Katolikus gimnázium, Miskolc, 1890
63 gatóságnál vagy az osztályfőnöknél késedelem nélkül bejelenteni s utólag igazolni. — Ha valamely tanuló ragályos betegségbe esik, az igazgató a tanulót betegsége után csak akkor bocsáthatja a tanintézetbe, ha a hatósági vagy i skola-orvos megengedhetőnek tartja az intézet látogatását. — A mely tanuló igazolatlanul, habár nem egyfolytában is, annyi órát mulaszt, a mennyi a heti órák száma, az intézetből ki maradottnak tekintendő. —- A tanítás lehető legnagyobb eredményének biztosítása azt kívánja, hogy a szülői ház az iskolamulasztásoknak lehetőleg elejét vegye, a tanári testület pedig minden mulasztást szigorúan ellenőrizzen. Ezért az osztályfőnök minden igazolatlan óramulasztásról értesíti a szülőket vagy helyettesüket s mindannyiszor figyelmezteti őket mind az igazolt, mind pedig főleg az igazolatlan mulasztások következményeire. (Rendtart. 14. §.) A szülőknek vagy helyettesüknek is kötelességük a tanulóknak az iskolán kivül való erkölcsös magukviselete fölött őrködni. Minden tanári testület elvárja a szülők vagy helyettesök nevelői közreműködését, az iskola törekvéseinek gyámolítását abban az irányban, hogy a szülői ház is kötelességének ismeri a tanulókat az illedelem határai közt megtartani. Kívánatos, hogy valamint az iskola, úgy a házi felügyelet is törekedjék arra, hogy a tanulók mindent elkerüljenek magukviseletében, a mi korukkal, tanulói pályájukkal meg nem fér, a mi az iskola jó szellemének árt. a mi botrányt, okoz, vagy a tanulók erkölcsiségét veszélyezteti. (Rendtart. 15. §.) A tanulók a tanév alatt tanúsított szorgalmuk és előmenetelük feltüntetésére évenkint kétszer kapnak Értesítőt, még pedig decz. 23-án és márcz. 31-én. Az értesítőt a tanulók kötelesek szüleiknek vagy gyámjuknak aláírás végett bemutatni. A szállásadók az értesítőt nem írhatják alá. (Rendtart. 20. §.) Október, február és május hó végén pedig intő lapot kapnak a rossz viseletű és hanyag tanulók. A rendes heti szüneteken kívül szünnapok általában a vasárnap s a meghatározott ünnepek. A karácsonyi szünidő decz. 24-től bezárólag január 2-ig. a hu véti szünidő virágvasárnaptól húsvét utáni keddig bezárólag tart. (Rendtart. 21. §.) Miskolez, 1891. junius 29. Polgár György, kir. igaxgató.