Menora Egyenlőség, 1988. június (27. évfolyam, 1223. szám)
1988-06-10 / 1223. szám
8. oldal MENÓRA 1988. június 10. Folyt, az 1. oldalról — ... Hans életéért — fejezem be a mondatot —, akit ön küldött a halálba. Vagy az ön alárendeltje, akinek kiadta a teljesíthetetlen parancsot. — Ön liberális, értelmiségi szempontot képvisel — fakad ki önkéntelenül. — Ha ilyen szőrszálhasogató lettem volna, soha egyetlen akciót se tudtam volna sikeresen végrehajtani. A tiszt, vagy a tábornok célja mindenekelőtt a győzelem. A háborúban ömlenie kell a vérnek. — Jobb azért, ha a benzin ömlik — szakította félbe Schielke. —A parancsnok ne csak bátor legyen, hanem agyafúrt is. És a hadi felszerelés helyébe sohase dobjon be embereket. Eisenhower tábornokai így gondolkodtak. Ezért az amerikai közkatonának nem is lehetett panasza rájuk. A jövő technikai háborúiban nem lesz szükség annyi ágyútöltelékre. — Viszont még száz Hirosima is bekövetkezhet — mondja Stroop. — Herrgott! — nyögött fel Schielke. — Ne ijesztgessen. Egyetértésben hallgattunk. Schielke fölkelt a sámliról, kiegyenesedett, fölhúzta a nadrágját, és visszakanyarodott az „amerikai” témához: — Mire való az ilyen filozofálgatás! Utána nem tud aludni az ember. Hogy az amerikaiak így meg amúgy. Rendben. De ők irgalmatlanul nyírták a levegőből a civil lakosságunkat, amelyik nem is harcolt, csak a zabálnivalójáért gürizett. HIRSCH ASSOCIATES GEORGE HIRSCH C.A. 866-8416 15 éves gyakorlat adó ügyekben , Ugyancsak 3 év a Canadian Income Tax Depatmeniben Forduljon bizalommal hozzánk adó ügyekben 615 DORCHESTER BLVD.WEST, SUITE 870. MONTREAL, QUE. PATISSERIE CHARCUTERIE LENCZI CUKRÁSZDA Finom magyaros cukrászsütemények, torták, pékárúk, tejtermékek, felvágottak, sajtok. Glóbus konzervek, stb. 6206 Somerled (Grand Blvd. sarok) TELEFON: 487-0183 Minden magyarul beszélő vevőnek 10 százalék kedvezmény IRENE HAT SALON 3211 Deciire Blvd. Montreal, Que. (Between Queen Mary and Isabella) LIQUIDATION SALE Lease cancelled: JUNE 23 MUST CLOSED! UP TO 70%OFF From: Monday to Saturday 10 AM -5 PM MAGYAR PÉKSÉG! Kenyér, cukrászsütemények, tejtermékek, sajtok. Sokféle különböző magyar áru Otthoni Ízű pékáru s^ját üzemünkben NAPONTA FRISSEN KÉSZÜL SNOWDON BAKERY Telefon: 481-9710 5143 DECARIE BLVD.,MONTREAL JUDY PROFESSIONAL TAILOR Budapest Rotschild szalon - Bécs kosztümök - ruhák - blúzok - szoknyák méret utáni készítését vállalom 6844 - 16th A ve. (Belanger saroknál) a St. Michel Metro állomás (kék vonal) közelében Rosemont, Que. H1X 2T4 728-4243 > SAUL SINGER | GYÓGYSZERTAR n 'Tulajdonos: Mr. Saul Singer J *5 Mount Royal Ave. W. (St. Urbain közelében) MONTREAL Mindenféle gyógyszerküldést Magyarországra vállalunk Korai terhességi vizsgálat a periódus-kiesés vdrása nélkül 844-1134 Megkérük kedves olvasóinkat, hogy családi eseményeikéi közöljék szerkesztőségünkkel telefonon a 276- 9571 számon, hogy lapunk hasábjain hírt tudjunk adni róla. Valamint közöljük olvasóinkkal, hogy péntek estétől a szombat kimeneteléig montreali képviseletünk a telefonhívásra nem válaszol. Ezért kérünk mindenkit, hogy ezen időben ne telefonáljanak. Beszélgetések a hóhérral — Nem harcolt? — érzem, hogy a hangom ingerült. — Hát a totális háború, az mi? Azt akarták, hát meg is kapták a háború utolsó szakaszában. De előtte tömegesen irtották a lengyeleket, zsidókat (Mire Stroop éberen összeráncolja a homlokát), cigányokat, szovjet hadifoglyokat, értelmiségieket, marxistákat, demokratákat, liberálisokat, katolikusokat stb. Stroop hallgat. A nyelve hegyével megnedvesíti az ajkát. Schielke, a bűnügyi rendőrség rutinos hivatalnoka biztonságosabb témára csap át, vagyis a háború végére: — Igen. Az 1944—45-ös években a szövetségesek letepertek bennünket anyagi fölényükkel, különösen a légierővel. És emlékszem, amikor a hájas Göring a háború elején azt mondogatta, ha a szövetségesek be tudnak hatolni Németország légterébe, és egyetlen bomba hullik az Altreichre, akkor őt Mensch Meiernek nevezhetik el. Hát úgy is lett. „Reichsmarschall Mensch Meier!” Stroop, mielőtt sétára indult volna, mindig gondosan megtisztította a cipőjét, a másik, vasalt élű nadrágját vette elő a szalmazsákból, a fehér selyemsálból művészi nyakkendőt kötött, lesimította a haját, és — ha az idő nem fordult nagyon hűvösre — fölvette vörös színű dzsekijét. Schielke tréfálkozott vele, hogy a tábornok a cinke kedvéért vágja díszbe magát, akire oda-odasandít séta közben. Én azonban azt hiszem, hogy Stroop szigorúan ügyelt tábornoki szerepére, nem akart lemondani erről a, véleménye szerint, előkelő társadalmi réteghez való tartozásról. Egy osztályt demonstrált a séta alatt, valamint a kemény tartást és tántoríthatatlanságot. Várakozás közben Stroop gyakran fel-alá masírozott a cellában, katonai indulókat fütyürészve. Mind ismerte. A hitleri időkből valókat, de a régebbieket is. Schielke ugyancsak, bár nem volt olyan jó hallása és hangja, mint Stroopnak. Mindketten a fúvós hangszerek indulóin nevelkedett zenekedvelők típusához tartoztak. Stroop éppen a Radetzky Mars-ot fütyürészte. — Ez a világ legszebb indulója — mondta. — Hallgassa csak! Ha az ember beleéli magát ebbe a zenébe, szinte maga előtt látja a parancsnok mozdulatait, ahogyan fölegyenesedik a kengyelben. Egy pillanatra megállt, és az induló ütemére ügetni kezdett. Egészen ügyesen csinálta. Hirtelen valami ördög bújt belém, és rázendítettem a Horst Wessel-Lied-re. Stroop és Schielke nagyot néztek. Az arcuk megenyhült, kisimult. A szemükben mosoly villant, azután elérzékenyülés, majd az emlékezés fénye. A sikerek és diadalok régmúlt idejébe röpitettem őket. — Honnan ismeri? — Néha hallottam a rádióban a Horst Wessel-Lied-et Varsóban, a Pilsudski téren tartott hitlerista ünnepség alkalmából, amit a németek akkoriban Száz térnek hivtak. 1941-ben egy lengyel boltban dolgoztam azon a környéken (az Ossolinski utcában), és közelről nézhettem végig ezeket a rendezvényeket. Stroop mondani akart valamit, de belépett a körletparancsnok, aki sétára vezette. A cellában csönd. Schielke az NSDAP himnuszától teljesen ellágyulva valami mesébe fog. Először csak fél füllel hallgatom, de később, mikor Schielke megismételte a kommentárt, amit Stroop egyik társától hallott, aki együtt ült Strooppal a vádlottak padján Dachauban, kiváncsi leszek. Már nem emlékszem, hogy Schielke személyesen találkozott-e ezzel a kommentátorral, vagy egy cellában ült azzal, akinek ez a „dachaui” közvetlenül beszélte el mindezeket Stroopról. A német foglyok általában jól ismerték Lengyelországban bebörtönzött honfitársaik sorsát. Sok lehetőségük adódott a tájékozódásra, mivel a raktárakban, műhelyekben dolgoztak, és különböző gazdasági funkciókat láttak el. Ilyen alkalmakkor cserélték ki információikat és véleményüket. Schielke egyik bizalmas cimborája a következőket mondta Stroopnak az 1947-ben, Dachauban folyó perben tanúsított magatartásáról: — Disznó volt — mondja Schielke. — Adta az ártatlant. Mindenről ott „hallott életében először”, Dachauban. Vádlott-társai ellen terhelő vallomást tett, és ezért közülük sokan halálbüntetést kaptak. Huszonkettőből tizenhármán. Strooptól, mint magasabb SS- és rendőrparancsnoktól származtak az összes utasítások, ő pedig a bíróság előtt azt állította, hogy a beosztottjai önkényesen gyilkolták le az amerikai repülősöket. Mondja meg nekem őszintén, Herr Moczarski, egyáltalán méltó rá az ilyen ember, hogy német parancsnok legyen? — A parancsnok feladata megvédeni az alárendeltjeit és magára vállalni a felelősséget. De ez gyakran túlságosan nehéz feladatnak bizonyul. Különösen, ha a saját nyakunkról van szó. Ezért, hogy a saját fejüket megmentsék, túl messzire merészkednek. Hogy ez morális eljárás-e? Némely esetben — nem, máskor talán enyhítő körülménynek számít. . . — Bocsánatot kérek — szakított félbe Schielke —, de azt hiszem, hogy az én egykori köztörvényes cellatársaimnak igazuk volt, amikor ,,link hadovás” rohadékoknak nevezték az értelmiségieket. Vagy elkövettük azt a disznóságot, vagy nem. Maga itt csak filozofál, kritizál és ítélkezik, miközben folyvást a homályos pontokat kurkássza. Hallgattam. Néhány perc múlva Schielke folytatta: — Annyi évi tapasztalat után én a magam részéről már nem ítélek el senkit különösebben. De Stroop dachaui eljárásáról, hiteles információk alapján, én is véleményt alkottam. Ha ő a felelősség egy részét magára vállalta volna, ha azt mondja, hogy magasabb SS- és rendőrparancsnokként Rhein-Westmarkban parancsot adott vagy utasítást a repülős foglyok likvidálására, mert hiszen valóban parancsot adott, akkor nem ítéltek volna halálra annyi szürke verebet Dachauban. Stroop pedig mint becsületes német és példamutató tábornok kerül a történelembe. — Ha tudná, hogy miket meséltek az én fogoly haverjaim a dachaui perről! Stroop megjátszotta a nagyurat, és tüntetőén elhatárolta magát a „Knecht”-ektől, a vele együtt vád alá helyezett „SS testvérek”-től. Schielkét még sohase láttam ilyen felindult állapotban. Mikor lecsillapodott, azt kérdem tőle.— Maga valóban azt hiszi, még ha Stroop magára vállalja is, és nem köpi be az alárendeltjeit, „mint becsületes német és példamutató tábornok” kerül a történelembe? Schielke hirtelen megtorpan, mintha odacövekelték volna. Képtelen egyetlen hangot is kipréselni a torkán, csak a karjával csapkod tehetetlenül maga körül. Azután lassan leengedi eres kezét feldgrau posztókabátjára, és mikor az ujjai már megérintik a csíkos fegyencnadrágot, azt mondja: — Nem lehet becsületes tábornok az, aki a foglyokat likvidálja. Mikor Stroop visszajött a sétáról, alaposan szemügyre vettem vörös színű dzsekijét. Puplinból készült, igen jól szabott ruhadarab, eredeti gombokkal, gondosan eldolgozott varrásokkal. Mutatós, bár kissé viseltes. — Honnan szerezte ezt a tábornoki dzsekit! — firtatom. — Nem tábornoki, csak fegyházi — mordul fel Schielke. — Tábornoki is, mert vörös, és fegyházi is, mert az amerikaiaktól faszoltam Landsbergben, röviddel az ítélet kihirdetése után — mondja Stroop. — Más fogoly is hordott ilyen vörös zubbonyt az amerikaiaknál? Vagy csak a tábornok foglyok kaptak belőle? Stroop nem válaszol. Schielke töri meg a csöndet: — Az amerikaiak azoknak adtak vörös dzsekit, akiket akasztásra ítéltek. Valamelyik délután újra a nyugat-németországi amerikai megszálló hadseregről folyik a szó. — Nem olyan udvariasak, mint önök gondolják — tájékoztat Stroop. — Az egyik alpesi városban 1945-ben megöltek egy amerikai katonát. Azonnal megindultak az amerikai harckocsik és páncéljárművek, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül tüzelni kezdtek a járókelőkre és a házakra. Banditák! Gyilkosok! — Hol hallotta ezt, Herr Stroop? — A fogolytársaim mesélték Dachauban . . . Bennünket a régi Konzentrationslager épületeiben tartottak. . . Ott príma volt. Az összes európai fegyházakban bizonyos szabadságot biztosítottak a foglyoknak. Fölkereshettük egymást a cellákban. Az ellátás jó volt. Még a zokninkat is megstoppolták.. . — Lehetetlen — szakítom félbe. — Egyszer elpanaszoltam az amerikai tisztnek, hogy csupa lyuk a zoknim, és mint tábornok nem tudok stoppolni. Azonnal utasítást adott az őrnek, hogy vigye le, és két nap múlva kimosva és megstoppolva kaptam vissza. Mire Schielke: — Önnek megstoppolták, mert tábornok. Biztosan tudom, hogy egy közönséges német fogoly maga kellett, hogy kimossa és megstoppolja a zokniját. Visszatérve az amerikai megszálló hadseregre, három dolog lepett meg náluk. Az egyik, hogy az ő tábornokaik nem úgy jártakkeltek, mint a pap a monstranciával, és a szolgálaton kívül a közkatonát egyenrangú embernek tartották. A második, hogy nekik nem kellett elszámolni a benzinnel, és bonok nélkül cserélték ki az üres kannákat telire. A harmadik: gyakran annyira hiszékenyek és naivak voltak, mint a gyerekek. Különösen a négerek, kiket a mi lakosságunk a maga módján szeretett. Ó! Állítólag nagyon is — vetem közbe. — Úgy rémlik, hogy a négerek hamar elnyerték az asszonyok kegyeit. Hány félnéger, félnordikus gyerek szaladgálhat ma szerte Németországban! — Nem olyan sok — tiltakozik Stroop hevesen. — A német nő, a prostituáltak kivételével, akik minden országban akadnak, gondoskodik a faj tisztaságáról, ebben biztosak lehetünk. • — Éppen ellenkezőleg — szűrte a szót rossz fogai közt Schielke. — A mi szőkeségeink szívesen fogadták az ágyukba az egyenruhás szerecseneket. Mert szelídek is, meg jó himek. Ismerik a szexuális mesterfogásokat, és mindent megadnak egy fehér Arschért. Az ilyen koromfekete fickó kocsiszám hordta az élelmiszercsomagokat, cigarettát és csokoládét a gyerekeknek. Dollárt lehetett belőle kipréselni. Szépen énekelt és táncolt, de még az edényt is elmosogatta. Kell-e több ennél, ha a férj, ki tudja, merre bolyong, és az éhség fenyeget, mögötte meg a háborús lemondás hosszú évei? Különben a mi asszonynépünket már hozzászoktattuk az idegen lókötőkhöz. Mit is tehetett az érzéki szőke Vénusz még a legtisztességesebb hitlerista családból is, ha a párja buzgón az Uralt és a Kaukázust járta, neki pedig viszketett. Összeadta magát a hátország hőseivel, szabadságos Wehrmacht-katonákkal meg a külföldi munkásokkal. Vagy találkára járt a Lebensborn létesítményeibe. Ezeknek a Lebensborn-nőknek volt aránylag még a legkönnyebb dolguk, mert hivatalos feloldozást kaptak, sőt elismerő okleveleket a párt iránti odaadásukért, vagyis amiért fajtiszta himekkel feküdtek le. A többi, kevésbé kiváltságos nő úgy segített magán, ahogyan tudott. Én nem ítélem el őket, bár dicsérni se dicsérem. A négerek pedig eddig is és ezentúl is vegyes utódot hagyományoznak még ránk. — Rassenschande (fajgyalázás) — sziszegte Stroop. — Ugyan már, Herr General! — nevetett Schielke. — A faj tisztasága mese habbal. Minden német keverékfajta. Az én dédanyám lengyel volt, a nagyanyám — luzsicai. Szláv dalokat énekelt. Bautzen közelében lakott. Hány római, tálján, francia, svéd, orosz, lengyel, zsidó, cseh férfi dolgozta meg évszázadok alatt a mi asszonyainkat, mielőtt föltalálták volna a fogamzásgátló szereket. Nem kell kétségbeesni, hogy ehhez a mismáshoz egy kis néger vér is keveredett. Talán néhány nemzedék múlva megszületik Németországban az új Puskin! Nemrégiben átböngészben a Legfelső Katonai Törvényszék (General Military Court) Stroop és huszonegy vádlott-társa ellen folytatott vizsgálatára és birósági tárgyalására - vonatkozó akták egy részét. Azokat nem, melyek a lengyelországi Hitleri Gaztettek Felderítésére alakult Legfőbb Bizottságnál találhatók, mert nem tudtam hozzájuk férni. Abból az anyagból, amit megismertem, kiviláglik, hogy Stroop Dachauban folyó perének különös jelentősége volt az amerikai igazságszolgáltatás szempontjából, mely a hitleri tömeggyilkosok megbüntetését tűzte ki célul. 1947 elejéig ugyanis az amerikai megszállási övezetben számos pert folytattak az USA-beli pilóta hadifoglyok lemészárlása ügyében. Mindezek azonban a gyilkosságot közvetlenül végrehajtó személyek elleni perek voltak, akik — tagadhatatlan bizonyítékok hatására — beismerték a tetteket, melyekkel vádolták őket, azonban azzal mentegetődztek, hogy csak a felsőbb szervektől kapott parancsot hajtották végre Az ilyen pereket népszerűén „Flyer cases”-nek (pilótaügyek) nevezték. Stroop és társai esetében a vádlók célja nem ez volt. Úgy készítették elő és folytatták le a pert, hogy a bíróság előtt valamennyi tettest felsorakoztassák. Nemcsak a közvetlen gyilkosokat, hanem — fokozatról fokozatra — a feljebbvalóikat is, egészen a hierarchia legtetején álló, a XII. Wehrkreis parancsnokáig, Jürgen Stroopig. A legfőbb vádló, John S. Dwinnel alezredes (kitűnő és neves brooklyni jogász) elérte célját. William R. Vance századossal s a civil jogásszal (ügyésszel?), N. Frieskével, valamint a nyomozási szolgálat sok száz munkatársával s az Európában állomásozó USA hadsereg Military Intelligence Service Center főhadiszállásával karöltve óriási munkát végzett. A Dachauban folyó per alatt bebizonyosodott a közvetlen gyilkosok függősége feletteseiktől, valamint ezeknek a parancsnokoknak a felelőssége. Meghatározták az ez esetben érvényes parancsadási sémát (Chain of command), mely a XII. Wehrkreisben volt érvényben. A vád és védők a bírósági eljárás alatt elkeseredett csatározásokat folytattak ennek a sémának szabatos körvonalazásáért. Csupán a tanúk kihallgatására alapozták a XII. Wehrkreisben kialakult parancsadási hierarchia bizonyítását. A bíróság nem fogadta el a szakértők véleményét. Úgy vélem, hogy az effajta procedúra — noha rendkívül elnyújtotta a pert — helyes volt morális-jogi szempontból. Minthogy még a legtárgyilagosabb szakértők véleményét is elfogultnak ítélhette volna a közvélemény egy része. így pedig maguk a németek — mint tanúk — derítették ki az igazságot az egész hierarchiarendszerről és minden egyes parancsot osztó személy felelősségéről. A General Military Court 1947. március 21.-én kiadott végzése Stroop és társai ügyében precedenst szolgáltatott, ez pedig az angolszász igazságszolgáltatásban nagy fontosságú szerepet játszik. Vagyis a Stroop-féle „Flyer Cases”-t az amerikai jogászok „Superior orders case”-nek nevezik. („Superior orders case” azon alapelv, amelyet a jogtudományban, különösen a katonai büntetőjogban „respondeat superior”-nak, szó szerint: „a fölöttes felel” — neveznek. A XIX. század második felében, amikor a civilizált világban új katonai büntetőkodifikációk születtek, általában lemondtak erről az elvről. A valóságban nem volt kötelező a német katonai büntetőkódexben (1872. évi 47. paragrafus). Az amerikai törvényhozás is elvetette, — az ú.n. Lieber’s Code alapján a polgárháború idején, 1863- ban. — A szerző jegyzete.) Mint precedensről tehát olyan alapelvek kidolgozásáról volt szó, melyek nem csupán a háborús bűntettek közvetlen végrehajtóinak büntetésére vonatkoznak, hanem feletteseikre is (a „Chain of command” elve), a bírósági Ítéletet hozók számát nyolc bíró személyével növelték. Ezek neve: Kiél dandártábornok (elnök), Gilbert Ackerman ezredes, Jacob Bechtold ezredes, William W. Robertson ezredes, Harry R. Pierce ezredes, Earl B. Dunning ezredes, Edward B. Walker ezredes és Frank A. Hunter ezredes. Stroop a börtönber említette, hogy Dachauban két védője volt: William Berman alezredes és Keene Saxon őrnagy. A bírósági eljárás során rábizonyították a huszonkét vádlottra, hogy „céltudatosan, szándékosan és az érvényben lévő törvényekkel ellentétben támogatást és segítséget nyújtottak, valamint részt vettek az amerikai légierő katonáinak (pilótáinak) meggyilkolásában, akik a XII. Wehrkreis területén értek földet, s fegyvertelenül megadták magukat az akkori német államnak”. Ezek a következők: 1. Az USA hadsereg ismeretlen nevű katonája (Giesen körzetben gyilkolták meg 1944. október 3.-án). 2. Williard P. Perry őrmester, személyi száma 36591162 (1944. októberben 19. — Wiesbaden). 3. Róbert W. Garrison őrmester, száma 33355463 (1944. december 30. Delkenheim). 4. Ray R. Hermán, száma 0-696189 (1945. február 15. — Bensheim). 5. William A. Duke hadnagy, száma 0-825602 (1945. február 22. Bieber). 6. Archibald B. Monroe jr. hadnagy, száma 0-834652 (1945. február 22. — Offenbach). 7. Jimmie R. Heathman sz. 37630603 (1945. március 18. — Wallrabenstein), valamint 8. és 9. William H. Formán főhadnagy, száma 652973, és Róbert T. McDonald, száma 32773939, mindkettőjüket 1945. március 24.-én gyilkolták meg Bensheim körzetében. Az ítéletet nyolc hónappal a kihirdetés után megerősítette a németországi amerikai hadsereg főparancsnoka, L. D. Clay tábornok. íme ennek a határozatnak tartalma (fordításban): Katonai Bíróság. Határozat az ítélet megerősítéséről. Ügyszám — 12-2000 stb. Jürgen Stroop a következő büntetendő tevékenységéért: a bűnösnek minősített szervezethez való tartozás, részvétel, hadifoglyok — akik magukat megadták — meggyilkolásának eltervelésében, valamint meggyilkolásukban a Legfelső Katonai Törvényszék által Dachauban bűnösnek találtatott (ezen bűnök elkövetésében — K. M.), és az 1947. március 21.-i bírósági döntéssel kötél általi halálra ítéltetett. Fenti büntetőjogi ügyet ellenőrzésre elém terjesztették, a tényállás gondos mérlegelése alapján, valamint hatáskörömnek megfelelően elrendelem: a határozatokat és az ítéletet jóváhagyom: az I. katonai körzet tábornok parancsnoka gondoskodik az ítélet végrehajtásáról, melynek színhelye a Háborús Bűnösök I. számú Börtöne, Landsberg, Németország — az általa meghatározott időpontban. Lucius D Clay General ÜSA Commander-Chief 1947. november 1 A Stars and Stripes, az USA hadsereg sajtóorgánuma a megszállt Németország területén sok anyagot közöl Stroop és társainak a dachaui törvényszék előtt folyó peréről. Ez a lap többek között közzé tette az UP ügynökség 1947. március 17.-én kiadott közleményét. A hadsereg a Gestapo embereinek halálát követeli (Army Ask Death fór Gestapo Mén). A dachaui perről beszámoló szerző azt írja feljegyzésében, hogy Jürgen Stroop állítólag arra kérte a törvényszéket, hogy inkább rá hárítsák a vétket, mintsem a vádlottak padján ülő társaira. A tényállás ezzel homlokegyenest ellenkezik, ami világosan kitűnik Stroop börtönbeli vallomásaiból, melyeket egyébként a Schielke által szerzett értesülések is alátámasztanak. Mind a ketten több ízben és részletesen kifejtették az egész dachaui per lefolyását. Véleményem szerint őszintén és az igazságnak megfelelően. Még ma is, annyi év után, a fülembe csengenek Stroop szavai alárendeltjeiről, akik „piti alakok”, „gyülevész népség”, „rongy alakok”, és az ő nyakába varrták ezt az egészet, holott ő „ezekben a históriákban” (vagyis az USA-beli pilóták meggyilkolásában — K.M.) nem is vett részt. (Ford: Gimes Romána) (Folyatjuk)
