Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

12 rendkívüli vitézségit, serény harczos volt. egykor szerencsében is, észtehetségben pedig mindig igen nagy, ki megfontolásra nézve vezérnek, karra nézve közkatonának született, a rómaiak elleni gyűlöletre nézve pedig Hannibal volt: elfoglalván Ázsiát, ugyanazon nap, ugyanazon órájában leölette az összes ottani római polgárokat, miután ezen parancsát igen nagy jutalom Ígérete mellett minden városnak megküldte. Ekkor sem a Mithridates elleni harczkészségben, sem a rómaiak iránti hűségben senki sem volt a rhodusiakhoz fogható (ezek hűségét a mytilenaebeliek álnoksága tüntette föl még inkább, kik Manius Aquiliust s másokat megkötözve adtak át Mithridatesnek s kiknek utóbb az egy Theophanes kedveért Pompeius adta vissza szabadságukat.) Midőn a félelmes ellenség már Itáliát is fenyegetni látszott, Kisázsia sors által Sullának jutott provinciául. Ő távozván Rómából, midőn Nola körűi időzött, (e várost ugyanis, mely a háborút*) igen makacsul folytatta, egy római sereg ostromolta; mintha megbánta volna e város a hűséget, melyet a pun háború alkalmával kiválóan szentül megőrzött), P. Sulpicius, egy ékesszóló és buzgó néptribunus, ki vagyona, népszerűsége, összeköttetései, valamint elmeéle s szelleme által kimagaslott, mig előbb őszinte buzgalommal törekedett a nép kezéből elnyerni a legmagasabb hivatalt: mintha megutálta volna erényeit s rosszul ütnének ki jó szándékai, hirtelen rossz és veszedelmes útra tért s C. Mariushoz, ki hetven évnél idősb létére minden főhatalmat s minden provinciát megkívánt, pártolt át s törvényjavaslatot terjesztett a nép elé, melynél fogva Sulla fosztassák meg a főhatalomtól s a Mithridates elleni háború C. Mariusra bizassék; más veszedelmes és végzetes javaslatokat is tett, melyeket szabad államnak nem lehet tűrnie, sőt Q. Pompeius consul fiát, ki Sulla veje volt, pártja kémei által megölette. Ekkor Sulla sereget vonván össze, visszatért Eómába s azt fegyverrel foglalta el, a gonosz újítások tizenkét főtettesét, köztük Mariust fiával és P. Sulpicius-szal együtt a városból kiűzte és törvényileg számüzöttekké tette, sőt Sulpiciust az üldöző lovagok a laurentini mocsarak közt megfojtották s a szószék előtt feltűzött s közszemlére kitett feje mintegy előjele lett a bekövetkezett proscriptionak. A hetven éven fölüli Mariust, miután hatszor volt consul, a Marica mocsár táján, hova magát Sulla üldöző lovasai elől úgy rejtette el, hogy ruhátlanul az iszapba temetkezett, melyből csupán szemei és orra látszottak ki, kivonszoltatva a nádasból, a nyakán szíjjal egy duumvir parancsára a minturnei börtönbe vetették. Egy germán eredetű közszolgát küldtek a börtönbe, hogy ölje meg őt; ez esetleg a cimberek elleni háborúban Marius fővezérlete alatt lett f'ogolylyá, midőn megismerte Mariust, nagy jajszóval fejezvén ki méltatlanságát ily nagy férfiú sorsa fölött, elvetette kardját s elfutott a börtönből. Ekkor a polgárok, kiket ellenség tanított meg, hogy szánalommal legyenek a férfiú iránt, ki kevéssel előbb még első ember volt az államban, ellátván Mariust útiköltséggel és ruhával, hajóra ültették; ő pedig miután fiát Aenaria sziget körül utóiérte, Afrikába irányozta útját s Carthago romjainak egyik üregében tengette nyomorúlt életét, ekkor Marius látva Carthagot, ez pedig Mariust, egymásnak kölcsönös vigasztalói lehettek. *) t. i. az italiai háborút.