Katolikus gimnázium, Miskolc, 1889
32 járultak a szt. gyónáshoz és áldozáshoz. A vallási dolgokban hanyag tanulókat komolyan megintettük, szigorúan megróttuk. Erkölcsi viselet és fegyelmi állapot. Nemcsak arra törekedtek az igazgató és a tanárok, hogy a növendékek lehetőleg könnyen és megterhelés nélkül megszerezhessék a szükséges ismereteket, de szívüket is képezni; kedélyüket is művelni s őket fegyelemre szoktatni hasonlókép főgondjuk közé tartozott. Ha valamely erkölcsi vagy fegyelmi vétségben kellett eljárniok, a vétkezők ellenében a fegyelmi fokozatokat alkalmazták. A fegyelmi szabályokat, a melyekből minden tanuló kapott egy példányt az osztályfők szept. 7-én és ápril 21-én olvasták fel és magyarázták meg a tanulóknak. Az erkölcsi és fegyelmi állapot általában jónak mondható (1. X. a. táblázatot) Súlyosabb büntetés alá eső erkölcsi vétség nem igen követtetett el; gyermeki meggondolatlanságból vagy pajzánságból eredő kihágások, avagy nagyfokú hanyagság miatt az illetők osztálylői vagy igazgatói megrovásban, sőt eltanácsolásban is részesültek. Tanulmányi állapot. A X. a. b táblázatos kimutatás szerint a rendes és rendkívüli tantárgyakban való előmenetel általán kielégítő. De azért, mint minden évben, úgy az idén is voltak nagy számmal hanyag és tehetségtelen tanulók, kiket a tanári kar kellő szigorúsággal az osztály ismétlésére vagy javító vizsgálatra utasított. - Franczia nyelvet tanult 37. rendkívüli szabadkézi rajzot 24, két hangra világi, hazafias dalokat 86 tanuló, egyházi énekeket csak a katholikusok, tornaéneket pedig csaknem mindannyian. A tanulók egészségi állapota. Az ifjúság egészségi állapota általán kedvező volt, a mennyiben járványos betegség nem fordult elő. Apróbb megbete gedések nagyobb számmal fordúltak elő, hosszabb és súlyosabb betegségi eset (lábficzamodás vagy törés) egy-kettő. Kirándulások. Jablonszky FI őr is tanár vezetése mellett a tanulók a következő természetrajzi, földrajzi és tornászatí kirándulásokat tették : Az I A. és az I. B osztály 1889. szept. 14-én és okt. 9-én délután kirándult az Avasra növény-, rovar- és kőzetgyüjtés s a földrajzi alapfogalmak szemléltetése czéljából; 1890. május 10-én hasonló czélú kirándulás történt a Királykúthoz és a Hámorba. A II. A. és II B. osztály 1889. okt. hó 12-én a Kis-Kőbányához rándult ki növény- s kőzetgyüjtés és testgyakorlás czéljából; 1890. május l én a görömbölyi Tapolczára mentek ki és ott erdei fák, cserjék és kőzetek gyűjtésével meg tornajátékokkal foglalkoztak A IV osztály 1889. okt. 12-én ment ki a Kis-Kőbányához távgyaloglás és kőzetgyüjtés czéljából; 1890. május 24-én pedig a Hámorba rándult ki geologiai megfigyelések és kitartó járás gyakorlása czéljából. A III. osztály tanulói Kátay Lajos tanár vezetése alatt két rajzoló geometriai kirándulást tettek ; az egyikei a holt Sajó, a másikat pedig a Sajó környékére. Az elsőt 1889. okt. 9-én, melynek czélja volt: egyes pontok, egyenesek és szögek kitűzése, ez utóbbiak mérése mérőlánczczal és mérő asztallal; a másodikat pedig 1890. május 31 én, mely alkalommal egyes földrészek másoltattak és mérettek föl a triangulatio és a coordináták módja szerint, végre egyes pontok magassága határoztatott meg. Főigazgatói látogatás. Nagyságos Békési Gyula kir. tanácsos úr és a debreczeni tankerület kir. főigazgatója f. évi april 24., 25. és 26. napjain látogatta meg intézetünket. Meghallgatta a tanárok előadását, megfigyelte az elért eredményt, átvizsgálta a gyakorlatokat, megtekintette az intézet szertárait és az új