Katolikus gimnázium, Miskolc, 1895, A gimnázium története
21 1887. évi ápril hó 24-én, 16565. sz. a. kelt rendelettel megengedte, hogy a miskolczi kir. kath. gymnasiumban 1888/9. tanévre párhuzamos első osztály állíttassék fel. Az említett tanévben az I. A. osztályba 46 tanuló, az I. B. osztályba pedig 43 tanuló iratkozott be. A párhuzamos osztály engedélyezve volt ugyan, de nem volt helyiség, hová az elhelyezhető lett volna; azért a debreczeni tank. kir. főigazgató 1888. ápril 28-án, 396. és május 4-én, 430. sz. a. kelt leiratában utasította a gym- nasiumi igazgatóságot, hogy a gymnasiumban létező róm. kath. népiskola III. osztályát, mint legalkalmasabbat, a nagymélt. pénzügyminisztériumtól, annak tulajdonosától, ha csak ideiglenes használatra is, a párhuzamos osztály részére szerezze meg. A nagymélt. pénzügyminisztérium 1888. junius 14-én, 34826. sz. a. kelt rendeletében a kért helyiséget a jelzett czélra át is engedte azon föl tétel alatt, ha a népiskola III. oszt. számára megfelelő helyiség bocsáltatik a kincstár rendelkezésére. Ennek következtében Kaffka Ignáez kir. törvényszéki bírótól a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter által jóváhagyott szerződés mellett egy különálló lakosztály kibéreltetett, melyet a helybeli kincstári uradalmi ispánság megfelelőnek talált. De a róm. kath. egyházközség, melylyel a kincstár kegyúri viszonyban áll és melynek ez átengedte a szóban forgó helyiséget a népiskola III. osztályának használatára akkor, midőn 1852-ben a gymnasium hatodik osztálya megszűnt, a kért osztályhelyiségnek, mely 1791-től 1852-ig úgyis a gymnasiumé volt, átadása, illetőleg visszaadása ellen állást foglalt el, a helyiséghez való jogát feladni nem akarván, a bérelt helyiséget nem fogadta el. A nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minisztérium a helyiség iránti vitás kérdést 1889. juh 22-én, 49803. sz. a. kelt rendelettel befejezettnek nyilvánította. A magas rendelet így szól: Az 1888/9. tanév elején a miskolczi kir. kath. gymnasiumnál az 1. párhuzamos osztálynak megnyitása szükségesnek mutatkozván, mindenekelőtt annak helyiségét kellett biztosítanom. A nevezett gymnasium az ottani elemi iskola III. osztályával együtt a kincstár tulajdonát képező épületben lévén elhelyezve, az eredményes oktatásnak érdeke kívánatossá tette, hogy a párhuzamos osztály is ezen épületben legyen elhelyezve. Ez irányban intézett megkeresésemre a m. kir. pénzügyminiszter úr beleegyezését adta ahhoz, hogy az elemi iskola III. osztályának helyisége, mely osztály az elemi iskola többi osztályaitól elkülönítve van itt, a gymnasium párhuzamos osztálya számára átadassák, oly kikötéssel azonban, hogy részemről a III. elemi osztálynak egy megfelelő és berendezett helyiséget bocsássák rendelkezésére. Ezek folytán a megfelelő helyiségnek bérbevételét és berendézését azonnal el is rendeltem, de az alsó miskolczi r. kath. egyházközség a III. elemi osztály helyiségét a kívánt czélra kiüríteni és átadni vonakodott, állítván, hogy a bérelt helyiség nem czélszerű. E vonakodástól az egyházközség el nem állott, daczára annak, hogy tanfelügyelői megvizsgálás szerint a bérelt helyiség a kívánt czélnak egészen megfelel, sőt daczára annak, hogy részemről hajlandó vagyok az elemi III. osztály számára a bérszerződésnek lejártával egy a r. kath. egyházközség elöljáróságának hozzájárulása mellett kiszemelendő megfelelőbb helyiséget bérbe vétetni, az átadást még is megtagadta. Ezeknél fogva és mivel egyrészt az ügy sürgőssége miatt a miskolczi kir. kath. gymnasium I. párhuzamos osztálya a bérelt helyiséget már úgyis elfoglalta, másrészt mivel a kincstár oly épülettel nem rendelkezik, a melyben a r. kath. egyházközség kívánalmához ^képest a miskolczi elemi iskola elhelyezhető volna, illetőleg a mely e czélra neki átengedhető volna, a kérdéses helyiség körül eddig fenforgott vitás kérdést ezen-