Menora Egyenlőség, december (31. évfolyam, 1456. szám)

1992-12-04 / 1456. szám

1992. december 4. MENÓRA 9. oldal (Az alábbi cikk szerzője nemzetközi tekintélyű pszichológus, budapesti egyetemi tanár, jelenleg vendégprofesszor a Bár lián egyetemen.) Vajon mennyi idő egy „történelmi pillanat”? Az a néhány év, amíg a magyari törzsek elözönlik a Kárpát­medencét? Az a perc, amikor kihirdetik Izrael Állam megalakulását? Az a százezer esztendő, ami alatt Európában itt-ott feltűnik és életben próbál maradni a homo sapiens? Az a tizedmásodperc, amíg végbemegy a termonukleáris reakció Hirosima fölött? A szeptembervég egyik utolsó délutánján egy megypiros Skoda Favorit kanyarodik fel a Szeged felé kígyózó sztrádára. Sofőrje is, utasa is én vagyok. Alig látszom ki az ülésekre halmozott csomagok közül: bőröndök, táskák, rádió, magnetofon és a pesti emberek örök útitársai a szatyrok vad összevisszaságban, minden, ami nem fért el a csomagtartóban, de amire a feleségem szerint „még szükségem lehet”. Na, lesz dolguk a szerbeknek, ha beteljesül a követségi ember jóslata. Mert indulás előtt felhívtam a már nemlétező Jugoszlávia nagykövetségét: „Autóval utaznék Pireuszba, hallom, hogy Romániában napokig kell várakozni a határon, mehetek-e, hogyismond­­jam csak, Szerbián keresztül?” Kulturált férfihang válaszol: „Vigyen magával benzint. Ne menjen le a sztrádáról, s számítson rá, hogy sűrűn át fogják kutatni a kocsiját, fegyverek után. Ezt köszönje a külpolitikájuknak.” És leteszi a kagylót. Hát előre, Isten nevében. Másnap reggel Szegeden feltankolnék, ám sehol nincs ólommentes benzin. S különben is több száz méteres ko­csisorok várakoznak a benzinkutaknál. Mi van itt? Né­zem közelebbről: csupa jugoszláv rendszámú autó. A benzinkutasról szakad a verejték. — Nemsokára semmilyen benzin nem lesz — közli megnyugtatóan —, mind elviszik a jugók. Már éjféltől jön­nek át tankolni. — Akkor legalább adjon két húszliteres kannát. — Már tegnapelőtt elfogyott. Elvitték a jugók. Visszafordulok Budapest felé. Gurulok vagy harminc kilométert, szép nagy tankállomás. Sehol egy autó. És van ólommenztes benzin, kanna fémből is, műanyagból is. Mindent kirakok, jól eldugom a tartalék benzint, mert lelki szemeimmel már látok egy szenzációs főcímet: „Professzornak álcázott benzincsempészt fogtak el Szerbiában!” Visszarakodom. Délfelé jár, mikor búcsút in­tek az utolsó magyar határőrnek. Na most! Feszülten igyekszem lazán viselkedni. S íme, még egy pillantást sem vet rám senki, vámos, határőr unottan intenek egy „tovább”-ot. Most viszont sértődötten nyomom a gáz­pedált. Mi ez? Rólam már semmi rosszat nem tételeznek fel? S szinte hallom: „Azt a kopasz ősz-szakállast nyugod­tan átengedhetjük.” Hohó, katonák, ti vagytok a balekok! Negyven liter benzint loptam át az orrotok előtt! S szinte úgy érzem magam, mint ama régmúlt iszonyatos télen, amikor ártatlan gyermekvoltomat kihasználva, vödörben havat csempésztem a búvóhelyre. Visszafiatalodtam. Virgoncán fütyürészek, de lassan valami nyomott hangulat sötétedik rám. Mitől? S rádöbbenek, hogy már második órája egyedül berregek a négysávos nemzetközi úton. Egyetlen kocsival sem találkoztam, előttem­­mögöttem üres út vész a messzeségbe. A mezőkön sem látok embert, néha egy hegyoldalhoz érek, leégett erdők csonkjai sötétlenek. Embereket hiányoltam? Itt vannak. Honnét a fenéből bújtak elő? Géppisztolycsövek a mellemnek. „Kiszállni! Iratokat! Kirakodni! Honnét jön? Hová megy? Mit visz? Fegyver, robbanóanyag?” Aggodalmasan sandítok napfényre került benzines kannáimra. Nem érdekli őket. „Rádióadó? Videokamera? Kézigránát? Lőszer? Még egy pisztolya sincs? Menjen a fenébe!” S ettől kezdve ez a jelenet ötven-nyolcvan kilométerenként megismétlődik. Ugyanazok a szavak, a hangsúlyok, a mozdulatok. Van ezeknek valami forgatókönyvük? Vagy ez „a katona”, a felfegyverzett em­ber évezredek óta változatlan stílusa fegyvertelennel szem­ben? Kirakodom, berakodom. De a végén már szinte örülök, amikor körülveszik a kocsit, legalább emberekkel találkozom. Barátkozni próbálok, cigarettát kínálok. Nem fogadják el, rámlegyintenek. A rendszámomon „H” betű van és piros-fehér-zöld jelzés. Megéhezem. Lekanyarodok a sztrádáról s még mielőtt eszemben jutna a pesti figyelmeztetés, egy kisváros modern házai között lassítok. Emberek nyüzsögnek az utcán, min­denki gyalog vagy biciklivel. De a hangulat békés, nyugodt, vidám arcokat látok, az üzletekben áru, sok vásárló. Hát béke van ebben az országban vagy háború? És sejteni kezdem, hogy ez a balkáni tűz hol itt, hol ott lobban fel, van, ahol sokáig pusztít, egyes vidékeken épp csak átrohan, másokat messze elkerül. Azután már fehér asztal mellett töprengek azon, hogy honnét tör fel ez az erő, amelyik ilyen méretű történelmi UNO COUTO MARIA COUTO rtpJVCEJST’S SHOP “ ^ AND BOY’S WEAR Ye do our own alteration - free of charge Check out Valentino’s THE BEST PRICE IN TOWN 1890 Englinton Ave. West Toronto, Ont. M6E 2J6 978 Bloor Street West Tel: 785-1139 (Corner Dovercourt Road) Toronto, Ont. M6H 1L6 Tel: 532-5970 • Bedroom • Living & Dining Room • Mattresses • Kitchen Suites • Children’s Furniture ... much, much, more! 98 DONCASTER AVE. 886-0730 PCTtn PNANKSl THORNHILL 1 Light north of Steeles, east of Yonge OPEN SUNDAY 11-5 MON.-WED. 10-6 THURS. 10-8, FRI. 10-3 CLOSED SATURDAY Copper Peter ^ t iír t é n b Imi másodperc l(Brb $ztme t szet bben regresszióba taszította Európának ezt az övezetét. Hiszen lehetnénk I9l8-ban is, amikor a zsandárkodó nagyhatalom — akkor a Monarchia — összeroppant. Jugoszlávia, Csehszlovákia még nincs, apró népek gyűlölettel fenekednek egymásra. S az ember orrát újra megcsapja nacionalizmus, a rasszizmus régről ismert kénkőszaga. Dunának, Oltnak egy a hangja? ... Vagy még be sem fejeződött az alázuhanás? A múlt század har­mincas-negyvenes évei térnek vissza? A reformkor nagyszerű mozgalmai és törekvései, miközben Nagy- Románia, Nagy-Szerbia, Nagy-Magyarország víziója kábít és a sohanemvolt Turulmadár szárnycsapása kavarja az in­dulatokat? Bosznia-Hercegovina független lesz vagy an­­nektáltatik? Még előttünk vannak-e a Balkán-háborúk vagy már benne vagyunk a közepében? Hölgyeim és Uraim, történészek és szociológusok, politikusok és lélektudorok, Önök értik ezt? S közben elfogy a tányéromról a jólpácolt bifsztek, a franciás ízléssel elkészített saláta, utolsót kortyolok a kávéból, mehetek tovább. Belgrádban nem akarok megállni, de amikor meglátom a — túlzás nélkül — több kilométeres kocsisorokat a ben­zinkutaknál, mégiscsak odamegyek kérdezősködni. — Hát kérem, az emberek idehajtanak az utolsú két liter benzinjükkel, lezárják a kocsijukat, és mennek a dolgukra. Másnap visszajönnek, ha érkezett benzin, előbbre sorolnak. Időnként szállítanak, csak nagyon keveset, a többi hadicélokra kell. — Taxi? — Általában nem járnak, elvétve egy-egy, ha szerzett valahonnan benzint. — Egyébként? — Egyébként errefelé minden rendben van, mi kellene? Nishez közeledbe már öreg este van. Fáradtan behajtok egy nagy, modern motelbe. Gyönyörű park, rejtett lámpák világítják meg a gyepet, a virágokat. De minden ablak sötét. A porta világos. Pocakos ember fogad gyanakodva, övében hatalmas mordály. Mit akarok? Meg akarok szállni. Úgy elcsudálkozik, hogy még egyszer megkérdi tört németséggel. „Pihenni szeretnék reggelig” — mondom ingerülten. Rohan befelé, kiált valamit, talán azt, hogy „Vendég érkezett!” Egyszerre hárman is sürögnek körülöt­tem. Melyik szobát akarom? Van százötven, mindegyik üres. A konyhában kigyúlnak a fények, a szakács személyesen jön ki, hogy a vacsora részleteit megbeszéljük. Van mindenük, de a forgalom megszűnt, hetek óta nem láttak vendéget. A bőröndömet felviszik, a portás bizal­masan hozzám hajol: egész éjjel őrizni fogja a pocakos a kocsimat, fegyveresen. S ülök azután a hatalmas étterem­ben, a ragyogó csillárok alatt, ötven üres asztal között — egyedül. Megbecsülnek, kedvesek, vigyáznak rám, én vagyok a VENDÉG. Nem kívánom ezt az estét senkinek sem. Másnap délelőtt elfogy a tartályomból a benzin. Próbálom megtölteni a kannából, nem sikerül. Valami cső kellene. Bejhajtok egy benzinállomásra, ahol „csak” húsz­harminc lezárt kocsi szomjazik üzemanyagra. Messze vagyunk a lakott helyektől. Néhány fiatalember beszélget, sörözik. Segítséget kérek. Egyikük föláll, üres-tankú Zastavájából kiveszi az áhított műanyag csövet és amikor látha ügyetlenkedésemet, szelíden félretol. Hű, de érti, meg se szívja, csak megszorítja a markával és a tetőre helyezett kannából máris csurog a drága folyadék a tartályomba. Mindenki odafordul, nézik szótlanul. Kész. A segítőm fölnevet: „Tiszta fizika ez, Uram!” Jól beszél angolul. Félszegen fölajánlok neki tíz litert a másik kannámból. Nem fogadja el. — Miért? — kérdezem. — Látja, Uram, mi jugoszlávok szolidárisak vagyunk egymással. Ha nekik sincs — a társai felé bök — nekem se legyen. Összeszedem a bátorságom. — Hát maga jugoszláv? Azt hittem szerb ... Elkomolyodik. — Nézze, én jugoszlávnak születtem, Jugoszláviában nevelkedtem. Rájár még a nyelvem. Egy óra múlva áthajtanék egy poros kis falun, de sorompó zárja le az utat. Mérges katonák sereglenek körém, ordítanak, hadonásznak, nem értem egy szavukat sem. Végre előkerül egy mogorva tisztféle, ő tud németül. — Miért nem lassítottam? Miért hajtottam a sorompóig? — Valami rosszat tettem? — Országhatár! — Miféle országhatár? Erre elszabadul a pokol. Fenyegetően üvölt rám, miköz­ben egyre több géppisztolyos vesz szemügyre. Nagy­­nehezen megértem: — Ez az új Makedónia! Felfelé mutat. Akkor veszek észre egy zászlórudat, er­nyedten csüng rajta egy vörösszínű zászló. Valami sárga, kerek címerfélét is látok, de nem tudom tisztán kivenni. Ez lenne az a felségjel, aminek a használata ellen a görögök tiltakoztak? Szóval Makedónia. Nagy Sándorra, Arisz­totelészre gondolok megenyhült lélekkel. Elnézésüket kérem. Na jól van, akkor fizessek a határátlépésért, az úthasználatért, a levegőszennyezésért, valamint azért a szabálysértésért, hogy a sorompóig hajtottam. Előveszem a dináljaimat. Ez nem bizonyul jó ötletnek. Újra kitör a dühös ordítás. Hát mit képzelek? Dugjam el rögtön a koszos szerb pénzemet! — Hát akkor? — Az a magasságos Atyaúristen! Hát még mindig nem akarja tudomásul venni, hogy Makedóniába érkezett? Fogytán már a türelmünk! — Uraim — mondom töredelmesen, és elrejtem a dinárokat —, ezenkívül csak dollárom van. Azzal fizethetek? A hangulat némileg javul. — Soha nem hallott még a „den”-ről? — Az micsoda? Megint indulatos morgás. Kiderül, hogy „den” a makedón pénz neve. És átválthatok dollárt denre. Megtörténik. Istenuccse, nem tudtam, hogy ilyen jól áll a den a dollárhoz viszonyítva. Végre továbbmehetek. Végtelen síkságon rohan a kocsi s váratlanul egy lapos épület, terasszal, színes napernyőkkel. Vendéglő a pusz­taság közepén? Szomorú, de nagyon elegáns pincér vezet az asztalomhoz. Mindegyik asztal az enyém lehetne. Sehol senki. Étlapot csúsztat elém, angol, francia, német oldala is van. Németül kérdezem, hogy mit ajánl? Gyönyörű németséggel válaszol, hej, ha én így tudnék németül. Gyanút fogok, angolra váítok; Finoman elmosolyodik, angolul fele. Hej, ha én így ... stb. Az italokra oroszul kér­dezek. Hihetném született orosznak is. Newcastle-i betegség Dr. John Guilfoyle, Manitoba fő orvosszak­értője — válaszolva a nagyközönség részéről megnyilvánult aggályokra a Newcastle-i betegséggel kapcsolatban, mely a Laké Winnipegois körüli szár­nyasoknál (sirály, kor­­morán, pelikán fajoknál) mutatkozik — az alábbiakat mondta: — Ez a vírus okozta betegség a baromfifélékre és vadmadarakra veszélyes, de az embernél nem okoz fertőzést. Guilfoyle mondja, hogy e betegség csak a madaraknál erősen ragályos és az ember átviheti a vadmadarakról a házi szárnyasokra: tyúk­ra, libára vagy pulykára. Ha ilyen beteségben elhullott vagy halódó madarakra bukkanunk az útunk közben, ne érintsük meg, és ne szedjük fel őket, ui. ezáltal elkerülhetjük a házi szárnyasok megfertő­zését. (Canadian Scene) GJ’s CASUAL WEAR • LADIES CASUAL WEAR • HAND PAINTED OUTFITS • HAND MADE EARRINGS Reasonable prices We pay the G.S.T. 2375 STEELES AVE. W. STEELES WEST MARKET Unit “15” (416) 665-5730 514 LAWRENCE AVE. WEST 787-3716 NORTH BATHURST CYCLE & HARDWARE 529361 ONT. LTD. OPEN SUNDAYS - CLOSED SATURDAYS STOVE-TOP BLECHS y?n STAINLESS STEEL AND GALVANIZED, CUT TO SIZE BICYCLE SALES AND SERVICE PHONE (416) 781-6333 3549 BATHURST 8T. TORONTO — Hány nyelven beszél? — Még franciául és spanyolul. — Olaszul nem? — kérdésem csalódottan. — Hát, ha muszáj ... És elsiet intézni az ebédem ügyeit. Miért olyan ismerős nekem ez az ember? Töröm a fejem. ő közben visszajön és fegyelmezett mozdulatokkal teríteni kezd. Porcelánnal, nehéz ezüstözött evőeszközökkel, met­szett pohár a coca-colámnak, damaszt asztalkendő. Az úton elzúg egy kamion, na végre! De nem jön több, a megzavart csend újra ránktelepszik. Kövér mongol-idióta fiatalember lopakodik oda, várakozóan néz rám. A tapintatos főúr halkan segít nekem: a kocsimat akaija lemosni, megengedem-e? Megörülök, a fiú már rohan is. Az ebéd nagyszerű, a kávé mint Itáliában. Ülök a napernyő alatt, nézem a kiégett tájat, a vigasztalanul üres országutat, a helyzet abszurditása a Zabirskie Pointra emlékeztet vagy valami másra? ... Visszagondolok a kopott, üvöltöző katonákra, ránézek a szolgálatkészen közelemben álldogáló vendéglátómra, és akkor egyszerre ráismerek. Hát persze, a Varjúnak nevezett öreg pincér, a háború utolsó csapásai alatt haldokló Berlinben. Remarque regénye; A halál és szerelem órája. És végigborzong rajtam az emberi alaphelyzetek örök ismétlődése. A háború. Es az őrzők, őrzők. Akik még vannak „bízón, árván ...” Azután már hegy-völgyessé válik a táj. Görögország. Az útmenti kis hotelek mind tele vannak, végre Tesszaloniki után egy bíztatóan nagy, kivilágított. A recepción kövér asszonyság, rámbámul. Nem tud angolul? Németül sem? Akkor megüti a fülemet, hogy mindenhonnét orosz szót hallok. Fiatal, kisportolt emberek beszélgetnek a hallban. A portásnő is orosz. — Szobát szeretnék. — Nincs. — Mind foglalt? — Ez nem nyilvános hotel. Ez kizárólag oroszoknak van fenntartva És kérem, hogy most már távozzon! — mondja határozott udvariassággal. Értetlenül rázom a fejem a leszálló görög estében. Dühösen egy mellékútra térek, bevezet a hegyek közé. Sokáig autózom a sötétben, már bánom, hogy erre jöttem. Azután egyszerre beérek egy csillogó-villogó városkába kivilágított bárok, éttermek, kirakatok. Mindenfelől szól a zene, fiúk-lányok nyüzsögnek karneváli hangulatban. Pici fogadó, vacsora, tus, belezuhanok az ágyba. Reggel korán ébredek, kimegyek a ház elé, szétnézek. Hatalmas hegy magasodik fölénk, a csúcsa felhőkbe tűnik. — Milyen hegy ez? — kérdezem a járdát locsoló tulajdonostól. Csodálkozik. — Hát az Olympos, uram! Én is fölfelé bámulok, amerre az isteneket sejtem. És megköszönöm ezt a három napot, azt, hogy megmártottak egy történelmi másodpercben. Estére Pireuszba kell érnem. Holnap indul a hajóm Izrael felé. VKTRPifo^MÜNKA*....... • FÜGGÖNY • ÁGYTAKARÓ • Készítése Modernway Upholstery and Interiors Inc. CUSTOM REUPHOLSTERY & RESTYLING DRAPERY & BEDSPREADS FALL SPECIAL up to 30% off designer fabrics FACTORY & SHOWROOM: 1185 ROSELAWN AVE. • TORONTO FOR SHOP AT HOME SERVICE CALL: 785-1448 ÉKSZERÜZLET Beszélünk magyarul TIBOR SZŰCS Voyage Jewellery 2843 Dufferin St. Toronto, Ont. M6B 3S3 Phone: (416) 784-1325 * Kézzel készített ékszerek * Kézi vésés * Szakszerű javítások * Átalakítások ! ELSŐRENDŰ NŐI RUHAÜZLET l NAGYKERESKEDŐI ÁRON ALGAR IMPORTING IMPORTER DISTRIBUTOR LADIES EVENING DRESSES and EVERYDAY CLOTHING at WHOLESALE PRICES 855 Alness St. Unit 4. (416) 663-8994 Downsview, Ont. M3J 2X3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents