol a szív dobog, s a kardnak neki dűlvén egyszerre átszúratva lelkét rögtön kiadta. A fővezérek után Messalla, e nagy tehetségű férfi volt az első Brutus és Cassius táborában. Noha nem hiányoztak, kik őt vezérül óhajtották, inkább kivánta életét Caesar kegyéből megtartani, mint a fegyverekbe vetett kétséges reményt újra kisérteni'; Caesar előtt is mi sem volt kedvesebb győzelmeiben, mint hogy Corvinust megnyerte, s az emberi hálára sincs szebb példa, mint Corvinusé Caesar iránt. Nem volt háború ennél vérengzőbb jeles férfiak elestére nézve; itt esett el Cato fia, ugyané sors ragadta el Lucullusi és Hortensiust, ama kitűnő polgárok fiait; Varró pedig, kit Antonius parancsa küldött a halálba, nagy bátorsággal jóslá meg Antoniusnak megérdemelt bukását. Drusus Livius, Júlia Augusta atyja, és Varus Quintilius meg sem kísérelvén az ellenség kegyelmét, az egyik önmagát ölte meg sátorában. Varast pedig, miután elborította magát tisztsége jelvényeivel, szolgája ölte meg, kit e tettre kényszeritett. E véget rendelte a sors M. Brutus pártjának. Ő harminczhét éves volt, midőn meghalt, s lelke tiszta ama napig, mely a vakmerő bűntett által megsemmisítette az ő összes erényeit. Cassius jobb vezér volt, Brutus jobb ember, közülük Brutus kívánatosabb volt barátnak, Cassius félelmesebb ellenségnek ; egyikben több erő, a másikban nagyobb vitézség. Ha győztek volna, a mennyire javára volt az államnak, hogy Caesar legyen inkább a feje s nem Antonius: annyira czélszerűbb lett volna államfőül Brutus, mint Cassius. 9. Tiberius örökbe fogadtatása. (II. 103,) A sors már akkor, midőn e nagy nevek reményétől megrabolt,*) adott védőt az államnak, mert Tiberius Nero mindkettejök halála előtt P. Vinicius cönsulsága alatt visszatért Rhodusból, mi által hónát leírhatatlan örömmel tölté el. Caesar Augustus nem soká késett, nem kellett keresnie, kit jelöljön ki; azt kellett kijelölnie, a ki kimagaslott. A mit már Lucius halála után s Gaius életében meg akart tenni s a miben csak Nero heves ellenállása akadályozta meg, azt megtette a két ifjú kimúlta után, hogy t. i. a tribunusi hatalomban ismét hivataltársul vette Nerot, daczára annak, hogy ez otthon is, a senatusban is sokáig ellenkezett, és őt Aelius Catus és C. Sentius consulok alatt most huszonhét éve, a város alapittatása utáni 754-ik évi junius 27-ikén fiává fogadta. Ama nap örömét, a polgárok összesereglését, az égre emelt kezek áldáskiván«,tait s a római birodalom állandó biztonságának és fönmaradásáuak megfogamzott reményét ama kimerítő munkában is alig fogom hiven leírhatni, itt még csak megkisérleni sem merem; elég, ha mondom, mennyire mindene volt ő mindenkinek. Ettől fogva erős bizalommal tekinthettek a szülők gyermekeikre, a férfiak a házasságra, birtokosok vagyonukra s mindenki a jólétre, nyugalomra, békére, boldogságra; annyira, hogy sem többet remélni, sem a reménynek szerencsésebben megvalósulni nem lehetett. *) Az előző fejezet Gaius és Lucius Caesar haláláról szól.