Menora Egyenlőség, december (31. évfolyam, 1456. szám)
1992-12-04 / 1456. szám
0) Pimíilltf * ^ dearie Ave, Downsview, Ont. UllllU II l\ • M3H 4A6 TELEFON: (416) 398-2870 Second class mall Registration No. 1373 CANADA U.S.A. Second class mall paid at Lewiston N.Y. and Additional Mailing Offices USPS 104-970 AZ ESZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 32. 1456. Ára: $ 1.00 DECEMBER 4. 1992 Rubin Ferenc Már gyilkolnak is Naftali Kraus (Tel Avivj Lassan - de bizonytalanul November 24-én pársoros hír jelent meg a lapokban. Egy török asszony két kis gyermekével porrá égett egy házban, melyre tűzbombát dobtak. Csak pillanatokkal a robbanás után, névtelen telefon érkezett a német rendőrségre: az új német náci párt bejelentette, hogy a bűntényért vállalja a felelősséget. A telefon-bejelentés ,,Heil Hitler!” köszöntéssel fejeződött be. A két Németország egyesítésénél — bár némi kétkedéssel, de — elhittük, hogy a nácizmus nem jelenthet többé veszélyt a világra. Sajnos, tévedtünk. Európa vezetői el akarták felejteni Auschwitz, Bergen Belsen és Maidenek rémségeit, rohantak összeragasztani a két Németországot. Nyilván nem gondoltak a veszélyre, hogy a múlt tragédiája — az emberiség történelmének e szomorú fejezete — a jövő tragédiájává válhat. Vajon e napok gyilkosságai felébresztették-e Helmut Kohl kancellárt és az európai vezetőkeg álmaikból? Ma már történelmi tény: ha a világ kellő figyelmet fordított volna az 1920-as és 30-as években a nácizmusra, megmenthető lett volna 80 millió emberélet, kétszáz város és tíz állam kerülhette volna el a pusztítást. Talán még nem késő. De egy percet sem tétovázhat az emberiség. Talán még ma megállítható az új náci veszedelem. Lehet, hogy a németek többsége jelenleg még nem „neonáci”, de a 20-as években sem lelkesedett még a német többség a nácizmusért. E lelkesedés csak Hitler lazító beszédei és hazug, mérgezett propagandája után következett be. A rossz gazdasági viszonyok, Kelet-Németországban a munkanélküliség, az engedékeny német bevándorlási törvények következtében beözönlő másfélmillió menekült hozzájárult az 50 ezerre duzzadt náci párt szervezési sikereihez. Ma már felesleges azokat szélsőjobboldaliaknak nevezni. Ma már mindenki előtt világos, hogy ezek az agymosott gyilkosok Hitler náci pártjának folytatói. Ötven évvel ezelőtt 1942. augusztus 8-án, Gerhart Riegner, a Zsidó Világkongresszus Genfbe kiküldött hivatalnoka az USA és az angol konzulátus kapuit zárva találta, de képes volt jelentést tenni az autoritással bíró vezetőknek. Ezeknek elmondta, hogy megbízható információi vannak egy német tervről, melynek célja az európai zsidóság teljes megsemmisítése. Kérte ezen vezetőket, hogy sürgönyözzenek az amerikai kongresszus vezetőihez, hangoztatva a veszélyt, miszerint az európai zsidóságot miután deportálták és gyűjtő táborokba helyezték, megsemmisítik. „De senki sem hitt nekem” — közölte Riegner. Azóta e sürgöny — mint az első figyelmeztetés a gázkamrákra — híressé vált. Vajon most eléri-e gyenge hangunk az illetékeseket? Ma már tudjuk, hogy a náci gyilkosságokat nem pillanatnyi szenvedélyek, hanem egy gondosan kiépített stratégia irányítja. A nácizmus ugyanúgy terjed Közép- és Kelet-Európábán mint az terjedt a 30-as és 40-es években. Teljesen mindegy, hogy azokat „bőrfejűek”-nek vagy „pamjaty”-nak nevezzük. 1938. november 9-ről 10-re virradó éjszakán Németország Dante poklává vált. Reinhard Heydrichnek, a biztonsági szervek vezetőjének irányításával, „spontán tüntetéseknek” nevezett barbár vandalizmusban tört ki a német nép. Goebbels és Hitler sikeres propagandája eredményeképpen. Előzőleg 1938. október 28-án a nácik a lengyel származású zsidók ezreit mészárolták le. Gyermekeket, aggokat és nyomorékokat szállítottak a lengyel határra. Miután a lengyel kormány nem volt hajlandó őket beengedni, ott éhezve fagytak meg. 1938. november 7-én egy családja elvesztése miatt feldúlt lelki állapotban lévő 17 éves fiú agyonlőtte a német követség egyik tagját, Ernst von Rathot, kiben a zsidó fiú családjának gyilkosát látta. Ez volt a németek kifogása a már előre megszervezett pogromjuk végrehajtására — 216 zsinagógát gyújtottak fel, 800 zsidó üzletet romboltak szét. Németország utcáit üvegcserepek milliói világították. A „Kristalnachf ’ csupán bevezetője volt az ország félmilliós zsidó lakosságának kiirtására. 1933. január 30-án Hitler azzal dicsekedett, hogy megalapítja az ezer éves nagy német birodalmat. S mi lett az eredmény? Vajon a német kormány egy újabb „Kristallnachf’-ra vár, mielőtt cselekedne? A szövetségi ügyészek szerint „a bombatámadások veszélyeztetik a belső biztonságot és azok elkövetői arra törekednek, hogy megsemmisítsék a német alkotmányt”. Eckhart Wertheback rendőrfőnök szerint a bombatámadásokat hosszú idővel azelőtt tervezték és készítették elő gondosan. Mindez nem elégséges bizonyíték a náci párt feloszlatására? A neonáci és az antiszemita megnyilvánulások arra késztették az európai zsidóság vezetőit, hogy Európa egyesítése mellett foglaljanak állást. Szerintük az Egyesült Európa fegyver a nacionalista sovinizmus ellen. Jean Kahn, a francia zsidóság képviselője ezt erősen támogatja. Az Európai Zsidó Kongresszus ugyancsak Európa egyesítése mellett foglal állást. A kommunizmus összeomlása, a vallásos, népi és nacionalista megnyilvánulások kitörése szükségessé teszi az egyesülést. Idővel politikai, gazdasági és pénzügyi egyesüléssé fejlődhet, s képes lesz megakadályozni összetűzéseket és az elkövetkező évszázadban képes lesz autoritását és a demokrácia megerősítését kiépíteni. A berlini zsidó temetőben a neonácik kétszáz sírt leromboltak. A zsidóság vezetői felhívták az Európa Parlamentet, hogy ítéljék el e gaztetteket. Francois Mitterrand francia elnök ugyancsak elítélte a zsidó temetők megszentségtelenítését. Tullio Zevi az Egyesült Olasz Zsidó Közösségek elnöke örömmel nyugtázta az olasz hatóságok döntését a bőrfejűek tüntetésének betiltásáról modván: „Aminek mi most egész Európában tanúi vagyunk, az nem csupán a zsidóságot, hanem a többi kisebbségeket is érinti. A hatóságok gyorsan és hatásosan cselekedtek — mondotta Zevi. — Nem tudhatjuk, hogy kiért szól a harang? Ma a veszély mindenki számára fennáll. Az antiszemitizmus a világ felforgatásának eszköze.” Amit ma látunk, az annak az erőnek a visszatérte, mely ötven évvel ezelőtt csak borzalmakat produkált. Hitler alig ezer taggal kezdte romboló működését. A német neonácik ma már 50 ezer tagnál tartanak. A politikai káosz a gazdasági bajokkal párosulva élénken emlékeztet a rémségek napjaira. Érdekes, hogy Hitler is az egyesített Európa mellett foglalt állást. A különbség csak az volt, hogy az ő terve szerint gauleiterei kormányozták volna az egyes országokat. Persze, nem szabad elfelejtenünk, hogy a lengyelek 35 százaléka nyomorban él, s hogy a keletnémet munkások 40 százaléka munkanélküli. A legnagyobb hiba és veszély volna a nácizmus előretörésének minimalizálása. „Warheit macht frei” (Az igazság szabaddá tesz) — ez ma a nácik jelszava, s itt a veszély abban áll, hogy ezek valóban elhiszik, hogy ők a tolmácsolói azon ideáknak és viselkedésnek, melyekkel a többség egyetért, de azokat nem meri hangoztatni. Pontosan ez történt Németországban 1930-ban. Vajon ki hallatta szavát a Kristallnacht ellen? Talán nem véletlen, hogy november 9-én volt a harmadik évfordulója a Berlini Fal lerombolásának és ugyanez napra esett a „Kristallnacht” 54. évfordulója. A nemzet öröme és szégyene vegyült össze furcsa konglomerátummá. Weizsäcker elnök gyűlölet elleni felhívása belefulladt a zajba. Ugyanakkor Rostockban a neonácik nyíltan házakat gyújtottak fel. A xenophobia (idegenektől való félelem) láza kapta el a nézőket. „Hipokrita! Hipokrita! - kiáltották az elnökre és tojásokkal kövekkel dobálták meg. „A weimari köztársaság megbukott — mondotta az elnök — nem a nácik nagy száma miatt, hanem mivel akkor nagyon kevés volt a demokraták száma. A baj az, amit az alnök hangoztatott, hogy a fokozódó utcai rendellenességeket a német kormány képtelen megállítani. A tárgyilasosság kedvéért le kell szögeznünk, hogy a volt kommunista kormány által hátrahagyott keletnémet katasztrófa most minden németet érint. Ezt még « 1,4 millió menekült Afganisztántól Jugoszláviáig, akik az utóbbi három évben hagyták el hazájukat. A német alkotmány menedéket nyújt minden politikai üldözésnek kitett menekültnek. Egyelőre kb. 10 ezer cigányt küldtek vissza Romániába. A német lakosság szerint — a munkanélküliség közepette — ezek csak növelik a bajokat és elveszik a német állampolgárok kenyerét Végül is a keresztény-szocialista párt megegyezett a szocialistákkal az emigráció korlátozásában. Ez azonban nem változtat azon, hogy annak ellenére, hogy a német kormány évi 100 milliárdot pumpál a volt keletnémet köztársaságba, annak termelése egyharmaddal süllyedt le az egyesülés előtti időkhöz viszonyítva. Nem csoda, a munkanélküliek depressziója és ellenségeskedése a nyugatnémet dolgozókkal szemben. A németek nagy része szeretné Németországot „idegenek” nélkül látni. Jobbra hajlanak és elítélik Bonn politikáját. így félő, hogy egy jobbrafordulás sokkal komolyabb lehet, mint mi most azt elképzeljük. A nép zöme most nagyobb nacionalizmust, kevesebb toleranciát és erősebb, radikalizálódást követel. A gyűlölet által okoztt bűntények 1991 -ben az ötszörösükre emelkedtek. Most már a gyűlölet nem csupán idegenek ellen tör ki. A kormány képtelen autoritását visszaállítani. A keletnémet rendőrség demoralizált, gyengén felszerelt és gyengén kiképzett. A bíróság 1990-ben egy angolai menekült meggyilkolásáért kevesebb mint négy évi börtönt szabott ki a gyilkosság elkövetőire. Végül is Németország megegyezett a nácikkal szembeni eljárás bizonyos módozataiban, az alkotmány megváltoztatásában a bevándorlás korlátozására vonatkozólag, s bár a szocialistákkal való tárgyalás előrehaladt, nem tudtak véglegesen megegyezni. A javaslatok szerint: 1.) szövetségi és határrendőrséget fognak mozgósítani, ha olyan zavarokra kerülne sor, melyeket a helyi rendőrség nem volna képes ellenőrizni. 2.) A tartományok kölcsönösen kicserélik adataikat a nácik bevándorlók s azok lakóhelyei ellen elkövetett merényleteire vonatkozóan. 3.) A szövetséges kormány meg fogja gyorsítani a tájékoztatást a gyanúsítottakról és azok szervezeteiről. 4.) Mind a négy rendőrállomás kijelöl egy-egy rendőrt, aki felveszi a menekülők adatait. A kormány számos jobboldali szervezet betiltását tervezi. Mindez utal majd a kormány szándékára, a jövőbeni náci erőszakoskodások meggátlására. De ha a nácik fő célja valóban csupán a bevándorlás megállítása volna, úgy miért rombolják le a zsidó temetőket és emléktábláikat? E véleményt osztja Ignaz Bubis, a német zsidó közösség elnöke, aki szerint a nácik gaztetteit kell megállitani a menekülők beözönlésének korlátozása előtt. Sabine Leutheus igazságügy miniszter szerint, miután a kormány képtelen a lakosság többsége kívánsága szerinti határozatokra, gyakoroljon kényszert a Bundestag (parlament) frakciójára, hogy az — a polgárság többsége akaratának megfelelően — keressen kompromisszumos megoldást. A német katolikus egyház határozatában elutasítja az erőszakot és elítéli az antiszemitizmust és az idegenek elleni bűntetteket. Az anarchisták és a nácik közötti sűrű összeütközéseket azonban még nem sikerült leállítaniok. A zsidó közösség örömmel vette tudomásul a katolikus egyház határozatát. Mi, akik borzalmas események passzív szereplői voltunk, megborzadva néztük a Globe tv-állomás november 24-i adását, melyben kiváló felvételekkel mutatta be az új Folyt, az 5. oldalon „Békét csak az ellenséggel lehet kötni” — volt az izraeli baloldal jelszava a jobboldali Likud-tömb 15 éves uralma alatt. A jelszó egy részét Begin valóra váltotta, amikor békét kötött Egyiptommal, visszaadva a Szináj félszigetet — és a benne levő kőolajat — jogos tulajdonosának. Azóta az izraeli-egyiptomi határon béke honol, bár a követváltással megpecsételt béke meglehetősen „hideg” és rideg. Kairó nagyobb erőfeszítéseket tett és tesz, hogy visszanyerje vezető szerepét az arab világban, mint annak érdekéten, hogy az Izraellel való jó viszonyt, vagy ne adj’Isten barátságot istápolja. Elméletileg — de csak elméletileg — hasonló lehetne a helyzet Szíriával is. Most, hogy letűnt a porondról az „arab népek nagy barátja”, a nagy és dicső Szovjetunió és nincs már, aki hozómra szállítsa a szupermodern fegyverek garmadáját (valamint a katonai tanácsadókat) Asszad elnök és tanácsadói is elkezdtek a teke felé orientálódni. Mi lenne természetesebb, minthogy az egyiptomi minta szerint, Izrael visszaadja Szíriának az 1967-es „hatnapos” háborúban elfoglalt Golán-fennsíkot és ezzel „szent a béke”. Hideg kimért, fogcsikorgatott, de — teke. A tulajdonképpeni probléma, vagyis a viszály magva az ugyancsak 67-ben elfoglalt ciszjordániai területekkel van. Ezeket a jordán királyságtól foglalta el Izrael 67-ben, miután Husszein király csatlakozott az Izrael elleni, Nasszer vezette háborús koalicióhoz. Ezt a területet, ami a mandatorikus Palesztina szerves része volt, sokan a bibliai Erec-Jiszráel szerves részének tekintik, míg a palesztinok itt szeretnék önálló államukat felállítani. TÖRTÉNELMI KITÉRŐ Sokan nem tudják ma az előzményeket. Azt, hogy a „magyar” Herzl Tivadar alapította cionista mozgalom a 2000 évvel ezelőtt elhagyott őshazában, Palesztinában akart otthont teremteni a világszerte diszkriminált és üldözött zsidóságnak. Azt, hogy 50 esztendős telepítő és építő munka után — amit az ún. Balfour-deklaráció tett ■1CL-sC Vc íz angol mandátum éveiben — 1947-ben az ENSZ nagy többséggel elhatározta, hogy Palesztinában két állam — egy zsidó és egy arab állam — létesüljön. A cionisták nem lelkesültek ezért a „salamoni” ítéletért, mely felosztotta Palesztinát a két nép között —, de elfogadta azt. Az arabok ellenezték. 1948. május 14-én kikiáltották a zsidó államot az ENSZ által megállapított területen. Berczeller Imre ISKOLAI NEVELES ES Néhány évvel ezelőtt az Amerikai Pszichiátriai Szövetség — akkor még — kis füzet formájában megjelent Diagnosztikus Kézikönyve a homoszexualitást gyógyítható betegségként kategorizálta, amely „betegség” bizonyos, meghatározott körülmények között jön létre és amelyet különböző módszerekkel, például pszichoanalízissel vagy a magatartást módosításával (Behavior modification) „gyógyítani” lehet. Aztán jött a polgárjogokat követelő és kisebbségeket védő intézkedések folyamata, aminek a szekeréhez csatlakoztak a magukat nyíltan homoszexuális beállítottságúaknak valló egyének. A homoszexuálisokat évszázadokon keresztül vallási és morális alapon üldözték és azok páriaként állandó félelemben éltek. Csak két kirívó példát említek meg: Csajkovszkij és Oscar Wilde esetét. A homoszexuálisok erélyes követelése arra kényszerítette az Amerika Pszichiátriai Szövetséget, hogy egyre terebélyesedő kézikönyvéből a homoszexualitást mint betegséget törölje. A homoszexualitás politikai kérdéssé, a homoszexuálisok pedig agresszív fellépésükkel politikai tényezőkké váltak. Eltúlzott igényekkel, erősen felnagyított statisztikai adatokkal és más egyéb módon igyekeznek igazukat, létjogosultságukat kiharcolni. Egyre több tudományos bizonyíték merül fel arra nézve, hogy a legtöbb esetten a homoszexualitás nem önkényesen választott életforma, hanem veleszületett adottság, csakúgy mint a heteroszexualitás. Tehát az illető nem tehet arról, hogy szexuális vonzalmának tárgya saját neme felé irányul. Ennek semmi köze sincs az erkölcsösséghez vagy erkölcstelenséghez. Ezt nem lehet, nem szabad vallási alapon vagy állami törvényekkel szabályozni, főleg pedig elítélni. Ha valaki valamilyen fejlődési rendellenességgel vagy születési hibával jön a világra (pl. elsatnyult végtaggal) az nem betegségben, hanem egy rendellenes állapotban szenved. A homoszexualitás is rendellenesség, de ezt ma nem divatos hangsúlyozni, mert az „reakciós álláspont”, ami azonban a tényeken nem változtat. A homoszexualitás nem szégyen, de azért büszkeségre sem ad okot ... Csak úgy, mint a heteroszexualitás ... (kivéve, ha az egy bizonyos koron túl még mindig működésben van.) A szexualitás politikai síkra vonszolása sokszor bizarr, sőt, esztelennek mondható torzításra vezet. Ennek kirívó példája Fernandez Józsefnek, a New York-i iskolák különben igen értelmes és kitűnő képességű kancellárjának az első elemistákra is vonatkozó rendelkezése. Az utasítás, amely A szivárvány gyermekei címen jelent meg, arra kötelezte volna az összes New York-i iskolákat, hogy minden osztályban beszélni kell a homoszexuálisokról, hangsúlyozva, hogy ők semmiben sem különböznek a heteroszexuálisoktól. Arra kell nevelni a gyerekeket, hogy ne legyenek elfogultak és ne használjanak előítélettel megfertőzött kijelentéseket vagy megjegyzéseket ellenük. Másnap hét arab állam hadserege támadta meg a 600 ezernyi zsidó lakosságra támaszkodó miniállamot, melynek területe nem volt nagyobb Pest megyénél. Az egyesült arab intervenciós hadsereg csúfos vereséget szenvedett: Izrael tért nyert és az arabok kénytelenek voltak fegyverszünetet kérni. Ez a fegyverszünet azóta is tart (Egyiptom kivételével), mivel Izrael kifejezett kérésére az arab államok nem voltak hajlandók tekét kötni. Ezzel szemben az arab lakosságot menekülésre biztatták és így megvetették alapját az azóta is tartó akut menekültkérdésnek. Azóta az arab államok több ízben kísérelték meg — a Szovjetunió és kelet-európai csatlósai segítségével — Izraelt eltörölni a föld színéről. 1956-ban Nasszer lezárta a Szuezi-csatornát az izraeli hajózás elől, amit Jeruzsálemben casus bellinek tekintettek. Az eredmény: az izraeli hadsereg elfoglalta a gázai övezetet és pár nap alatt elérte a Szuezicsatorna partját. Csak szovjet fenyegetés interkontinentális rakétákkal kényszerítette Ben Guriont a visszavonulásra. 1967-ben három arab állam — Egyiptom, Szíria és Jordánia — összehangolt támadása ellen kellett Izraelnek védekezni. Ekkor foglalta el a Cáhál (az izraeli hadsereg) hat nap alatt a Szináj-sivatagot, Ciszjordániát és a Golanfennszíkot. 1973-ban hosszú, ún. „kifullasztó háború” után Egyiptom és Szíria a legszentebb zsidó ünnep. Jóm Kippur napján intézett koncentrált támadást a templomokat megtöltő, imádkozó zsidó állam, zsidó nép ellen. Állítólag a szovjet tanácsadók ajánlották a „nagyszerű” időzítést ... Egyiptomnak ekkor sikerült átkelni a csatornán és a szír páncélosok is tért nyertek. Izrael veszteségei igen nagyok voltak. A háború azonban azzal ért véget, hogy a Cáhál átkelt a csatornán, bekerítette a harmadik egyiptomi ármádiát (amit Kissingernek csak hosszás alkudozás után sikerült kiszabadítani), míg északon az izraeli hadsereg lőtávolságra állt Damaszkusztól és áll a mai napig is. BÉKÉT MINDENÁRON? Nagyjából ekkortól kelteződik az arab terror aktivizálódása. A Szovjetunió és tettestársai immár az Arafat-féle terroristákat kultiválták, istápolták, látták el modern fegyverrek, lőszerrel. Az idő tájt hallottunk a Balaton melletti kiképzőtáborról, akkoriban járt Chabbas, Folyt, az 5. oldalon A HOMOSZEXUALITÁS Ezzel a rendelkezéssel igyekezett a kancellár elérni azt, hogy a tanulók becsüljék az amerikai társadalom faji, vallási, nemi és szexuális beállítottságának a sokrétűségét. A baj onnan ered, hogy könnyű dolog megmagyarázni egy 6, 7 vagy éppen 10 éves gyereknek, hogy szégyen kipellengérezni valakit a bőre színe vagy vallása miatt, de egészen más az, ha szexuális eredetű elfogulatlanságról próbáljuk őket meggyőzni, a szexuális aktus grafikus leírása nélkül. A 32 iskolakörzet közül egyedül Queens három körzetének szülei ellenzik határozottan ezt az ostobaságot, amit az egyik kisgyermek anyja fogalmazott meg igen okosan: „Hatéves fiamnak még a normális szexuális tevékenységről sem beszélek, mivel azt úgy sem értené meg, nemhogy a homoszexualitásról!” Amiről ez a józan eszű asszony nem beszélt, de, ami az emberek fejében van: hogy milyen káros határsa lenne annak, ha a homo- és heteroszexualitást azonos nevezőre hoznánk az iskolai és egyéb tanításokban. Egy még serdülő korban sem lévő gyermek nem tudja megkülönböztetni a homoszexuális egyén követelését polgári jogai elismerésére a homoszexuális aktus egyenértékűségétől a heteroszexuálissal, mert erről nem esik említés. A különbség pedig itt rejtőzik. Korunk kritikátlan szabadosságának egyik, majdnem kötelező alapelve, hogy mindent meg lehet, sőt, meg kell legalább egyszer próbálni. Ezt az érvet elsősorban a kábítószerek élvezésével kapcsolatban hozzák fel, de ezt alkalmazzák a nemi kapcsolatokkal szemben is. Nem mindenki lesz, vagy lehet homoszexuális, de a biszexualitás elfogadása csakúgy, mint a homoszexualitásé lehetséges. Ilyen esetten az nem elfogadható. Ezek az egyének, férfiak és nők, előbb-utóbb komoly lelki krízisba kerülhetnek szexuális azonosságukat illetően. Majdnem szó szerint nem fogják tudni, hogy fiúk-e vagy lányok. Nem beszélve arról, hogy az AIDS járvány megsokszorosódó sebességgel terjedne tovább, nem téve különbséget a homo- és heteroszexuálisok között. Úgy látszi, hogy a kancellár valamennyire észre tért, mert megengedte, hogy ezeket a tanítási elveket nem kell az első osztálytól alkalmazni, hanem az egyes körzetek egyéni elhatározása alapján, egészen a 10. osztályig elhalaszthatják. Az alapvető baj a kancellár rossz vágányra terelődött jószándékában, rosszul alkalmazott liberalizmusában van: lerombolni a régi, szentnek vélt erkölcsi értékeket, bíráló szemlélet nélkül. Nem minden rossz, ami a múltból maradt ránk, és nem minden jó, ami új. A szexuális szabadság szexuális szabadosságba sodródott, őrizkedni kell attól, hogy a homoszexualitást mint bűnt, mint szabadon választott viselkedést fogjuk fel. De azt is tudatosítani kell, minden ellenkezés dacára, hogy ez az állapot rendellenes.
