Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

10 a figyelem megpihen. Fővonásai közé tartozik a vizsgálódás és elmélkedés, ezek rendszerint az előadott dolgokból folynak. De ezen rövided s a gyakran megszakított előadás miatt műve vészit érdekéből s megjegyzésszerű, szónokias lesz s e miatt nélkülöznünk kell benne a tervszerűbb beosztást és öszszefüggőbb alakítást. Egyébiránt szerzőnk eléggé képzett s emberismerő; az irodalom férfiait helyesen itéli meg, csak az a különös, hogy a római irodalomtörténetről nyújtott vázlatában Plautus, Horatius, Propertius nincsenek megemlítve. Műve első s nagyobb felében (ide értve a II. könyv nagyobb részét is) Róma szabadságának jobb napjairól bizonyos fájdalommal emlékszik meg s annál feltűnőbb azon buzgalom, melylyel Tiberiust elénk állítja s mely buzgalomban annyira részrehajlóvá lesz, hogy nem átallja Seianust két fejezetnyi hizelgéssel körűivenni, mintha irónk maga is azok közé tartoznék, kik (Tac. Ann. VI. 8.) megtiszteltetésnek tartották Seianus szabadosainak s ajtónállóinak ismeretségét. Természetes, hogy a császárok korától, sőt Julius Caesartól kezdve saját egyéni fölfogása, a gondolatok és szók pompája lép az előbbi szabadszólás és egyszerűség helyére. Ha figyelembe vesszük végűi, hogy Velleius nyilvános pályája java részében előkelőbb rangú katona volt, joggal várhatnánk tőle, hogy a hadjáratok és csaták leírásánál a katonai szakférfiú gondos és tüzetes elbeszélését fogjuk hallani; de e várakozásunkban csalódunk, sem a tábori élet, sem a hadakozási mód rajzát nem leljük föl müvében.*) Szolgáljon a Históriáé Romanae bemutatására e néhány részlet, melyet a Teubner-féle Velleius-kiadás szövege után készült fordításomból közlök. i. Az erkölcsök hanyatlása. (II. 1.) A rómaiak hatalmának az idősb Scipio nyitott utat, a fényűzésnek az ifjabb; megszűnvén ugyanis a carthagoiaktól való félelem, eltűnvén a világuralmi versenytárs: nem fokonkint, hanem hanyathomlok hagyták el az erényt s rohantak a bűnbe, elhagyták a régi fegyelmet s ujat állítottak föl, az állam az éberségből rest álomba, a fegyverfogásból a gyönyörbe, a cselekvésből a tétlenségbe merült. Ekkor emelte Scipio Nasica a csarnokot a Capitoliumon, ekkor Metellus is, mit már emiitettünk; ekkor Cn. Octavius a valamennyi közt legszebbet a Circusban; s a nyilvános pompát a magán élet fényűzése kisérte. Következett aztán a szomorú és lealázó háború Hispaniában Viriatussal, a rablóvezérrel, mely oly változó szerencsével folyt, hogy gyakrabban járt a rómaiak veszteségével, de midőn végre Servilius Caepionak inkább ravaszsága, mint vitézsége folytán Viriathus megöletett, kitört a még veszedelmesebb numantiai liáboru. E város sohasem fegyverzett fel férfiaiból tízezernél többet s mégis akár az ész vadsága, akár vezéreink ügyetlensége, *) Bozóky Alajos: Római világ. Budapest, 1885. — Teuffel: Geschichte der röm. Litteratur. Leipzig, 1890. — Friedr. Kritz: Prolegomenon ad novam Velleii Paterculi editionem. Erfurt, 1840. (Az erfurti gymn. értesitójóben.) - Velleius Paterculus . . praemittuntur Henrici Doduelli annales Velleiani studiis Societatis Bipontinae. Biponti, 1180. — Dr. F. Abraham: Velleius und die Partéién in Rom unter Tiberius. Berlin, 1885. — Friedr. Jakobs: Des C. Vell. Pátere. Röniische Geschichte. Leipzig, 1793. — Wilh. Götte, C. Vell. Römische Geschichte. Stuttgart, 1833. F. Eyssenhardt: Velleius Pat. Römische Geschichte. Stuttgart, 1875. — Norb. Alsters Quaestiones Velleianae. Monasterii, 1866. — Paulus Kaiser, De fontibus Velleii Paterculi. Berolini, 1884.